Patrikmaci blogja

Sitti és Babu ma lettek fél évesek.Sitti pedig irt, ahogy szokott.

Boldog 18 hónapot Babu!

Hajnalom vagy!

Hajnalom vagy! A lelkem ébredése.
Te vagy pihenő szemem rebbenése.
Titkon repülsz el, ha jön a reggel fénye,
s leszel álmomnak örök reménye.

Reggel kereslek a lágy harmat illatában,
s kereslek tovább az utcák zajában
De rab perceimre más tettek várnak,
s álom lesz az is, ha egyszer kívánlak.

A delem vagy, egy szabad pillanatom.
Hajnali emléked végre újra láthatom.
Rohanok hozzád, csak egy érintést kérek,
de az árnyad elillan mire hozzád érek.

A nap ragyog, s követi lábaim nyomát.
Te vagy, kit más csak egy árnyékban lát.
Titokban leszel velem, hogy más ne lássa
hogyan lesz a fénynek az árnyék hű társa.

Az estém vagy, rám vigyáz csillagod.
Hozzád sietek, s mikor már ott vagyok,
az ajtót nyitod, és a szíved úgy lángol,
mintha ezer évet lettem volna távol.

Először is azzal kezdeném hogy Boldog Új Évet mindenkinek aki véletlenül, de erre tévedt.
Ezt a bejegyzést már tavaly meg akartam csinálni, valahogy nem volt rá időm, ezért ez inkább a tavalyi utolsó posztom, idén először.
Lesz miről írnom, bele is kezdek.

Eltelt a karácsony, szépen, békében, komolyabb veszekedés nélkül, ami Sittiéknél azért nem kis dolog.
Karácsonyi ajándékként mindenki kapott egy kis betegséget, Sitti elég hamar átment a nehezén, gyakorlatilag egy fél napot szenvedett komolyabban, de Babu napokig lázas volt, nem voltak jó előjelei a karácsonynak. Közben Sitti apukája lett beteg, majd Sitti anyukája, aztán Babu anyukája, szóval az egész család szinte átment rajta.

Sitti már december elején tudta, hogy mit szeretne ajándékozni, és hamar be is szerezte a fontosabb dolgokat, ahogy mindig most is megpróbált értelmes, okos dolgokat ajándékozni. Először önző módon saját magát ajándékozta meg egy WTCC-s könyvel, ami nem bizonyult rossz ötletnek, több dolog miatt sem. Egyrészt mert nagyon szép könyv, és érdekes is, legalábbis Sitti számára mindenképp. Ami viszont bizonyította, hogy nem érdemes várni a könyvel karácsonyig az az volt, hogy jóval karácsony előtt már az összes példányt megvették – amiből az egyik Sitti ágya mellett pihen most is, közvetlenül Michelisz Norbi hütőmágnes kocsija mellett 

Babu könyvet kapott, Michelisz Norbis pólót, gyertyát, parfümöt….meg egy tigrist.... Kezdetben fura szemmel néztem a tigrisre, nem szeretem a konkurenciát. Nekem már van múltam, én vagyok itt az első számú és majdnem az egyetlen, köztiszteletben álló plüss állat.

A tigrist nem tudtam hova tenni, és ha őszinte akarok lenni komoly félelmem támadt hogy le leszek cserélve…és ezt a félelmemet az csak növelte, hogy hamarosan a tigrisnek neve is lett. „Csíkos” – milyen egy sablonos név, atyaég…ezért ennél a pontnál picit megnyugodtam, azért nekem mégis szebb nevem van. Aztán valahogy Csíkos mellettem kapott helyet, és összebarátkoztunk. Hamar rájöttem, hogy az ő itt léte nem azt jelenti hogy én háttérbe szorulnák, inkább pont az ellenkezőjét: tulajdonképpen Csíkos nem Babu ajándéka lett, hanem az enyém. Kaptam egy barátot, aki csendesebb, és kisebb, mint én, de legalább annyira szerethető mint én. 

Sitti Babutól egy laptophütőt kapott, aminek nagyon, de nagyon örült, és egy gyönyörű közös képes bögrét, amit azóta se sikerült felavatni, ehelyett nagyon szép disze a polcának. De annak a bögrének is eljön az ideje J Babu szüleitől az ilyenkor átlagos ajándéknak mondható tisztálkodási pacsurikat kapta, aminek szintén nagyon örült, mindegyiknek kellemes illata van.

Sitti az anyukájától a szintén mindig megjelenő ruhákat kapta, ami csodák csodájára színben, méretben, formában, minden tekintetben jók – ilyen talán még soha nem volt, hogy eltalálja elsőre hogy mi a jó. Fejlődik. Ezt bizonyítja, hogy még Michelisz Norbis mézeskalácsokat is csinált, ami egy karácsonyi ajándékkal is felért.

Karácsony előtt volt a verspályázat eredményhirdetése amiről már írtam. Az megalapozta a karácsonyi hangulatot. Pár nap múlva meg is kapta a nyereményét. Vásárlási utalvány.
Sitti nem az a papírboltba mászkálós fajta, nem igazán tudom elképzelni hogy mire fogja beváltani, de majd kiderül. Valamire biztos jó lesz.
 

Aztán ahogy ez lenni szokott alig telt el pár nap és jött a szilveszter. Sitti az év utolsó pár napját nem töltötte munkával, 29-én színpadot szerelt pár órát (ahol azért picit meg is fázott) és 30.-án este volt egy műszakja, az volt az utolsó. Babu lassan, de biztosan kezdet felépülni a betegségből, így az a terv, hogy koncertre mennek megtudott valósulni. Anna and the Barbies, Babu egyik kedvenc együttese, ami azon is mérhető, hogy közös kép is készült a zenekarra. A képet Sitti csinálta :)

Végre Sitti is jól érezhette magát, hiszen azon ritka koncertek egyike volt ez, ahol nem mint dolgozó vett részt, hanem mint néző. Ez azon is mérhető volt, hogy a sokadig szám után már ugrálni kezdet – na jó, ennek oka az is volt hogy fázott is a -15 fokba. Végeredményben egy szolid, visszafogott, de annál boldogabb este volt. Babu és Sitti az év utolsó estéjére is együtt hajtották le a fejüket, ahogy az év első reggelén együtt ébredtek. Ettől szebb meg nem igazán kell.

Az ünnepeket egyedül az árnyékolta be, hogy Sitti laptopja – ami már annyi mindent túl élt – a két ünnep között kiköpte magából a zsanért, ami a burkolat lebontása után darabokban esett ki a masinából, nem kis fejtörést okozva ezzel Sittinek. A lényeg, hogy pár dühösebb perc után sikerült megoldani a problémát, azóta jó – legalább nem annyira rossz.

Az új évben sok ember próbál új dolgokat megfogadni, változtatni az életén, lezárni egy korszakot. Ez részben Sittire is igaz. De inkább kezdem a tavalyi évvel.

Sok minden volt, ami sikernek mondható. Sitti verspályázataira mindenképpen ez elmondható, ezek olyan dolgok voltak, amiket egy éve még ő sem várt volna. Azok a dolgok, amiket eltervezett, elterveztek vagy épp elterveztünk egy éve annak a többsége sikerült. Idén is ott voltam a WTCC-n, nagyon sok közös képet sikerült csinálni. Voltak ilyen-olyan kirándulások, összességében boldog év volt. Két dolog volt, ami végül nem jött össze. Az egyik Sitti verses kötete. Az már tavaly tervben volt, de elég későn vált elhihetővé. Ezt úgy értem, hogy Sitti sokáig beszélt róla, de őszintén még ő sem hitte el, hogy ez összejöhet. Sem a tehetségét nem tartotta elégnek, de inkább az anyagi dolgaival nem volt kibékülve. Ahogy teltek a hetek, a hónapok és jöttek a visszaigazolások, a megosztások, a kommentek a szavak ereje hozzá adott annyi erőt hogy elhiggye ő maga is hogy képes lehet rá…csak addigra más késő volt. Ez jövőre marad terv.

A másik, ami nem sikerült tavaly az a közös bécsi út, mi szintén sokáig tervben volt, de aztán ott inkább az ésszerűség döntött. Erről bizonyos értelemben le is mondott, de mint terv idénre megmaradt. Valahova, egy másik országba ellátogatni, talán nyáron…majd meglátjuk. Ha lesz ilyen akkor megyek. Ez volt idén.
Aztán ami engem és a blogot illeti: nem csináltam nagy statisztikákat, mert igazából soha nem érdekelt, hogy ki olvas, és miért. Ezért nincs megosztva sehol, nem reklámozom hogy írok. Írok, mert szeretek. Írok mert egy plüss medve vagyok, és ez mégis csak érdekes. Nem?
Az idén 34 bejegyzésem volt, ami durván azt jelenti hogy másfél hetenként írtam valamit. Sokszor ez csak Sitti verse volt, de volt hogy oldalakat írtam Baburól, Sittiről, rólam, meg mikor ki volt a téma:)

Ennél a pontnál pedig a következő – ma már az idei – év tervei:

Ezt a számot, a 34 bejegyzést szeretném túlszárnyalni. Ha egy év múlva meg lesz az 50 bejegyzésem az évben akkor boldog leszek. Nem csak azért mert nem hanyagolom el a blogot, hanem mert akkor tényleg van miről írni. Ez pedig jó. Ez az egyik tervem az idei évre.

Sitti terveiről már írtam, az utazás és a kötet mindenképp, aztán a WTCC, ami minden évben egyre keményebben megtervezhető, de ez inkább tudatos kihívás mint valamilyen félig levegőben lógó dolog.
Aztán ha már írtam a fogadalmakról: Sitti pár hete, vagy inkább mondhatjuk hogy hónapja leszokott a cigiről, amiről akkor írtam is. Akkor kezdett el fogyókúrázni is, ami szép sikerekkel ment is. Aztán jött a névnap, a születésnap, a mikulás, karácsony, szilveszter…és abba hagyta. Mától újra kezdi, aminek én is a részese leszek. Azt tervezem hogy folyamatosan – ahogy időm engedi – írok arról hogy épp mit csinál, mit eszik, min megy át, mennyit ért el, mennyit vár magától, stb.
Jelenlegi súlyát hívjuk egyenlőre egy jó nagy X-nek. Ha sikerül elérni a terveit akkor megírom azt is hogy honnan indult :)

Hát…ezek a tervek idénre. A többit majd az idő eldönti.
Mindenkinek olyan éve legyen, amilyent szeretne.

Üdvözlettel: Patrik, az újévi maci

Az idén még két bejegyzést mindenképp tervezek. Az egyik - mivel lassan év vége van - arról fog szólni, hogy mi történt az idén. Tervek, csalódások, akár velem, akár Sittivel. Ebben benne lesz az a verspályázat is, amit Sitti tavasszal megnyert. Ez volt a legelső olyan verseny amire beküldte a versét, és izgatottan könyvelte el: "igen, sikerült!"

Aztán ezt idén még több internetes pályázat követtek, kisebb - nagyobb sikerrel. A cél - tudva azt hogy milyen erő a mezőny - egyértelmüen az volt, hogy ne legyen utolsó. Az első ilyen pályázaton a középmezőny végén végzett a "Rohanás" cimü versével, a másodikon pedig a középmezőny elején találta magát, ezt a legutóbbi karácsonyi verse hozta.....és most jutottunk el oda, amiről irni akarok.

Sitti munkahelye meghirdette a második verspályázatát is. Ennek az első részét nyerte meg Sitti tavasszal. Annak akkor a szerelem volt a témája, és ha jól emlékszem irtam is róla egy bejegyzést. A mostaninak a témaköre a karácsony volt, hiszen ez volt most kézenfekvő. 

Sitti sokáig gondolkodott hogy hogyan is kezdjen neki, hiszen a karácsony egy olyan téma amit már ezerszer végigjártak már az évek során, új dolgot nem igazán lehet mondani róla. Ez akkor is igaz, ha közben a világ változik, a gyertya gyertya marad, ahogy a karácsonyfa is karácsonyfa.
Pár éve, amikor még Pesten éltünk Sitti az egyik reggel  - pont karácsony táján - egy hajléktalanba botlott. Ez odafent annyira nem meglepő, sőt, a botlás is inkább tudatos volt mint véletlen - de Sitti részéről. Sitti, aki nem igazán hajlamos az adakozásra - nem szép, de igy van - most rászánta azt a pár pillanatot és azt a pár forintot hogy adakozzon. Nem volt ez különös, a meglepő az volt, hogy az idős ember doboza, ami napokon át üresen hevert a hideg járdán most ha nem is tele volt, de láthatóan mások is gondoskodtak arról hogy legyen benne némi apró.
Akkor, talán még aznap irt Sitti egy verset erről, ami a karácsonyi pályázatos versének vált alapjává.
Pár nap múlva a vers teljes lett, és Sitti hivatalosan is elküldte a pályázatra.

Végül ennek a pályázatnak tegnap volt az eredményhirdetése és Sitti - már másodszor - megnyerte a versenyt.
De hiába volt tapaszt már a vers felolvasását illetően, ez még mindig elég izgalomra adott okot. Remegett, izgult, de valahogy csak a végére ért. A sorok között néha-néha felnézve látta a szülei könnyes arcát, ami igencsak megnehezitette a koncentrálást. Volt öröm, és volt büszkeség, Sitti anyukája egyenesen azt mondta hogy ez a lehető legszebb karácsonyi ajándék. Ha pedig ennyi elég akkor Sitti sem lehet ettől boldogabb.

Karácsonyi csoda

A város fényeit átölelte a tél
és táncolt a széllel minden hópihe,
de láttam azt, aki most is csak remél,
a könnyei mögött, mert nincs senkije.

A forgatag rohanása tépi a lelkét,
átnéznek rajta, nincs is ott talán.
Nem néz másra, csak lehajtja fejét,
megnyugvást keres a magány oldalán.

 A lépteim a hóban nyomot hagynak,
mint benne a fájó hontalan évek.
Nem hisz már a hazug szavaknak,
rég elhagyták őt az igaz remények.

Olykor a szemem arra tévedt
De csak a hó esett a kis dobozba.
Ha bűnös mit tett? Milyen vétket?
És az élet neki ezt miért okozta?

Teltek a napok, és szótlanul mentem.
Számára egy alak, mint már oly sokan.
A hidegben fázó kezembe leheltem,
s az ünnepre gondoltam én is boldogan.

Karácsony! A világnak mutasd fényed,
hogy remélni tudjon a hontalan gyenge.
Én hiszek abban, hogy ha Te kéred
megáll az is, ki inkább tovább menne.

Megszoktam, hogy az utca része,
de ember ő is, mint te vagy én.
Nem volt semmim, de oda lépve
én lettem neki a halk remény.

A doboz tegnap még némán hevert,
de most a csörgés hallatszott belőle.
Győzött a csoda a közöny felett,
s a remény a fájdalmat megtörte.

Pár nap múlva, mikor arra jártam
a hontalannak csak a helye maradt.
Én hiszek a karácsony csodájában
és hogy felkarolta őt a jóakarat.

A következő pályázatra pár hónapot biztosan várni kell, és talán akkor Sittinek még nehezebb dolga lesz. Kiderül.
Nem tudom mennyien fogják olvasni a soraim, de Sitti versével kivánunk mindenkinek békés, boldog karácsonyt!

/eM.eN, természetesen ez rád nem vonatkozik, neked nem kivánunk semmit/

Üdvözlettel: Patrik, a plüss maci

Az élet megy, rohan, szalad, ha akarjuk, ha nem. Én még talán nem is panaszkodhatok, egy plüss medve jó körülmények között ideális esetben évszázadokat is élhet. Ha persze nem esz meg engem is a penész, vagy szakadok szét egy idegbeteg gyerek miatt. A legjobb lenne, ha örökölnének és így mennék tovább Sitti családfájának mindegyik ágán végig, amíg el nem jön a világ vége. Aztán készülne rólam ezer meg ezer kép, és talán híres medve lehetek, annál is mint amilyen most vagyok.

Mindez csak arról jut eszembe, hogy Mogyoró, Sitti kutyája, aki egy éve tartozik a családba beteg. Mozogni keveset tud, étvágya nincs, köhög és vért hány. Mindez pedig semmiség ahhoz képest ahogy néz, tükröződik a szemében a fájdalom

Tegnap este Sitti nehezen aludt el, gondolkodott. Még a munkahelyén megtudta a rossz hírt, miszerint Mogyorót orvoshoz kellett vinni. Értetlen volt az egész, hiszen amióta az eszét tudja soha nem volt olyan, hogy állatot orvoshoz vigyen. Nem is volt rá alkalom, meg Sitti sem az a megbetegedős fajta, és bár a kutya persze más világ valahogy az eddigi jószágokat is elkerülte a baj. Mogyoró most ebbe beleszaladt.

Este 10 előtt pár perccel ért haza. Mogyoró a földön feküdt, a farka mozgott, jelezve hogy él, de a világát így is nehezen viseli. Aztán Sitti apukája még ébren volt, mesélt arról hogy mik történtek. Elmondta, hogy Mogyoró mostani krákogós hangja már csak árnyéka annak ami volt, és hogy mennyi jól viselkedett az úton. Bármennyire félt az orvosnál is egy helyben ülve várta a vizsgálatot, aminek az eredménye 2 szuri, gyógyszerek, lázmérés, szirupok. A diagnózis: torokgyulladás, erős megfázás. Mértéke: 7 ezer forint

 Ennyibe kerül a gyógyszerek helyben megvehető része, és ehhez jön az orvosi vizsgálat. Sitti, aki nem sokat áldozott ilyen dolgokra ezt sokallva gondolkodott tegnap este az ágyában. Mogyoró a fejét sokszor az ágy szélére teszi le, jelezve hogy simogatást szeretne, és a legtöbbször ehhez társul egy manccsal történő piszkálás. Ez most tegnap elmaradt, így csak a bánatos szemét láthatta az aki rá nézett. A szemében az a bizalom látszott ami azt sugallja: „Bármit teszel engedem, mert tudom hogy jót akarsz”.

Azóta ha gyógyszerről van szó, vagy ételről, vizsgálatról, bármiről Mogyika ehhez tartja magát. Nem nyöszörög, nem nyüszít, nem harap, pedig most lenne rá oka….és ha ő ezt a bizalmat mutatja nem szabad ezt elengedni. Akkor sem ha drága az orvos, vagy ha vannak gondok a betegségéből. Ez a „szép” ebben, van ennek egy titkos, ki nem mondott varázs, a bizalomról, a hűségről, az áldozatról, a szeretetről kutya és ember között.

 Én csak annyira látom a dolgokat, amennyire láthatom. Plüss medve vagyok, nem kutya, és az érzéseim is korlátozottak, de úgy érzem valahol ő is olyan mint én, és én is olyan vagyok mint ő. Szótlan, csendes, és csak a szemeink jelzik hogy mit érzünk. 

Ez az év is úgy rohant el, mintha meg se történt volna. Pár hét múlva vége is.
Az elmúlt napok nem teltek el túl érdekesen. Sitti - és az apukája - névnapja is lezajlott, csendben, boldogan. Vasárnap a második adventi gyertya meggyújtására mentek ki, Babu és Sitti egész családja. Persze annak is egy eszement hülyéskedés volt a vége, persze tartva magukat a komoly hangulathoz.

"Advent 3. - A harmadik láng" HAMAROSAN!!

Főbb szerepekben:
Chris Jesus
Maria Virgin
Josef "Workman" Saint
Kings of Betlehem

Na, viccet félre téve, hamarosan karácsony.
Sitti abban a szerencsés helyzetben van, hogy minden ajándéka megvan, vagy ha nincs legalább terv szinten él a gondolataiban. Van olyan is ami csomagolásra készen áll. Ez ilyenkor még nem volt rá jellemző....de hogy magamról is meséljek: nemsokára születésnapom lesz. Illetve a második születésnapom.
Az első az volt amikor összevarrtak és kitömtek. Arra nem emlékszem. A második pedig amikor Sitti haza vitt. Ennek pedig most lesz az évfordulója, biztos lesznek rólam karácsonyi képek gazdagon.

A verspályázat amire Sitti jelentkezett némileg sikeres volt. Az elsődleges céljait - miszerint nem akar utolsó lenni - sikerült teljesiteni. A többi talán annyira nem lényeges. Azóta két pályázatra is elküldte a karácsonyi versét, amit most kabalából a verseny előtt sehova nem tett fel. Hátha ez hoz szerencsét.

Ha pedig karácsony: az első ajándékot meg is kapta, mégpedig saját magától. Egy WTCC könyvet vett, amit azóta ki is olvasott. Sok érdekes dolog van benne, persze csak azoknak akik fogékonyak erre a világra. Engem is érdekel, szerintem én is átfogom lapozni. Hátha még kép is készül, szintúgy.

Hát egyenlőre ennyi. Hello December!
Üdv: Patrik a lassan születésnapos plüss maci :)

A számok varázsa már nagyon sokszor volt a soraim témája. A mostani is ilyen lesz. A következő szám az 500.

Az emberek életében 500 nap nem jelent sokat, de 500 nap már pont annyi emléket hordoz magában amitől elszakadni nem lehet. Maradandó dolgokat, amiket összegyűjteni nem könnyű, de most még is megpróbálom. Jah, hogy mi ennek az 500-nak az apropója? Babu és Sitti 500 naposak lettek….és hogy hogyan telt el az elmúlt 500 nap? 50 emlékezetes nap, hely, pillanat, tényleg csak részletekben.

Valamikor tavaly nyár elején ismerték meg egymást, amikor még Sitti aktív részese volt a táncpróbáknak. Innen jöttek az emlékek, az első ilyen Babu rajzolt szívecskéje.

Nem volt ez remek mű, egy egyszerű képszerkesztővel rajzolt szívecske mégis többet jelentett
mindennél, de talán ennek még akkor nem volt olyan jelentősége mint most, amikor ezeket a sorokat írom. (1).

Az első üzenetek, az első beszélgetés. Aztán az emlékezetes diszkók, és az első csók.(2) A dátum 2013.07.12. Akkor kezdődött minden, akkor vált valósággá az álom, és a jövő, a hónapok még csak távoli remények voltak. Akkor még senki nem gondolta hogy 500 nap múlva erről valaki írni fog. De itt vagyok, és írok.

 Mint egy pár először csak egy közeli falu kis tavánál voltak egy fél napot. Sokat mesélni erről nem lehet, a hely szép volt, de a program nem volt eget rengetően izgalmas. Sittinek ez már a sokadik ilyen tábora volt, talán itt is írtam már róla. Ezt most Babuval is átélték közösen.(3)

Az első közös ott alvós kirándulásra pár hetet várni kellett. Augusztus vége volt, amikor először mentek közösen, meg persze még pár barát körében. Kicsi falu, valahol borsodban, és egy tábor amit még a kisdobosok meg az úttörők hagytak ránk. Persze ez látszott is a falakon, az ajtókon, mintha ott az idő ált volna meg, de talán ezért volt hangulatos.(4)

 Ezt már együtt élték át, de nem ez volt az egyetlen ilyen kirándulás. Először csak a környéken, ilyen-olyan fesztiválok, koncertek részesei voltak, még barátként, ismerkedve. Sitti sok helyre eljutott már, dolgozott pár faluban, Babuéknál is. Tavaly nyár volt, és még akkor csak az ismerkedési résznél tartottak, amikor már Babu végig ott ült Sitti mellett. Nézte, hogy mit csinál, talán ez volt az első, amikor így látta mi is ez a sok gomb. Akkor még megvolt a tánccsoport, sőt, akkor volt a legsikeresebb fellépése a csapatnak. Persze, hiszen ez volt az egyetlen, se előtte se utána nem volt több. (5)

Hasonló hangulatban telt egy másik kirándulás is, ami Mókusék falujában volt. Az volt az első alkalom amikor Sitti Babu apukájával találkozott, és szintén az első alkalom amikor Babu Sitti barátainak többségével találkozhatott. Egy nagyon kellemes hangulatú nap volt, amire jó emlékekkel gondolnak vissza a mai napig. Sajnos én nem voltam ott, sőt, tulajdonképpen én az ilyen közös események jó részére nem jutottam el.(6)

 Aztán ahogy nőtt a bizalom, és épült a kapcsolat jutottak el messzebbre, és messzebbre, a határon túlra. Tavaly karácsony előtt utaztak el közösen, no, meg pár baráttal Szlovákiába. Erről sokat nem írnék, hiszen egy éve már írtam róla itt, de az emlékezetes pillanatok sorába ez is mindenképp beletartozik, ha másért nem is azért mindenképp mert most először voltak együtt külföldön.(7)

 Ha pedig a kirándulásokat vesszük volt még jó pár alkalom arra hogy megnézzék a világot.

Az hamar kiderült, hogy Sitti sokadik, de nem elhanyagolható szerelme az autóverseny, de még mielőtt eljött volna 2014 májusa még tavaly szeptemberben elutaztak egy WSR nevezetű programra. Mit elutaztak.. még én is itt voltam, mi több, akkor ültem először egy igazi forma1-es autóba. Erről írtam is, akit érdekel járjon utána :) (8)

Aztán – ha maradunk az autóverseny vonalán – eljött az idei év, és Sitti várva várt hétvégéje. WTCC 2014. Hetekkel, vagy inkább hónapokkal előtte készültek az útra, ez volt az első közös komolyabb, több napos nyaralásuk. Hónapokkal előtte megvolt a szállás, és pár héttel az indulás előtt jött egy ötlet is, amiről még akkor senki nem tudta hogy Sitti egyik legjobb ötlete volt. A lényeg hogy kicsivel a tervezett idő előtt utaztak fel Pestre, hogy részesei legyenek egy autós-repülős bemutatónak, ahol mindenféle versenyautó volt látható. Persze Sittit legkevésbé ez érdekelte. Norbi, Norbi, csak a Norbi….és láss csodát, az ötlet ami csak úgy a semmiből született eredményezte az első – és máig egyetlen – közös képet Norbival. Persze, most hogy az 500 napról írok ez másodlagos, a lényeg nem ez. Inkább az a kalandozás ami ezután következett, és ami az első közös pesti útként lett az 500 nap része. Volt itt metró, HÉV, sörözés mindenféle nemzetekkel. Tele élményekkel telt el az a nap. Altatni nem kellett senkit. (9)

A hétvége pedig még csak most kezdődött. Az idő nem volt kegyes hozzánk, a WTCC futamait szinte téli hidegben, és viharban vártuk. A hétvégét szinte teljes egészében a pályán töltöttük, persze beleértve engem is. A közös Norbis kép nekem is sikerült, és szokásomhoz híven mindenkivel pózolgattam, akivel lehet. Persze, ez sem ezért lesz emlékezetes, hanem mert ez volt Babu és Sitti első közös WTCC élő futama, (10)

Az autós programok sora még itt nem állt meg. Pár héttel ezelőtt ismét WSR volt a pályán, amiről szintén nem maradhattunk le. Az idő megint  nem  volt kellemes, és talán a programok sem voltak olyan jók mint tavaly, csalódás volt az is hogy most én sem ültem semmibe, de emléknek ez sem utolsó, hiszen nem minden ember jár ott. Hallani, látni azokat a dolgokat amik ott vannak akkor is érdekes, ha különben nem az.(11)

A csalódást az is enyhíti, hogy ez most csak hab volt a tortán. A WSR-t megelőző nap olyan programlavina zúdult Babura és Sittire amit talán soha nem fognak. A letaposott kilométerek gyűltek, olyan szinten hogy este már szinte a talpukon csúszva értek Mókusékhoz. Sitti még akkor nem számolta a kalóriákat, de bizonyára egy egész család egy napi kalóriaigényét sikerült ledolgozni. De vegyük sorra a történteket.

 Reggel megérkeztek Pestre. Mókus már ott várta őket az állomáson, majd az első út Mókusékhoz vezetett, hogy lepakolják a dolgaikat. Akkor még én ott maradtam, és tudva hogy este milyen vihar volt ezt nem utólag nem is bánom. Napközben kellemes idő volt. Sitti utoljára több mint egy éve járt a régi munkahelyén. Most együtt, a kis csapat megint meglátogatta ezt a kis üzletet, ahol annyi szép varázsolta el a hétköznapokat. Sitti szerette volna megmutatni azt, ahol dolgozott, ahol lakott, és ahol az életének ezt a nem elhanyagolható időszakját töltötte. (12)

 Aztán irány a Margit-sziget, Pest egyik legszebb helye. A környezet azóta picit megváltozott, de a sziget ugyan annyira hangulatos és érdekes mint elsőre. Sétáltak a parton, a fák között, megnézték a szökőkutat, láttak mókust és bár a legszebb hely pont átalakítás miatt le volt zárva ez így is csodálatos volt. A Margit-sziget nem egy kis dolog, sőt, elég hosszú, széles, hamar azt veheti észre magán az ember hogy mire körbejárta el is fáradt. Persze a napnak korán sem volt vége. Az első közös Margit-szigeti séta viszont kipipálva. (13)

 Következett a Halász bástya. Oda normális körülmények között busz viszi a turistákat, de akkor erről szó sem lehetett. Egy térkép és sok száz lépcső várt rájuk. Sitti járt már ott, nem ez volt az első, de a legemlékezetesebb mindenképpen ez marad. Főleg hogy elvesztette a fél tüdejét mire odaértek. A látvány mindig páratlan onnan, és a turistákat szinte számolni sem lehet. Egy rövid pihenő után mentek is tovább. Délután volt, pár óra múlva sötétedett. (14)

A Halász bástya lépcsőin való lépkedés barátságos sétának tűnt a Citadelláéhoz képest. A tipikus „sohatöbbet” érzés Sittin ezerszer ment át, és Babu is csak nehezen birkózott meg a feladattal. Mindkettőjük először volt fent ott, és ez pont annyira elég hogy elmondhatják hogy voltak ott, szép volt, de akkor, így, fáradtan, és félig csepergő esővel ezt még egyszer megtenni nem hiszem hogy szeretnék, de azért hogy ez is kapjon egy helyet a közös emlékek sorában arra ez is mindenképpen jó volt. (15)

Az év autós programjai nem itt fejeződtek be, bár ami történt nem volt annyira izgalmas, mint az eddigiek. Pár hónapja volt egy helyi autós tunning találkozó, amire szintén ellátogatott Babu és Sitti, és bár ez sem volt annyira érdekes vagy tartalmas mégis nem egy sablonos napként telt el. (16)

 Sőt, ha belegondolok volt még egy autós dolog, ami Sitti nagyon korai gyerekkorára emlékeztetett. Történt ugyanis hogy 12-13 vagy talán 15 éve volt a környéken egy terepjárós találkozó. Aztán Sitti egyik barátja szólt, hogy menjenek el. Ők pedig négyen elmentek, megnézni. Látványra nem rossz, ahogy ezek a monstrumok ide-oda pattogva próbáltak felmenni mindenféle sziklára. Aztán elmentek egy közeli tóhoz, csináltak pár képet, majd hazamentek.(17)

 Ez a kis csapat már több kirándulást, közös programot megélt. Ők voltak a már szóba hozott kassai kirándulás magja, de a nem is olyan rég megirt kijutós-játékos kalandra is ők mentek. Erről se beszélek részletesen, hiszen pár napja megírtam. Pince, 60 perc, feladványok és egy örök emlék. Babu akkor nagyon izgult, aztán olyan szépen hozzá tette a saját dolgait hogy még Sitti is meglepődött rajta. Ez az a közös emlék következik a sorban. (18)

Ugyanígy ment el ez a kis csapat Sitti egyik kedvenc együttesének a koncertjére. Ez már a sokadik ilyen koncertje volt Sittinek, Babuval az első…legalábbis amit nem munkaként, hanem szabadidejében élvezett végig. Volt átölelős éneklés, taps meg minden, ami kell. Sitti elég rég óta szereti ezt a csapatot, személyesen is ismeri őket. Egy szép este volt ez is, amit közösen tölthettek el.(19)

 Még a nyáron történt az is, amikor szintén ezzel a társasággal mentek el Majka koncertre. Amiből aznap semmi nem lett, legalábbis a koncert részéből. Viszont volt séta a Tisza partján, Tokajba. Nem volt ez olyan nagydolog, de ez sem telt el unalmas napként. Az idő szép volt, a hangulat is csodás, a környezet szintén Sittiék pedig élvezték a pillanatot. (20)

 Tokajnak nem ez volt az egyetlen szerepe az elmúlt 500 napban. Babu rokonságának egy része itt lakik, és ez sokszor adott alkalmat arra, hogy oda utazzanak. Legutóbb egy szalonnasütés volt a program, és egy éjszakai séta, amikor pár sör után a kis kilátóban találták magukat. Aznap este Babu egy kis virágot is kapott, és egy újabb hellyel bővült a közös alvások helyének listája. (21)

 Ha pedig már kilátó. Van egy torony amit Sitti szinte naponta lát, de az elmúlt 25 évben soha nem jutott el odáig. Az előbb említett családlátogatás után Babu családja, Sittivel együtt meglátogatta ezt a tornyot, ahonnan gyönyörű látvány tárult a vidékre. Sittinek is élmény volt, régóta szeretett volna már felmenni oda, és hogy ez Babuval valósult meg az már csak hab a tortán. (22)

 De még mindig nincs vége a tokaji közös pillanatoknak. Egy közös borfesztivál is volt aznap, amin sajnos Sitti nem tudott ott maradni, mert másnap dolgoznia kellett. Egy nagyon komoly fesztivál volt, ahol Sitti – szokás szerint – leginkább a szakmai dolgokat nézte,értem ezalatt a színpaddal kapcsolatos dolgokat. Talán ez volt az első alkalom amikor Tokajba látogatták meg Babu rokonait. Szép este volt ez is, de Tokajba Babu és Sitti csak délután értek, délelőtt programjuk volt…..  (23)

 ….és hogy mi volt ez a program? Egy közös mozi, és egy séta a városban. De kezdjük ezt is az elején.

 Tavaly jött ki egy olyan film, amit Sitti nagyon várt, és amit szeretett volna moziban megnézni. Ez a Hajsza a győzelemért, egy versenyzésről szóló igaz történet, amivel Sitti nem tudott várni. Ennek egyik hátránya az, hogy feliratosan nézték, de megérte, a kép, a hang olyan érzést adott, amit egy szobában egy laptop előtt nem ad vissza semmi. Babunak is tetszett a film, és miután kijöttek a teremből elmondhatták hogy túl vannak az első közös mozin. Ez azért érdekes, mert Sitti eleve nem jár sokat moziba, sőt, ha most visszagondolok nem is volt még moziba olyannal, aki akkor a barátnője volt. Egyszer volt egy lánnyal, még évekkel ezelőtt, de abban nem is volt semmi több. Ilyen szempontból is az első, emlékezetes nap. (24)

Aztán a séta része jött a dolgoknak. Gyönyörű volt az idő, és a város felé csúcsosodó kilátó hívogatóan csalta őket fel. Sitti párszor volt már, de Babunak ez volt az első, amikor ott, abban a kilátóban nézhette a lenti várost. A városban, az egyik téren egy szabadtéri rendezvény volt, ahonnan halk zene szólt egészen a toronyig. Olyan tipikus nyári nap volt, kellemes, szép. Na, ezek után indultak tovább Tokajba, amiről már meséltem. (25)

Persze, a mozizás itt nem állt meg. Sitti munkahelyén beindult egy mozi, amin számos alkalommal vettek ők is részt. Összeszámolni nem tudnám, hogy mennyi filmet néztek meg, szinte minden második hétben beültek valamire. (26)

Sitti munkája sokszor adott alkalmat a különleges események átélésére. Ilyen volt Babu falujának a kis tavacskája is, ahol egy rendezvényen dolgozott Sitti. Nagyon kedves emberek szervezték a napot, ahol mindenféle bemutató, és teljes kiszolgálás biztosította Sitti és Babu kellemes hangulatát. (27)

 Ilyen munkával kapcsolatos dolog volt szintén a tavaly nyáron egy helyi pékség udvarán történt rendezvény, ahol szintén Sitti és a kollégája rendezte a technikai dolgokat. Az egyik rádió élőben közvetítette a napot. Készült közös kép Zámbó Krisztiánnal, Babut pedig pár légtornász fiatal ugrálta körbe. (28)

 Sokszor mosolyra adott okot pár pillanat. Sitti szintén egy rendezvényen dolgozott, egy táncos tornát hangosított Babuval, amikor kimentek dohányozni a teraszra. Az ajtót, ami kivezet mindig nyitva hagyták, ugyanis kintről nem lehetett kinyitni. Aznap viszont az ajtó bezáródott és Babu Sittivel együtt kint ragadt. Persze, a kulcs az bent maradt. A kétségbeesés lett egy pillanatra úrrá rajtuk, majd az egész helyzet úgy oldódott meg, hogy Babu a középkori vár bástyájának a lőrésében kibújva ment vissza és nyitotta ki az ajtót. (29)

 Sitti munkájának rengeteg ilyen emlékezetes pillanatát élték át közösen. Egy másik falu fesztiválján is dolgoztak együtt, ahol Babu már nagyon gyakorlottan tekerte a kábeleket. Szinte profi kábeltekerő lett a hónapok alatt. (30)

 Persze Babu sem volt tétlen,ha munkáról volt szó. Lassan egy éve már hogy jelmezben csokit osztogatva sétált fel alá. Gombóc Artúr volt, abban a jelmezben, amiben Sitti is napokat töltött egy turisztikai kiállítás során. Babu nem sok dologban hasonlit Gombóv Artúrra, de mindketten szeretik a csokit. Nagyon ügyes volt, és nagyon aranyos. Táncolt is a gyerekekkel, teljesen átélte a szerepét. Sitti nagyon büszke volt rá. (31)

 De nem ez volt az egyetlen dolog, amikor Babu nem csak nézte a munkát, és nem is épp segített, hanem ő maga is része lett az eseményeknek. Ilyen volt a csokifesztivál, amikor Babu 3 napig minifánkot árult egy pici sátorban. A helyi mozis sráccal Sitti elég jó kapcsolatot alakított ki, és amikor eldőlt hogy ő is itt lesz mint árus felajánlotta ezt a lehetőséget, amit átbeszélve Babu el is fogadott. Félelem volt benne előtte gazdagon, sőt, Sittiben is volt aggodalom, hogy milyen lesz az egész, de nagyon ügyes volt, nagyon szép fánkokat árultak, mint egy kis kukta, olyan volt. Keresett egy kis csokira valót, evett jókat, Sitti pedig nagyon büszke volt rá. Önállóan kereste meg élete első fizetését. Egy ilyen lányra csak büszke lehet az ember. Vagy épp a plüss maci. Nem igaz? (32)

 Előtte egy évvel, szintén ezen rendezvény keretében pedig Babu és Sitti karszalagot árultak. Babunak volt külön rendezői táblája, amit a mai napig a szekrényén őriz. Ahogy jöttek a vendégek ő olyan szépen ragasztotta a karszalagot, bármelyik rendes munkás megirigyelhette volna azt ahogy csinálja. (33)

 Babunak nem csak a segítséget lehet megköszönni. Már egy jó ideje ő készíti Sitti lemezeinek a számlistáját. Elég sok van belőle, és lesz is még egy pár ilyen. Ez egy nagyon fontos dolog, ugyanis Sitti nem tud szépen rajzolni, a listák kinyomtatására meg hol van lehetőség, hol nincs. Babu ezt a feladatot is tökéletesen oldja meg. Pár nap múlva Sitti újra zenélni fog, és megint azokkal a lemezekkel játszik majd amiknek a listáját Babu csinálta meg. (34)

 Ha pedig ott tartunk hogy miket köszönhet Sitti Babunak az elmúlt 500 napból én magam sem húzhatom ki magam a sorból, ugyanis nagyon sokszor Babu tart karban, töm meg, öltöztet be, varr össze, ad rám ilyen-olyan ruhákat. Emlékezetes volt a legelső közös töméscserénk, ami után úgy néztem ki mint egy betonterminátor. Nem is volt egy egészséges dolog, várható volt hogy nem fogom bírni a terhelést, de Babu mindannyiszor úgy hoz helyre hogy attól olyan leszek mint amikor megszülettem.(35)

 Miket szokott még csinálni ez a lány? Néha titkos üzeneteket küld, amik azért különösek mert az ember általában nem számit rá. Történt egyszer hogy Sitti laptopja valahogy Babunál maradt, majd amikor visszakerült egy kis üzenet volt olvasható a billentyűzeten. Akkor még Sitti sem tudta, hogy a kép amit erről csinál pár hónap múlva a blogom témája lesz. De itt van, az a bizonyos titkos üzenet is. (36)

A legszebb közös élmény talán az idei verspályázatos volt, amit Sitti nyert meg. Erről sokat meséltem már, ez volt az ami elindította azon a bizonyos úton aminek a vége épp ma este derül ki. Akkor Sitti a verspályázatra egy olyan verset irt, ami tulajdonképpen Babunak szól, de arra hogy ezt neki ott fel kell olvasni senki nem számított. Végül meg lett az első hely, és kisebb-nagyobb sikerrel az előadás is. Aztán ez a vers azóta már egyszer elhangzott egy hasonló létszámú közönség előtt, ahol szintén nagy sikert aratott. Ez picit kiemelkedik az elmúlt 500 nap történéseiből, moziba mindenki mehet, akár autóversenyre vagy szép városokba is, de egy győztes verset nem mindenki mondhat a magáénak. Pedig ezt mindketten a magukénak mondhatják. (37)

 Lassan itt a december, a karácsony és a szilveszter hónapja. Az idei a második közös karácsony lesz. Sitti már kinézte az ajándékot, legalábbis egy részét. A tavalyi ünnep nagyon szépen sikerült, méltó volt az első közös karácsonyra. Az idei ünnepi terv egy közös karácsonyfa díszítés. Ezt Babu találta ki, és nagyon jó ötlet, valóban. Amióta az eszemet tudom én soha semmit nem kaptam karácsonyra, bár nem is egyszerű egy plüss medvének ajándékot választani. Bízom abban, hogy Sitti idén már nem fog elfelejteni, és én is kapok valamit. Legalább egy kedves ölelést. (38)

 Alig egy pár nappal a karácsony után jött el a szilveszter. Sitti munkahelyének az egyik termében voltak. Elég jó kis buli kerekedett a dologból, bár Sitti néhány pillanata nem volt annyira vállalható, legalábbis a későbbiekben végignézve a dolgokat. Első közös szilveszternek viszont kimondottam jó volt. Még én is ott voltam, készült is kép rólam.(39)

Karácsony táján nem csak az ünnepek száma nőtt meg, hanem Sitti családjának legújabb tagja is. Mogyoróról már írtam, képet is raktam fel róla. Mára Mogyoró elég nagy kutya lett, de maradt olyan kiszámíthatatlan, mint amilyen volt. Babuval több közös történetről is mesélhetek.

Az egyik ilyen, amikor a terepjárós túránk után este Sitti és Babu készültek haza, és Mogyoró mint egy bowling pályán a bábut úgy tarolta el Babut. Sitti hallotta, hogy Mogyoró rohan feléjük, de azt gondolta, hogy mint minden normális kutya kikerüli őket. Nem így történt. Mogyoró nekiment, Babuci elesett, de az ijedtségen, és egy pici fizikai sokkon komolyabb baja nem történt. Persze Mogyoró megkapta a magáét, bár aki látta már őt testközelből nehezen tudja rászánni magát arra hogy bármilyen büntetést kiszabjon. (40)

 No, de nem csak ilyen konfliktusok jellemezték Babu, Sitti és Mogyoró barátságát. Jártak ők túrázni is, amikor jó volt az idő. A közös séták, a romantikus hangulat mindannyiszor feldobta a hétköznapokat. Legalább annyira feldobta, mint amennyire Mogyoró Babut. (41) 

A táj nagyon szép. Legalább annyira szép, mint a kapuzat tornyaiból a város. Sitti városában van két torony, két kilátó. Betontornyok, a tetejükön fa résszel, a monumentalitása talán félelmetes is. Ide is ellátogattak már. Belépve rengeteg lépcső vezet fel, fel, egyre feljebb. Sitti tériszonyos, ezért folyamatosan kapaszkodik mindenbe, amibe lehet. Ez természetesen egyenes arányban van a feljutás lassúságával. Itt is voltak fent, de nem mernék mérget venni arra hogy lesz következő (42)

Nem is baj ha Sitti lépcsőzik egy picit, az idei év második fele az életmódváltásról szólt. A cigit már 71 napja letette, és belekóstolt az egészséges étrend jó hatásaiba is. Aztán ezt be is fejezte, az év ennek a része nem kedves az ilyen terveknek, de saját magának is bebizonyította, hogy ha szükség lesz rá az akarattal nem lesz baj. Ehhez viszont elengedhetetlen az a hozzáállás, amit Babutól kapott. Egy nagyon kedves gesztus, és szép emlék is egyben amikor együtt mentek el futni. Babu nélkül ez soha nem sikerülne. Kell az ő ereje is ehhez. (43)

Ennek az egésznek a kulcsa az volt amikor szobamérleget venni. Anélkül nem lenne eredmény, az kell. Billentyűs tablet tok volt a cél, de az nem volt, így lett szobamérleg. No, meg memóriakártya. (44)

Jah, hogy hogyan lett a tokból mérleg? Valahogy úgy ahogy Babu kis cicáiból Kázmér és Gáspár. Pár hónapja születtek Babuéknál kis cicák. Sitti neveket is adott nekik. De hogy miért lett ezekből Gáspár és Kázmér arra szerintem nincs magyarázat. Azóta szép nagyok lettek már, sőt már azóta vannak második generációs kis cicák. (45)

Így, közelítve a lista végéhez pár dolog ami úgy önmagában történt meg, máshoz nem nagyon köthető.

 Emlékezetes volt az az eset, ami tavaly iskolaidőszakban történt meg. Egy rendőr, egy park, és két fiatal – Babu és Sitti – akik semmi nem csináltak, mégis olyan szintű rendőri intézkedésben volt részük amire azóta sem nagyon lehet szavakat találni. Akkor irtam is róla itt. Ez nem egy kellemes eset volt, de közös emlék ez is. (46)

 Ahogy az is, hogy Sitti életében először a pesti új 4-es metrón Babuval utazott először. Amikor Pesten laktunk a metrózás nem volt jellemző Sittire, és azóta is bármikor Pesten jár csak akkor utazik így, ha mindenképpen szükséges. Ez akkor ilyen volt…és milyen szép is volt :) (47)

Az örök téma. A tetoválás. Ez nem Sittinek volt különleges, hanem Babunak. Történt ugyanis hogy Babu tesójának a tetoválására együtt mentek el. Rövid időn belül Sitti is elment, de akkor Babu is belekóstolt a festékszagba és a gép kerregésébe :) (48)

 Ha már a tesóknál járunk azt is meg kell említeni amikor Babu először találkozott Sitti tesójával. Az elmúlt 500 napban nem is volt sok ilyen, talán egy, amikor Sitti telefont vett. Semmit érdekes nem volt, csak megtörtént az első találkozás. Aztán majd jön a többi is. Idén már nem,de jövőre mindenképp. (49) 

Nehéz eldönteni hogy mi legyen az amivel ez a lista - és az elmúlt 500 nap összegezve - lezárásra kerül. Igazából lenne még miről írni, ha nem is nagy dolgokról de kicsikről mindenképp. De nem lesz utolsó, 50. emlék, mert az lezárása lenne ennek a listának. Ma már 501, holnap pedig 502, és remélem még sok nulla kerül a számok mögé. Nincs vége. A napoknak, az érzésnek, és a listának sem. 500 nap elég, ahogy az örökké sem lenne, de mégis, legyen kerek az egész.

 (50). Sitti nagyon szereti Babut. Az elmúlt 500 napban, és a következő kitudja mennyiben. Köszönöm hogy vagy nekünk! Ha pedig elolvastad ölelj meg!!! Szeretlek!!

Üdv: Patrik, a boldog plüss maci

A sablonos napok annyira fertőzik meg az emberek életét mint egy egészséges szervezetet a bacilus. Ha minden nap ugyanazt kell csinálni, ugyanúgy, ugyanabban a sorrendben az hamarabb teszi tönkre az embert mint bármi más. Sitti ezért nem az unalmas napok híve, rendre próbál mindenféle dolgokat csinálni, amivel saját magát is kizökkenti a ritmusból. De olyan hétvége mint ami most volt talán sohasem volt. Véget nem érő percek, ezer óra boldogság, ahol minden pillanat csak hab volt a tortán.

 Az egész már csütörtökön kezdődött. Természetesen WTCC, mi más. Norbi utolsó futama a szezonban, nehéz feladat, és hatalmas lehetőség arra hogy történelmet írjon. Makaó messze van, az időeltolódás miatt hajnalban kezdődtek az etapok, ahol Norbi rendre az elvárások felett ment csütörtökön és pénteken is. Ez megalapozta a szombati hangulatot, ami a futam szempontjából pihenőnapnak számított.

 Szombaton reggel Sitti picit fáradtan ért haza munkából reggel. Az apukájának születésnapja volt, bár kölcsönös megbeszélés után az ünneplés vasárnapra maradt. Pár óra alvás után Babu lépett be az ajtón, majd azzal a lendülettel Sitti ágyában találta magát. Utaztak. Az uticél pedig Miskolc. Pár héttel előtte Sitti ötlete volt hogy pár barátjukkal együtt látogassanak el egy elég titokzatos helyre, a bizonyos Elme házába. Ez egy olyan hely, ahová 60 percre mindenkit bezárnak, és különböző feladatok megoldásával, számolással és logikával kell megtalálni a kiutat. Sitti mindig szerette az ilyen dolgokat, és bár sok kérdőjel és félelem volt benne is az nem volt kérdés hogy élvezni fogja.

Ahogy élvezte is. Kicsivel 2 után a társaság egy régi pince zeg-zúgos termében találta magát. A sarokban kamerák, a falakon számok, füst és hang mindenfelé, kulcsok, ládák, kódok, lakatok, és a cél: kijutni.

A percek teltek, és a kis csapat egyre jobban dolgozott össze. Ennek köszönhető hogy 60 perc után egészen a végéig eljutottak, csak az utolsó feladatot nem sikerült megoldani. Pár percen múlt a kijutás, de ez a pár perc volt az oka talán annak hogy a második pálya már nem kérdés. Mennek oda is. 

Valamikor késő délután indultak haza, majd Sitti pár óra alvás után megint munkába indult. Fáradtan, de tele reménnyel, hiszen másnap hajnalban szurkolni kell. Nincs mese.

Az éjszaka varázsáról már írtam, és bár most vendégek is voltak ez a varázs mit sem változott. A falak, a hangok, a léptek olyan hangulatot adnak át a helynek ami leírhatatlan. Sitti megszokta már, de aki nem annak félelmetes.

Teltek az órák, és messze volt a hajnal még. Sitti az apukája születésnapjára nem készült csak egy verssel, amit már hetek óta szeretett volna írni, de soha nem jött az a bizonyos gondolat. Karcolt 1-2 sort, majd kitörölte, újrakezdte majd ezt is törölte, néhány sort külön leirt, hátha jó lesz de semmi nem változott, 3 versszak elkészült a tervezett hatból, de ezek is csak félig. Aztán valami hajnalban történt. A billentyű kattogott, a betűk mint a katonák a felvonuláskor úgy sorakoztak egymás után. Sitti pedig csak irt és irt, pár perc után pedig elégedetten dűlt hátra és olvasta a sorokat. Aztán mikor a végére ért kicsit könnyes szemmel kezdte el újra előröl. „Ez kész van” – gondolta magában, majd eltette ezeket a sorokat a holnapi napra. Addig pihenjenek.

Az óra pedig lassan azt mutatta hogy nincs mese. Idő van. A rajongás ideje.

Sitti csendben összepakolta a dolgait, majd felment az egyik olyan terembe, ahol tökéletesen lehet fogni a „jelet”. Dugó bedug, gomb lenyom, rendszer tölt, videó megnyit, Sitti mosolyog.

 Az hogy miért volt most fontos ennyire szurkolni? Az mára már maga a sporttörténelem. Norbi nem először tett csodát, de az hogy a 3 Citroen – akik az addig legnagyobb költségvetésű csapat anyagi forrásának a többszörösét lapátolta az autókba, és akik egy évvel hamarabb kezdték a fejlesztést (nekik már kész autójuk volt, amikor a többiek még csak rajzolgattak)- szóval a 3 utolérhetetlen Citroen mögött 4 helyen zárni az évet, agyonverve a két gyári Hondát akik szintén rengeteg pénzt öltek az autókba, és amíg ők az év elején már a pályán mentek Norbi csak a lelátóról nézhette őket úgy mint egy nyugdíjas szotyiárus.

A 4. helyért kemény csata volt várható. Norbi a hétvége előtt 5. volt, 3 pont lemaradással az egyik gyári Honda mögött, Norbit pedig szintén pár pont lemaradással követte a másik gyári Honda. Őket kellett legyőzni. Monteiro és Tarquini.

Az időmérő jól sikerült, Norbi 4 helyen várta a rajtot, amíg a másik két Honda csak 6 és 7 lett.

Aztán kialudtak a lámpák, és Norbi másodikként zárta az első futamot, amivel egy ideig át is vette az összetett 4. helyet. De a második futamon fordult a kocka, a két gyári Honda előrébb rajtolt, és egy kisebb csoda kellett volna ahhoz hogy ez így maradjon. De hogy ez a csoda jönni fog-e vagy sem, azt még Sitti nem tudta.

 És erre még várni kellett pár órát. Az első futam után Sitti összepakolta a dolgait, és visszament a helyére. Eljött a hajnal, és lassan jött a váltás, majd Babu is. Vasárnap reggel volt már, amikor mindketten haza indulhattak. Sitti rettenetesen fáradt volt, de Babu mellett az ember nem lehet álmos :)

 Pár órával a hazaérésük után mindkét futam ismétlése. Az elsőt már Sitti látta még hajnalban, a másodikat nem. Tudatosan nem nézte a facebookot, se semmit, amiből megtudhatná, hogy hogyan alakultak a dolgok. Az esélyes nem Norbi volt, és tényleg csak a csoda segíthetett.

Jött a rajt. Norbi gond nélkül jött el, de a legfőbb vetélytársa, Monteiro az első helyre keveredett. A körök teltek, és szép lassan mindenki elkönyvelte magában hogy a csoda most sincs Norbi mellett.

Aztán jött az utolsó kör és a vezető Monteiro lelassult, és sorba mentek el mellette a versenyzők. Az utolsó körben Norbi megelőzte őt. Jött a csoda!! Sitti könnyezett, ahogy annyian azon a reggel. Norbi, a mi Norbink ott van a gyáriak előtt, akit ellehetett verni azt elverte, és azt is akit nem. A legfontosabb pillanatban vele volt a sors. Ez a hétvége nem lehetett már rossz. De még nagyon reggel volt. Messze volt a vége.

 A futam után ebédelt a kis család, Babu, Sitti és Sitti szülei. Volt minden finomság, sütemény, úgy ahogy egy születésnapos ebédhez illik. Aztán a torta, és az ajándékok.

A hajnalban megirt versre most került sor. Valahogy az emberek azokat a helyzeteket, amiket nem tudnak érzelmileg kezelni igyekeznek elnevetni. Ez akkor is így történt. Sitti apukája igyekezett elnevetni a dolgokat, aztán picit könnyes lett a szeme, ahogy Sittinek is. Aztán pezsgőzés volt, meg tortafalás. Sitti már akkor az álmossággal küzdött, és Babuval az ágyban találták magukat. A délután alvással telt, mire felébredtek már besötétedett. Nem telt bele sok idő, és már úton voltak a buszmegálló felé. De a napnak még nem lett itt vége, ugyanis aznap este volt a várva várt verspályázat döntőseinek kihirdetése. Késő volt már és Sitti szinte félálomban pislogott a weblap felé. Aztán valamikor este 9 után ott volt a lista, Sitti nevével az első helyen.

Persze, ez még semmit nem jelent, az igazi megmérettetés egy hét múlva jön. Akkor minden kiderül, de bárhogy alakul ez már rossz nem lehet. Aztán már ha a verseknél járunk itt van Sitti apukájának irt verse:

 Drága Édesapám

Csendben nézed a múló éveket,
ráncos a homlok fáradt arcodon.
Ősz hajjal hajtod álomra fejed,
és ébredsz minden nehéz hajnalon.

Utad nehéz léptekkel járod,
de erőd mindig arra vezet
ahol ha adsz csak azt várod
s mi őszinte csak azt teszed.

Válladon cipeled az élet terhét,
de példája vagy minden jónak.
Életed összes átélt percét
szentelted a hálás szónak

Kezed nyújtod, ha arra kérlek,
ha dacolok a haraggal, némán.
A gondok engem is utolérnek
de akkor is fiadként nézel én rám.

Mi tegnap volt az már a múlt,
s mi ma történt holnap emlék.
Ha kezed nem őrizne féltőn
talán magam sosem lennék.

Köszönni ezt soha nem elég.
Te értünk éled az egész életed,
s ha dühömben bármit is felednék
ezt rajtam mindig számon kérheted

De eljön a nap mikor a hálám
Nem korlátozzák a verses levelek
és ha terhed nyugszik fiad vállán
Én büszke leszek, hogy a fiad lehetek.

Hát nem szép? Ügyes a srác, remélem ezt egy hét múlva is értékelni fogják.
Addig meg marad az izgalom, meg a büszkeség.

Üdv: Patrik, a büszke plüss maci

Az éjszaka nagy átka, hogy minden hang, amit talán normális körülmények között észre se vennék éjszaka, főleg egyedül úgy hangzik mintha démonok egész hadserege járna fel-alá a képzeletünkben. Hozzá szokni nem lehet, legfeljebb kizárni a tudatból.

Sokadik napja már hogy Sitti éjszakái igy telnek. A középkori falak között, ahol olyan rideg a hangulat mint egy kriptában túl sok barátságos dolgot nem lehet észrevenni. Ha fúj a szél úgy jár át az épületen mintha valami átok énekelné az utolsó dalát, és a termek visszhangjai egy apró szösszenetből is rémisztő  hangokat csinálnak. Ha még a lámpa is pislákol egyenes út vezet az idegbajhoz, ha pedig ezt tetőzi a kamerában átszaladó macska,kutya, sün, zombi az szivrohamot okoz. Minden lehetséges lámpa fel van kapcsolva, nincs olyan sarka az épületnek ami nem belátható. 

Persze a vendégek nyugodtan alszanak, ők mit sem tudnak róla hogy körülöttük éppen a téboly szálai kezdenek összefonódni. Na, és van olyan hogy pont egy jól szituált vendég generálja a frászt. A hajnali látszólak ok nélküli séták, a szobából kihallatszó hangok meg az ártatlannak látszó köhögések, amik mögött egyértelmüen hallani a fel nem ismert, de már visszafordithatatlan tüdőrák összes jelét. De nem erről szeretnék irni.

Sitti versenye még nem ért véget. Sőt, még el sem kezdődött. A nevezési határidőt az eredményhirdetés napján meghosszabitották. Majdnem egy hónappal. A csalódottság leirhatatlan volt Sitti arcán, de mégis, megnyugvással olvasta a levelet, miszerint a nevezését elfogadták. A többi már nem rajta múlik. Az előzetes döntő két hét múlva lesz. Addig lehet szoritani.

Aztán párhuzamosan megy Sitti minuszossága is. Ami bizony már szemmel látható. Formálódik a srác, úgy ahogy régen szerette volna, az elején nehezen most már viszont könnyebben, nem gyorsan, de türelmesen. Szép gyerek lesz belőle előbb vagy utóbb. De inkább utóbb :)

A szeptemberi kirándulásunkon - amin én is ott voltam - úgy éreztem hogy idén több útra nem fogunk felkerekedni, bár ismerve Sittit ebben az ember akkor soha nem lehet biztos a közelében. Néha azt érzem hogy ha börtönbe zárnák, vagy egyenesen eltemetnék akkor is egy hét múlva már valamin ötletelne a rácsok mögött vagy a föld alatt is. A tavalyi év nem volt unalmas, ahogy a mostani sem. Eddig megjártam a Balatont, Pestet, Kassát, megannyi versenyt és kirándulást. A következő cél: Bécs. Ausztria
Ilyen messze még nem volt soha, én meg főleg nem. 450 km az pont az a távolság amit egy ember busszal egy nap alatt végig tud ülni, többet aligha. Még több mint egy hónap van az útig, de már nagyon készülünk, bizva abban hogy minden gond nélkül fog menni. De még ha gondok is lesznek Sitti majd megoldja. Ahogy általában mindent. Babu nehezen birja a fárasztó utakat, erre sokszor volt már példa, akár májusban Mogyoródon, akár legutóbb Pesten. Az hogy ezt mennyire fogja birni - meglátjuk. Remélem én sem szakadok szét (jobban) :)

Még 4 és fél óra van hátra, és Sitti végre az ágyában folytathatja a reggelt.
Addig meg majd lesz valami :Ö

Jó éjt mindenkinek!
Patrik,a plüss maci

Nem sokat tudok a kitartásról. A világ gondjaival nem foglalkozom, ahogy magammal sem tudok, de egy plüss medve természetéből adódóan ilyen. Nem sok saját akaratom van, és ha van is azokat főleg itt, a sorok mögött tudom a világ tudomására hozni. De látom én is, hogy mennyi akarat kell magához az élethez is, a kisebb - nagyobb dolgokhoz. Hajnalban felkelni, vagy átvirrasztani az estéket reggelig. Elfolytani dühöt, vagy épp reménykedni álmokban, sikerekben. Kitartás, hogy ne adjuk fel a célunkat, ne találjunk se kifogásokat, se bünösöket, akár dacolva a világgal, emberekkel, szavakkal, vagy az ésszerüséggel.

Sitti egy hónapja tette le a cigit. Nem volt  nagy dohányos, épp annyira volt csak az, hogy naponta elfüstölte azt a pár szálat amire már mondható volt: rászokott. Nem most, már sok-sok éve, hol jobban, hol kevésbé, de egy picit mindig. Aztán történt hogy elege lett, és egyik napról a másikra lemondott róla. Talán erről irtam is már, és azóta változás sem történt. Megvan nélküle, és a hiány apró jeleit sem látom rajta. Ha mégis változást kellene keresnem az pozitiv lenne. Érzi hogy más minden lélegzet, és ez sok mindent kárpótol. Harcolnia magával emiatt nem kell, abszolút semmi hiányt nem érez.

De ha már a kihivásoknál tartunk akkor van még egy fa amibe a fejszéjét vágta. Nem is kicsi fa, nem is gyenge, sőt, kimondottan nehéz, akár szó szerint is. Sitti egy rövid pesti időszakot leszámitva soha nem tartozott a vékony emberek közé. Általában ez kezelhető volt, vagy inkább elfogadható. Aztán most elérte azt a szintet hogy nem...nem kell megbarátkoznia sem saját magának, sem másnak azzal amin változtatni tud. Ezért hát elkezdett fogyózni.

Aki járatos a témában az tudja hogy ennek ezer fajtája van. Egészséges, nem egészséges, gyors, lassú, mindenevős és csak zöldségevős. De az alap matek mindenhol egyszerü: kevesebb bevitel kell, mint amennyi kiadás.
Egy felnőtt ember egy nap alatt - ha semmit nem csinál, csak egy helyben ül - kb 2500-3000 kalóriát éget el. Ennyi kell ahhoz hogy mozogjon a tüdő, dobogjon a sziv, vagy járjanak az ujjak gépelés közben. Ha egy átlagos ember ezt pótolni tudja, akkor ideális lesz a testalkata.

Ha valaki viszont többet visz be a fel nem használt kalória a szervezetben marad tartalékul. Ez látszik a hasfalon, a combokon, mindenhol. Sittinek ez a tartalék szúrta már nagyon a szemét.

A képlet egyszerü: minél kevesebb kalóriát bevinni, és minél többet elégetni. A szakirodalom azt mondja, hogy 1000-1200 kalória a minimálisan szükséges, abban az esetben is ha a nagyon sok az leadni kivánt súly. Sitti ennek a felét viszi be, nagyjából 5 pohár joghurtnak megfelelő mennyiséget. Azért ha valaki naponta, egész nap csak 5 pohár joghurtot eszik az nem fekszik le jól lakottan. Itt lép képbe a kitartás. Azt mondani hogy nem....hát az elég nehéz lehet. A kitőzött cél év végéig szól. Szenvedős hónapjai lesznek a srácnak. Nem irigylem.
De ne add fel, Sitti. Veled vagyok. Én, Patrik, a plüss maci

Ez a nap is eljött. Sitt pár perce ért haza a postáról. A nevezési dij feladva, a versek elküldve. Most már csak várni kell az eredményre. Izgatott várakozás, bár valahol a szive mélyén nyugodt. Az első válogató a döntőbe került verseket fogja megmutatni. Az első kör talán gond nélkül meglesz. A neheze még azután jön. De várni kell, nyugodtan, mégis izgatottam.

A tét nem nagy, bár nem is kicsi. Az első helyért egy verses kötet kiadása jár. Sokaknak ez nem sokat jelent, Sittinek az egyik álma ez. Ez a cél. Aztán meglátjuk. Sitti csapatában 6 versenyző van. A többi csapatban kitudja mennyi... egy hét múlva kiderül. Valahol reménykedik arról hogy nyerni fog, aztán a helyi médiák is cikkeznek róla, ahogy tették azt pár hónappal ezelőtt. Akkor olyan ismeretlenek is gratuláltak akiket ő nem is ismer, de nem csak neki, Sitti anyukájának is. Büszke volt mindenki rá, és büszke voltam én is. Pedig ez ennyi idő távlatából közel sem tünik olyan nagy számnak, mint amekkora akkor volt. Ha ez összejön akkor hozni fog egy szintet. Egy példát, vagy valami alapot. Onnantól kezdve nem csak légből kapott sorok, meg ilyen-olyan posztok, versek lesznek. Hanem Sitti versei, annak a Sittinek az irásai aki megnyerte ezt a versenyt. Ezt az országos, komoly versenyt. A birák között József Attila dijas müvészek vannak, az irodalmi életben már régen nevet szerzett emberek. Az ő véleményük nem a szomszéd néni dicsérete két lekvárfőzés között. 

Sokadik büszkeség. De ez csak egy a sok közül. A másik, hogy Sitti nem dohányzik, már közel egy hónapja. Ahogy próbál életmódot is váltani, kisebb-nagyobb sikerrel... hát majd meglátjuk. 

Lassan a blogom közeledik a 100. bejegyzéshez. Ez önmagában nem annyira rossz dolog. Még nem tudom hogy miről fogok akkor irni, de biztosan olyasmi lesz ami nem átlagos. Ezen még gondolkodnom kell

Sitti ma tudta meg hogy a fizetését levették. Egy vállrántással lépett túl rajta, és miközben irta alá az új szerződését mosolygott, és gondolatban valami olyasmire gondolt hogy "kajátok be, köcsögök". Hazafelé a városból az apjával jött. Aztán ő azt mondta hogy "fiam, ne szomorkodj. most keresel annyit amennyi a munkád után jár" - és ez nem a lecsökkent fizetésének szól, hanem a recepciós semmittevésnek...sőt, ha ezt nézzük még túl is kereste magát. Változás nincs, csak nehezebben elérhető álmok. De Sitti nem az a fajta aki bármit elenged. Ha valamit a fejébe vesz akkor onnantól kezdve csak idő kérdése minden.