Novemberben írtam először róla, hogy valami készül. Aztán az is kiderült, hogy egy süni érkezik hozzánk.
Bevallom, féltem, amikor ez tudatosult bennem. Én voltam eddig a fő kedvenc, a kabalák legkabalábbika – milyen nehéz szó – és most valaki más örökli meg a gondoskodást és a törődést. Irigykedve nézem a kis ágyamról, ahogy bontakozik ki az izgalom, ahogy épül-szépül az új jövevény kuckója. Az izgalom érezhető volt, volt okom félni.
Aztán csendesebb óráimban belegondoltam abba is, hogy én a korlátaimat átlépni képtelen vagyok, nem fogok megnőni, nem fogok magamtól játszani, és bármennyire fáj, a gondoskodást és a szeretetet sem vagyok képes kimutatni, csak valahol belül mélyen érezni. Az meg nem vigasztal, hogy ezt tudja Babu és tudja Sitti is, és bármennyire gondolom hogy ez nekik elég engem ez a tétlenség akkor is bánt.
Mikor már kellően szomorú lettem emiatt eszembe jutott, hogy én voltam az, aki már annyi helyre eljutott, és én leszek az is, aki előtt még annyi minden van, és nem is olyan messze.
Végülis összegeztem a dolgokat és arra jutottam, hogy Samu nem a helyemre jött, hanem inkább mellém. Remélem barátra fogunk találni egymásban. Az első pillanatokból egyértelműen ezt érzem.
Az én jövetelem nem volt túl bonyolult, polcról levesz, kosárba belerak, kifizet, hazahoz…Samunál ez teljesen máshogy nézett ki.
A jövetelét megelőzőleg már Sittiék az internetet bújták, hogy minden fellelhető információt begyűjtsenek, ami a tartással kapcsolatban szóba jöhet. Végül tavaly karácsony után megkeresték a tenyészetet, és január közepén már képen látták a kiválasztott sünit. A név már nagyon régen eldőlt. Sitti kicsit ellenezte, de végül beletörődött. Samu lesz a süni.
Már csak az volt a kérdés, hogy mikor mehetnek el érte. Ez pedig nem volt annyira egyszerű. A távolság nem volt nagynak mondható, inkább a gond abból volt hogy olyan napot találjanak, ami mindenkinek megfelel. Végül ez is eljött. 2016.01. 24
Samu a hazaúton nagyon csendes volt, összegömbölyödve várta hogy történjen valami. De semmi nem történt, így megunva a várakozást elkezdte felfedezni a világot. Szinte percről percre lett egyre barátságosabb. A kuckójában minden az ő kényelméről szól, előttem van a kép, ahogy Sitti a futókerék köré kartont van egy zsákvarról tűvel, és egy vékony dróttal, hogy Samu lábai véletlenül se akadjanak be. Volt dobozból házikóépítés, és Samu megérkezése után úgy látszott, hogy megérte ennyi időt foglalkozni vele.
Miután hazaértek Samu egyből elkezdte felfedezni a lakhelyét, a futókereket is hamar megtanulta kezelni. Kedves sün, vidám és egészséges. Az elmúlt napokban már evett kézből is, egyedül az éjszakai portyák amiket még szokni kell, ugyanis ő este él igazán.
Az igazi csoda az tegnap jött el.
Amikor Babu és Sitti elhozták Samut a tenyésztőtől még nem kaptak törzskönyvet. Ez igazolja a süni származását, és egészen a dédszülőig van levezetve a vérvonal. A tenyésztőnek Sitti soha nem jelezte, hogy milyen nevet választottak a süninek. Végül tegnap este megérkezett a törzskönyv, és rajta a név.. Szabolcsi Sünkuckó Samu.
Hát kell ennél csodálatosabb dolog? :)
Samuval én is a napokban barátkozom majd össze, és remélhetőleg közös képünk is lesz. Egy picit úgy érzem, hogy Samu az enyém is. A családunk része.
Szia kicsi Samu. Örülük hogy itt vagy :)
Üdv: Patrik maci, Samu barátja
