Régen láttam Sittit ennyire egyben. Teljesen megváltozott az elmúlt hetekben, és ennek már nem kizárólag annyi az oka, hogy nem dolgozik. Dolgozik, de már máshol van.
A kényszerből megkapott szabadnapok után egy új lehetőség jött. A helyi óvodába igazolt át. Az elmúlt években gyakorlatilag egy munkaköre volt, ami aztán nem ritkán kibővül más dolgokkal. Kicsit félve várta az első nap reggelét. Aztán felébredt, összepakolt és elindult. Azok a bizonyos első napok mindig így kezdődnek el. Idegesen, izgatottan. Aztán amikor odaért nyílt a kapu, és belépett. 22 éve ő maga is ezeken a kapukon járt be minden reggel. Most teljesen más minden, valahogy az érzés hasonló volt.
A lépcső, ahol az egyik és talán az egyetlen óvodás csoportképe készült még mindig megvan. 22 év után is, de túl sok más nem maradt ugyanolyan. A játékok, az épület, az emberek… minden más lett azóta.
Az új munkatársának nagyon örült. Hosszú évek óta ismerik egymást, Sitti még gyerek volt amikor a kollégájának a lányával együtt játszottak, és ez évekig ment így. Az első perctől kezdve oldott volt a hangulat, ami nagyon megkönnyítette a dolgot.
Az első nap arról szólt, hogy megbeszélték a teendőket. A lista pedig nagyon rövid, és egyértelmű. Levélszedés, locsolás, ügyes-bajos dolgok rendezése. Mindezeket pedig nyugodtan, átgondolva, megfontolva, még véletlenül sem adva esélyt arra, hogy az ember elfárad.
Az új bázis elég otthonos. Egy kazánház van átalakítva egy műhellyé, viszont a szerszámkészlet elég gyenge, így szintén túl sok gond nincs a munkára.
Sitti kedvenc feladatai közé tartozik a homokozó fellapátolása. Ez arról szól hogy minden nap végén, esetleg elején a homokozóba lévő homokot egy kupacba kell lapátolni, mindezt pedig azért, hogy a gyerekek könnyedebben tudjanak belőle várat építeni. Van ennek egy pici hivatástudatú illata, mégpedig azért, mert Sitti ezt az egy dolgot csinálja tényleg szívesen, pusztán a gyerekek örömét tartva szem előtt.
Egy régi munkatársa is ott dolgozik, és már Sitti a harmadik napon túl esett a beavatáson. Történt ugyanis, hogy az udvaron felfújt medencékben lubickoltak a gyerekek. Sitti a műhelyben nyomkodta a telefonját, és a kollégája pedig bejött szólni neki. Sitti kiment, és a medencék egyik sarkára csalták. A volt munkatársa pedig telibe verte slaggal. Az összes gyerek, meg mindenki aki arra járt rajta nevetett. Aztán persze a bosszú sem váratott sokáig magára. Sittiék megfogták őt, és bedobták a gyerekek közé.
A sok ismeretlen ember között lassan kialakul egy adatbázis. Tapasztalatok, emlékek, beszélgetések alapján. A gyerekekkel már nagyobb a baj. Belőlük több van, de köztük is van már olyan, akit Sitti kedvel, vagy valami miatt megjegyez.
Az egyik Van Hó, a kis zsibbadtszemük kínai srác, aki érdekes színfoltja az intézménynek.
A másik pedig Picurka, akivel még nem találkozott, de nagyon várja már, hogy minden reggel lepacsizzanak.
Így telnek a napjai, már 2 hete. Se hétvége, se túlóra, se stressz, se csesztetés. Minden megy a maga rendjében, nyugodtan és boldogan. Teljesen más, mint ami eddig volt. Sittinek pedig ez nagyon kellett már. Nem kell félni a változástól. Hinni kell abban hogy jobb lesz.
Pár nap és repülők. Sitti már belefáradt a várakozásba, rengeteg álmatlan éjszakát okozott neki ez az egész utazás. Én várom. Soha nem ültem még repülőn, és a terv az, hogy egy kis táskában felcsempész engem oda, és lefényképez. Még magam sem hiszem el, hogy ott leszek. Remélem sok képet csinálunk, és legközelebb már az élményeimről irhatok.
Üdv: Patrik
