Először is azzal kezdeném hogy Boldog Új Évet mindenkinek aki véletlenül, de erre tévedt.
Ezt a bejegyzést már tavaly meg akartam csinálni, valahogy nem volt rá időm, ezért ez inkább a tavalyi utolsó posztom, idén először.
Lesz miről írnom, bele is kezdek.
Eltelt a karácsony, szépen, békében, komolyabb veszekedés nélkül, ami Sittiéknél azért nem kis dolog.
Karácsonyi ajándékként mindenki kapott egy kis betegséget, Sitti elég hamar átment a nehezén, gyakorlatilag egy fél napot szenvedett komolyabban, de Babu napokig lázas volt, nem voltak jó előjelei a karácsonynak. Közben Sitti apukája lett beteg, majd Sitti anyukája, aztán Babu anyukája, szóval az egész család szinte átment rajta.
Sitti már december elején tudta, hogy mit szeretne ajándékozni, és hamar be is szerezte a fontosabb dolgokat, ahogy mindig most is megpróbált értelmes, okos dolgokat ajándékozni. Először önző módon saját magát ajándékozta meg egy WTCC-s könyvel, ami nem bizonyult rossz ötletnek, több dolog miatt sem. Egyrészt mert nagyon szép könyv, és érdekes is, legalábbis Sitti számára mindenképp. Ami viszont bizonyította, hogy nem érdemes várni a könyvel karácsonyig az az volt, hogy jóval karácsony előtt már az összes példányt megvették – amiből az egyik Sitti ágya mellett pihen most is, közvetlenül Michelisz Norbi hütőmágnes kocsija mellett
Babu könyvet kapott, Michelisz Norbis pólót, gyertyát, parfümöt….meg egy tigrist.... Kezdetben fura szemmel néztem a tigrisre, nem szeretem a konkurenciát. Nekem már van múltam, én vagyok itt az első számú és majdnem az egyetlen, köztiszteletben álló plüss állat.
A tigrist nem tudtam hova tenni, és ha őszinte akarok lenni komoly félelmem támadt hogy le leszek cserélve…és ezt a félelmemet az csak növelte, hogy hamarosan a tigrisnek neve is lett. „Csíkos” – milyen egy sablonos név, atyaég…ezért ennél a pontnál picit megnyugodtam, azért nekem mégis szebb nevem van. Aztán valahogy Csíkos mellettem kapott helyet, és összebarátkoztunk. Hamar rájöttem, hogy az ő itt léte nem azt jelenti hogy én háttérbe szorulnák, inkább pont az ellenkezőjét: tulajdonképpen Csíkos nem Babu ajándéka lett, hanem az enyém. Kaptam egy barátot, aki csendesebb, és kisebb, mint én, de legalább annyira szerethető mint én.
Sitti Babutól egy laptophütőt kapott, aminek nagyon, de nagyon örült, és egy gyönyörű közös képes bögrét, amit azóta se sikerült felavatni, ehelyett nagyon szép disze a polcának. De annak a bögrének is eljön az ideje J Babu szüleitől az ilyenkor átlagos ajándéknak mondható tisztálkodási pacsurikat kapta, aminek szintén nagyon örült, mindegyiknek kellemes illata van.
Sitti az anyukájától a szintén mindig megjelenő ruhákat kapta, ami csodák csodájára színben, méretben, formában, minden tekintetben jók – ilyen talán még soha nem volt, hogy eltalálja elsőre hogy mi a jó. Fejlődik. Ezt bizonyítja, hogy még Michelisz Norbis mézeskalácsokat is csinált, ami egy karácsonyi ajándékkal is felért.
Karácsony előtt volt a verspályázat eredményhirdetése amiről már írtam. Az megalapozta a karácsonyi hangulatot. Pár nap múlva meg is kapta a nyereményét. Vásárlási utalvány.
Sitti nem az a papírboltba mászkálós fajta, nem igazán tudom elképzelni hogy mire fogja beváltani, de majd kiderül. Valamire biztos jó lesz.
Aztán ahogy ez lenni szokott alig telt el pár nap és jött a szilveszter. Sitti az év utolsó pár napját nem töltötte munkával, 29-én színpadot szerelt pár órát (ahol azért picit meg is fázott) és 30.-án este volt egy műszakja, az volt az utolsó. Babu lassan, de biztosan kezdet felépülni a betegségből, így az a terv, hogy koncertre mennek megtudott valósulni. Anna and the Barbies, Babu egyik kedvenc együttese, ami azon is mérhető, hogy közös kép is készült a zenekarra. A képet Sitti csinálta :)
Végre Sitti is jól érezhette magát, hiszen azon ritka koncertek egyike volt ez, ahol nem mint dolgozó vett részt, hanem mint néző. Ez azon is mérhető volt, hogy a sokadig szám után már ugrálni kezdet – na jó, ennek oka az is volt hogy fázott is a -15 fokba. Végeredményben egy szolid, visszafogott, de annál boldogabb este volt. Babu és Sitti az év utolsó estéjére is együtt hajtották le a fejüket, ahogy az év első reggelén együtt ébredtek. Ettől szebb meg nem igazán kell.
Az ünnepeket egyedül az árnyékolta be, hogy Sitti laptopja – ami már annyi mindent túl élt – a két ünnep között kiköpte magából a zsanért, ami a burkolat lebontása után darabokban esett ki a masinából, nem kis fejtörést okozva ezzel Sittinek. A lényeg, hogy pár dühösebb perc után sikerült megoldani a problémát, azóta jó – legalább nem annyira rossz.
Az új évben sok ember próbál új dolgokat megfogadni, változtatni az életén, lezárni egy korszakot. Ez részben Sittire is igaz. De inkább kezdem a tavalyi évvel.
Sok minden volt, ami sikernek mondható. Sitti verspályázataira mindenképpen ez elmondható, ezek olyan dolgok voltak, amiket egy éve még ő sem várt volna. Azok a dolgok, amiket eltervezett, elterveztek vagy épp elterveztünk egy éve annak a többsége sikerült. Idén is ott voltam a WTCC-n, nagyon sok közös képet sikerült csinálni. Voltak ilyen-olyan kirándulások, összességében boldog év volt. Két dolog volt, ami végül nem jött össze. Az egyik Sitti verses kötete. Az már tavaly tervben volt, de elég későn vált elhihetővé. Ezt úgy értem, hogy Sitti sokáig beszélt róla, de őszintén még ő sem hitte el, hogy ez összejöhet. Sem a tehetségét nem tartotta elégnek, de inkább az anyagi dolgaival nem volt kibékülve. Ahogy teltek a hetek, a hónapok és jöttek a visszaigazolások, a megosztások, a kommentek a szavak ereje hozzá adott annyi erőt hogy elhiggye ő maga is hogy képes lehet rá…csak addigra más késő volt. Ez jövőre marad terv.
A másik, ami nem sikerült tavaly az a közös bécsi út, mi szintén sokáig tervben volt, de aztán ott inkább az ésszerűség döntött. Erről bizonyos értelemben le is mondott, de mint terv idénre megmaradt. Valahova, egy másik országba ellátogatni, talán nyáron…majd meglátjuk. Ha lesz ilyen akkor megyek. Ez volt idén.
Aztán ami engem és a blogot illeti: nem csináltam nagy statisztikákat, mert igazából soha nem érdekelt, hogy ki olvas, és miért. Ezért nincs megosztva sehol, nem reklámozom hogy írok. Írok, mert szeretek. Írok mert egy plüss medve vagyok, és ez mégis csak érdekes. Nem?
Az idén 34 bejegyzésem volt, ami durván azt jelenti hogy másfél hetenként írtam valamit. Sokszor ez csak Sitti verse volt, de volt hogy oldalakat írtam Baburól, Sittiről, rólam, meg mikor ki volt a téma:)
Ennél a pontnál pedig a következő – ma már az idei – év tervei:
Ezt a számot, a 34 bejegyzést szeretném túlszárnyalni. Ha egy év múlva meg lesz az 50 bejegyzésem az évben akkor boldog leszek. Nem csak azért mert nem hanyagolom el a blogot, hanem mert akkor tényleg van miről írni. Ez pedig jó. Ez az egyik tervem az idei évre.
Sitti terveiről már írtam, az utazás és a kötet mindenképp, aztán a WTCC, ami minden évben egyre keményebben megtervezhető, de ez inkább tudatos kihívás mint valamilyen félig levegőben lógó dolog.
Aztán ha már írtam a fogadalmakról: Sitti pár hete, vagy inkább mondhatjuk hogy hónapja leszokott a cigiről, amiről akkor írtam is. Akkor kezdett el fogyókúrázni is, ami szép sikerekkel ment is. Aztán jött a névnap, a születésnap, a mikulás, karácsony, szilveszter…és abba hagyta. Mától újra kezdi, aminek én is a részese leszek. Azt tervezem hogy folyamatosan – ahogy időm engedi – írok arról hogy épp mit csinál, mit eszik, min megy át, mennyit ért el, mennyit vár magától, stb.
Jelenlegi súlyát hívjuk egyenlőre egy jó nagy X-nek. Ha sikerül elérni a terveit akkor megírom azt is hogy honnan indult :)
Hát…ezek a tervek idénre. A többit majd az idő eldönti.
Mindenkinek olyan éve legyen, amilyent szeretne.
Üdvözlettel: Patrik, az újévi maci
