Patrikmaci blogja

Nem is tudom hol kezdjem, annyi minden emlék friss bennünk. Még érezzük az illatokat, látjuk az embereket, fülünkben még a duda szól, a zászlók, a könnyek, minden amiért oda mentünk. Egy éve vártunk erre, minden nap, hol jobban, hol kevésbé. Most eljött. Tegnap értünk haza három nap után….de úristen, milyen 3 nap volt. IGENIGENIGEEEEEEN!!!!

 Csütörtök

Csütörtök, reggel 5 óra. Sitti alig aludt este, az utolsó munkájára készült az utazás előtt. Még 8 óra van hátra, borzalmasan lassú 8 óra. A dolgai már napok óta a táskában rohadnak, az én ruhám is készen van. A zászlók kimosva, karkötő kipipálva, a pólója itt-ott megvarrva. Útra készen…de még 8 óra…kegyetlen, borzalmas, lassú 8 óra….lassan ment az idő…de amikor eljött Sitti úgy ment ki a munkahelyen ajtaján mint egy dugó amit éppen kilőttek.

A délután nagy bevásárlás volt. Az a tipikus „nincs nem” bevásárlás, amit ritkán, fizetés után szokott beiktatni. Amikor bármi jöhet és bármilyen mennyiségben. Nem nézte az árat, hogy kell-e vagy nem, ha azt akarta ment a kosárba, és pont. A „nincs nem” bevásárlás legmagasabb szintjén volt, és ahhoz képest hogy mennyi értelmetlen dolgot vett elég sokat fizetett érte.

De ez akkor senkit nem érdekelt, nincs bűntudat. Ez a hétvégéről szól. Egy tökéletes hétvégéről, egy régen várt hétvégéről. A bevásárlás után egyből Babuékhoz mentek. Csomagok kipakolva, majd az első sörök is kinyíltak, a kések elkezdték vágni a zsemlét, finoman kenték a vajat, majd a csomagolás után jöttek a betűk4 a zacskóra. A paprikás Sittijé, a lágyabb Babujé, Babu tesója pedig hol ilyet, hol olyat tett magáévá. Aztán lassan az utolsó zokni is megtalálta a helyét, és én boldogan vártam a holnap reggelt. Hosszú időszak után Babu és Sitti végre együtt lehetett, minden értelemben. Aztán ha lehet ilyet mondani, a csütörtök este olyan volt mint egy csillogó kő egy koronán. No, de én még kicsi vagyok ahhoz hogy az ilyeneket részletezzem, meg amúgy is…plüss medve vagyok, és mint ilyen nem nagyon mondhatok semmit :) Volt félig megnézett film…. Babu és Sitti együtt általában csak fél filmeket néznek :) No,de a várva várt péntek :)

 Péntek

 Nem tudom hogy pontosan honnan számoltuk a visszaszámlálást. Ha jól emlékszem 100 nap felett volt valahol. Aztán a napok lassan mentek, mindig egy picivel kevesebb. De ezen a reggelen már nem kellett ránézni a számlálóra, aki meg ránézett az se tudott meg semmit. „0”. Nulla. Nuuuulllllaaaaaa. Nulla perc, nulla óra, nulla pillanat, ennyi az amit várni kell. Mert már senki nem várt semmire, pakoltak, készültek, a vonat kegyetlenül tovább megy, ha nem lesznek rajta. Nem kellett korán kelni. Nem volt kapkodás. Aztán a kocsi is elindult az állomás felé. Mókus már ott volt, a vonat jegyek nála voltak, jobb egy helyen. Türelmesen vártunk a vonatra, amikor egy parókás félbolond odajött hozzánk és azzal nyitott hogy „nem láttuk az oroszokat?” Később megtudtuk hogy Passat-al járnak az oroszok és ha jól füleltem rá vadásznak. Az emberünk megjelenése nem volt bizalomgerjesztő, piszkos volt és ápolatlan, a piaszag kihangsúlyozta, hogy limiten van a kolléga. Sitti nehezen bírta, és percenként jött rá a röhögés. Önmagában sem volt értelmes azon a reggelen, de így… a hangulat megvolt. Aztán bejött az IC. Én soha nem ültem ilyen vonaton, Sitti is csak párszor. Nagy várakozások voltak, lesz wifi meg áram, konnektor, meg mindenféle kiszolgálás, plazma TV, és lenge öltözetű lányok fogják masszírozni a talpainkat, miközben egy másik szajha épp a szánkba adja a pezsgőben áztatott cseresznyét. Aztán a valóság hamar képen törölte Sittit. Wifi nincs. Nem picit nincs, vagy lassú…nincs. Név van, de hamarabb lesz egy békából királyfi mint hogy használható wifi legyen. Bezzeg Sitti hányszor elképzelte hogy majd torrentezik és hogy annyi áramot fog megenni, hogy a vonat is leáll. De még áram se volt. Az ülések pár óra után már kényelmetlenek voltak, aztán hamar rájött Sitti is, hogy az IC a magányos vándorok eszköze. Aki A-ból B-be úgy akar eljutni hogy tuti ülni fog, mert más értelme nem volt. Reggel értünk fel Pestre. Ismerős helyen találtuk magunkat, én magam is nagyon sokszor voltam itt, amikor épp Sittivel mentünk, jöttünk.

Az állomás előtt egy rövid időre megpihentünk, addig amíg Sitti és Mókus  megvették a 72 órás bérletet. A BKV bérlet Sitti számára amolyan legendaként működik, hallott róla, látta is, de nem igazán foglalkozott vele, az egy évében amit fent volt egy hónapot töltött bérlettel. De most ezzel is kalkuláltak, mert kell. A nyugodt hétvége része ez is. Jó buszra, villamosra, metróra, jó mindenre ami ide-oda jár.

 Pár perc kellett az első használatig. Metró, sok cucc. Irány Kőbánya. Az első maradandó élmény már ekkor megmutatkozott. Hangosbemondó, „Corvin negyed”. Mivan? Miért negyed? Még nincs kész, de már van megállója? Vagy mivan???? Sitti rögtön lökte a poénokat róla, tudatosan arra játszva, hogy aki arra jár teljesen hülyének nézze, és minden bizonnyal ez sikerült is. Pesten rengeteg a kínai, a néger, és a látszatra átlagosnak mondható külföldi ember. Ez a metróra halmozottan igaz. A metrón aztán egy átszállás, majd a régi metróval mentünk tovább. De az…jó hogy szét nem esik. Kicsit olyan mint ami bármelyik pillanatban szétakar esni. Pár megállót mentünk, aztán már szálltunk is. Felfelé a lépcsőn egy teljesen új világ tárult elénk, egy olyan környék ahol Sitti soha nem járt. Mókus volt itt a vezér. Elmondása szerint 5 percre lakik a megállótól, és tulajdonképpen nem is volt ez sokkal több. Aztán Mókus húzta a maga kis félkerekű táskáját, Sitti hátán egy másik nagy táska, rajta keresztbe egy másik, mintha legalább ezer évre költözne el. Lassan megérkeztünk a ház elé. Magas, 10 emeletes épület. A lift kicsi, de amúgy a többi átlagos. Két fordulós volt a történet, elsőre nem fértünk volna be a liftbe. Azt tudtuk előre, hogy Mókuséknál nem egyedül leszünk, sőt, szám szerint öten. Van ugye Babu, a tesója és Sitti, aztán Mókus, az öccse, és Bankok, és az egyik barátjuk. Szandi. Amikor mi felértünk ők már nem voltak otthon, kint voltak a Nagy Futamon, amire mi is szerettünk volna kijutni. Ezért egy rövid pihenés után útra is keltünk. Az igazi kaland akkor kezdődött el.

 Megint le a metróhoz, és utazás Budára. Amikor megérkeztünk épp a repülős bemutatónak lett vége. Brutálisan nagy tömeg, többen voltak mint tavaly. Tavaly Mogyoródon szálltunk meg, és Sittiék úgy gondolták, hogy ők inkább nem visznek. Idén más volt.
A részletes programot nem igazán mondanám el. Mindenféle autó, kamion, motor, ilyesmi.

Ott volt Norbi is, és éppen egy éve sikerült Sittinek az első közös kép vele. Azóta a „reményt” ebben látja, hiszen a paddockba bejutni esélytelennek tűnt. A legszebb pillanatom amikor a rakpart oldalán ülve bámultam a Dunát, majd valaki megszólalt: „Nem mondod hogy Zengős maci?” :)

 Néha esett az eső, néha elállt, néha picit hideg volt, néha nem. Babu tesójának az egyik barátjával egész nap próbáltuk felvenni a kapcsolatot, a bemutató végére ez is sikerült. Az első utunk egy pizzériába vezetett. Emeleti helyiség, a sarokban egy dj pult, annyira nem volt rossz hely. A kiszolgálás elég gyengére sikerült.
Az lett nekem nagy öröm
hogy korsóba kaptam a málnasöröm :)

Beszélgetés, hülyéskedés, majd lassan sötétedni kezdett. Sitti tesójának a barátai elmentek, mi pedig folytattuk a pesti éjszakát. Először a Citadella volt a cél. Budapest különleges élményt nyújt este, onnan fentről ezt látni elképesztően szép dolog. Lassan egy éve, hogy Sitti és Babu először ott járt, de nekem ez volt az első alkalmam. Gyönyörű volt. Ha jól emlékszem utána már csak haza mentünk. Otthon már vártak minket.

Mókus öccse, Tomi: Sitti ezer éve ismeri, még bőven általános iskolás volt, amikor Sitti és Mókus az első beszélgetéseket megtették. 12 éve már. Azóta felnőtt. Gitározik, és tanul.

Bankok: Sitti először találkozott vele. Hogy miért Bankok? Mókus amikor hazajött vidékre azt mondta róla hogy bankokban dolgozik. Sitti egyből: „Bankogban?” meg „Tőletek jár be?” „Akkor tud „Hindusul is?” Ezért lett Bankok. Kedves srác, nagyon jó házigazda, csendes, de ha kell veszi a poént, ha kell komoly.

 Szandi: Sitti amikor bemutatkozott akkor ő azt mondta hogy már találkoztak. Hát..lehet, bár Sitti azóta sem tudja őt hova tenni. Egy vidéki lány, aki ugyanolyan vendég volt ott, mint amilyen Sitti és a többiek. Szociológusnak tanul – vagy mi a fene annak a neve… - a lényeg hogy hátrányos helyzetű emberekkel foglalkozik. Nem lehet az sem egyszerű dolog. Mindenki ezernyi gondjával foglalkozni..

Kezdetben fura volt ennyi idegennel egy légtérben lenni, de Sitti elég hamar átvette a müsorvezető szerepét, és lassan a hangulat úgy oldódott mint egy kockacukor a sósavban. Persze ebben nagy szerepe volt annak az üveg vodkának amit Sitti tesója hozott.
Voltak nagy poénok, nevetések, egészen estig. A péntek tipikusan – ha lehet ilyet mondani – a vihar előtti kis csendes dolog, amikor már lehetett érezni, hogy tart a hétvége, és hogy még nagyon nagyon nagyon sok van hátra….és így is történt :)

 Szombat

 A földön aludni nem mindig kényelmes. Sőt, többnyire soha nem az.. én persze ezt nem tudhatom, mert az én popsikolóm puha, én a keményet nem érzem, de Babu és Sitti igen. Ennek ellenére pihenten ébredtek reggel, viszont az első pislogások után észrevehető volt, hogy az eső bizony esik. Ha nem is szakad pont annyira vacak az idő, hogy nagyon nem lehet kimozdulni a házból. A délelőtt így csendesen telt, interneten keresztül nézve a WTCC szabadedzéseket. Közben Réka tesója szakácskodott egy kicsit. Aztán délutánra valamennyit javult az idő, és összepakolták magukat, és elindultak a pályára. Pár méter után kiderült hogy Babu nem hozta a jegyeket, de még időben sikerült visszafordulni. Aztán villamos majd hév, aztán Szilasliget. Már a leszállás után hallottuk a dudákat, pedig még a pálya igencsak messze volt. Sok séta várt ránk.

Hol Babu hozott, hol Sitti. Ahogy egyre közelebb értünk a pálya annál közelebbről hallatszott. Pici sár volt, de már akkor nem esett. Amikor kiértünk a pályára hamar megtaláltuk a helyünket a régi barátok között. Jó volt látni őket újra. Engem azonnal mindenki megölelt, és mindenki elvitt egy picit sétálni. Tavaly így sikerült közös képet csinálni nagyon sok emberrel, és még a boxban is jártunk. Már az időmérőn nagyon jó volt a hangulat. Norbi végül a 10. helyet szerezte meg, ami a második versenyen egy első helyet jelentett. Soha jobbkor ez nem jöhetett volna. Aztán a barátaink intéztek nekünk paddockjegyet, és a kis csapatunk az időmérő után már a bokszutca mögött találta magát. Onnantól kezdve nem is hittünk a szemünknek. Versenyzők jöttek – mentek, fel-alá, lehetett fotózkodni. Nekem is sikerült rengeteg versenyzőhöz odaállnom. Babu második kedvenc versenyzője Tom „Tommy” Coronel. Nagy álom vált azzal valóra, hogy sikerült a közös képet vele összehozni. Lett kép Dusan Borkovic-al, még Bári Gergővel is, aki Norbi mérnöke, de rengeteg másik embert láttunk, ott volt Bennani is, Sitti nem győzött forgolódni, hiszen számára az idegen emberek is „valakik”, Norbi szerelőit név szerint ismeri, a többi csapat vezetőit is megismerni, és hogy ott, mindenki egy helyen, nem kordonok mögött és nem elválasztva a többiektől. Hihetetleeeen. Az egyik sátorban valami borzalmas ízű csokit osztogattak, valami Luxory volt a neve, és olyan volt mint a forgács. Na, mindegy :)

Késő délután volt, amikor úgy döntöttünk hogy vissza megyünk Pestre. Hosszú út ált előttünk a HÉV-ig, de valahogy ez is vidáman, nevetve, boldogan telt. A HÉV-en egy nagyon jó fej ellenőrrel találkoztunk, akinek Sitti megpróbálta beadni, hogy Pesten szálltak fel, persze a Norbis csapatpóló mindent elárult. Aztán két felnőtt és egy diák jegy helyett adott két diák és egy felnőtt jegyet, és elmondta, hogy ha legközelebb megyünk ne olyan jegyet vegyünk amilyen vettünk, hanem valami csoportost. Persze ez rám nem vonatkozik, tőlem csak szombaton kértek jegyet a WTCC-re. Babu tesója mondta is hamar hogy én VIP vendég vagyok, nem is akadékoskodtak tovább. A HÉV-en egy sráccal is találkoztunk, akivel Sitti pár szót váltott is…. Na meg a krokodik… nem sokszor találkozom hasonló örültekkel, mint Sitti, akik valami plüss állatot visznek magunkon…de a HÉV-en volt egy alak, aki egy krokodil társaságában utazott. Kicsit meg is ijedtem tőle, pár ha a csata elkerülhetetlen lett volna minden bizonnyal Babu megvédett volna.

Úgy tudom, hogy a minap kis városunk egyik utcájában egy betámadó méhecskét egy kitépett villanyoszloppal akart elkergetni, nagy gondot okozva ezzel az ott élő embereknek.

Szóval Babutól jogosan kell félni, ha elszabadulnak az indulatok ki tudja mire képes…no de vissza Pestre.

Hazaérkezés után egy gyors tusolás várt mindenkire, majd Sittiék neki vágtak a városnak. Én már akkor nem mentem, de látva, hogy mikor és hogyan jöttek haza ezt nem is bánom nagyon :)

Elég sok embert összefújt akkor a szél, főleg Babu tesójának az ismerősei voltak ott, de oda keveredett Szabi is, Sitti régi cimborája. Volt elég jelentős mértékű ivászat, hülyéskedés, vigalom, és már bőven elmúlt éjfél mikor Babu azt mondta hogy „alvás”. Volt belőle durci, hiszti, de másnap reggel könyörtelenül ébredni kellett, az ingyenes busz nem szórakozik. Norbi első helyről rajtol, ott kell lenni, szinte már kapunyitásra. Szombat este már Sitti is érezte, hogy lesznek olyan pontjai a hétvégének, amikre egyszerüen nem lesz idő. Ilyen volt a találkozás Taylon-al, a Margit-szigeti kis kiruccanás, a Hősök tere, vagy éppen a dunai hajókázás. Egyszerűen nem volt rá idő. Nem a rossz idő gátolt, nem a pénz, nem az akarat, csak és kizárólag az idő, és ezt nagyon jó érezni. Nem Sittin múlt. Sőt…Sittin most aztán tényleg nem múlt semmi.

 Vasárnap

 Reggel korán keltünk. Minden készen állt arra, hogy elinduljunk a buszhoz, majd a ringre. Mókusék lakásától pár méterre van a metró megálló. Onnan pedig 10-12 megállóra az Árpád híd, ahonnan a járatok indultak. A leszállás előtt pár megállóval egy kicsivel mellettük leült „A” vak lány. Róla tavaly óta lehet tudni. Tavaly többször is láttuk a pályán. Egy teljesen vak lány, akit a fehér botja, és a szíve hoz ki mindig a pályára. Semmit nem lát, csak hal. Nem törődik senkivel, fogja magát és kimegy, ha kell segítség nélkül. Tavaly a HÉV-hez ment gyalog!! ami annak is fél óra aki lát. Példát mutat mindenkinek, azzal amit tesz és ahogy teszi. A legnagyobb rajongó. Szóval ott volt ő is. A metró megállt, és mi leszálltunk, a vak lányt pedig egy idős hölgy kísérte pár méteren keresztül, majd elfordította a kijárat felé. A vak lány pedig a fehér botjával elindult előre. Sitti nem sokat gondolkodott, már a metrón, amikor még utaztak akkor eldöntötte, hogy ők együtt fognak menni. Egy helyre, egy emberért, egy célért, és ilyenkor nincs sajnálat meg előítélet, nincs semmi. Zengő van meg Norbi, és kész. Oda lépett hozzá, és megmondta neki hogy egy helyre mennek, és hogy segít neki. A lány belekarolt, és onnantól kezdve valami varázslatos dolog történt. Úgy mentek a lépcső felé, mintha a lány is látna, teljes bizalommal volt Sitti felé. Nem kereste a bottal a következő lépést, elhitte hogy Sitti a szeme. Pár másodperc múlva beszélgetni kezdtek, hogy mióta, és mikor, meddig és kinek, hányszor, és hogy miért… a többi ember pedig csak nézett, egy fehér botos lány, teljes csapatpólóban, és egy srác vidékről, egymás mellett szépen mennek előre. Sitti szólt ha lépcső jött, szólt ha padka, elmesélte hogy hol vannak, mit lát. A lány pedig kedves volt, és pillanatok alatt megnyílt. Onnantól olyan természetes volt vele menni, mintha ez olyan része lenne egy ember életének mint mondjuk a fogmosás. Ami persze az én életemnek nem része, mivel a számat se tudom kinyitni, de ez most mellékes. Pár perc múlva a buszhoz értünk, Sitti és a lány felszálltak majd beszélgettek tovább. Senki nem adta át a helyét. Senki. Sitti pedig ezt nem tette szóvá, pedig bárkinek mondhatta volna azt hogy álljon fel. De nem. Ott volt a lány mellett, végig átkarolva, fogva, hogy ne legyen baj. Aztán beszélgettek tovább, forma1, meg minden, ami autósport. Nagyjából 20 perc lehetett az út a pályára, azt végig beszélgették. Babu és a tesója valahol hátrébb volt, megértették ők is, hogy most ez a helyzet fontosabb, minthogy Sitti velük foglalkozzon. Sitti közben mondta, hogy a távolban látszanak a pálya vonalai, és hogy picit borús az ég. Hamar elszaladt ez a pár perc.

Leszállás után ott folytatták ahol a busz előtt abba hagyták. Átmentek a bejárat oldalára, majd fel, a fenti kapuhoz. Persze mindenki megint őket nézte de ezek az arcok inkább a felismerés arcai voltak. Tudták hogy ki az a vak lány. Mindenki sietett, ők pedig szépen lassan botorkáltak előre, nem sietve sehová. Sitti a másik oldalon észrevette Michelisz Norbi apukáját, majd mondta a vak lánynak hogy ott van a Norbi apukája. A lány mosolygott egyet, majd a következő lépésnél Norbi apukája – a Michelisz Norbi apukája, nem másé hanem az övé – átjött oda hozzájuk. A Norbi apukája, a vak lányhoz. Sittivel kezet fogott „Michelisz András vagyok”. Megkérdezte tőlük hogy van-e jegyük, majd a zsebéből elővett pár paddock jegyet, és odaadta nekik. A Norbi apukája. Mindenkinek adott..egy olyan jegyet amire esély se lett volna. De kapott, mindenki. A Norbi apukájától. Aztán elköszöntek, „Hajrá Norbi”, és tovább mentek a bejárat felé. Micsoda? Ez most tényleg megtörtént? Komolyan? Norbi apukája jött oda hozzánk? Sitti nem hitte el amit átélt, és talán a mai napig sem hiszi. Átérve a kapun lassan sétáltak fel a lelátó felé. „N” szektor. N mint Norbi. A vak lány egy fenti sorban volt, leült. Sitti mondta neki, hogy ne aggódjon, itt van a közelben, és bár a barátaival vannak együtt feljön, és megkérdezi mindig hogy rendben van – e. Így is volt. Leült a lány, majd Sitti csatlakozott a barátokhoz. Majd felment, megkérdezni hogy mi a helyzet. Aztán a vak lány eltűnt, minden bizonnyal a boxba vitték át, mondta is hogy kapott erre ígéretet. Többet nem láttuk aznap. Hát így kezdődött a vasárnapi csodánk, és még ekkor egy autó sem gurult a pályára, de már ez többet adott minden várt dolognál.

Az első program az ETCC első futama volt, Ficza Feri a szombati időmérőn az 5. helyet szerezte meg a Seat-al. Sitti a mezőnyt nem ismerte, csak azt tudta, hogy Borkovic is részese lesz a versenynek. Aztán elindult a rajt. Kis koccanások, aztán Ferkó már a top 3ba került. Majd második lett, és az utolsó kör közepén az a rengeteg duda, a rengeteg magyar zászló, a kiabálások, a sok ezer ember közös szívdobbanása megtette a hatását. Az első versenyző hibázott, és Feri első lett. Sitti csak nézte a kivetítőt, és egy pillanatra le is fagyott. Mivan? Mi történt? Első? Mivan?  Vasárnap, reggel, olyan 10 óra körül Ficza Feri, egy magyar versenyző egy magyar csapattal megnyeri a magyar ETCC futamot…és ahogy átment a célvonalon abba a föld is beleremegett. A levezető köre után beállt az autóval a mérlegelésre, majd amikor kijött onnan a 19 éves srác zokogva ölelte át Zengő Zolit. Gyönyörű képek voltak. Sitti szemének a sarkában is megjelent egy könnycsepp de zavarában inkább a kijelző helyett az előtte sorban álló egyik idősebb emberre nézett, aki szintén a kijelzőt bámulta, és a szemei ugyanúgy – vagy talán jobban – csillogtak, mint a Sittié. Ezért megy ki mindig. Mert ez kell. A siker, a szeretet, a csodák, az érzés. A több ezer szív dobbanása. Aki soha nem volt ott soha nem fogja érteni, hogy miért áldoz fel Sitti ezért szinte bármit.
A futam után rögtön a második futam következett, ahol Feri a 8. helyről indulhatott. Itt már nem igazán volt mit vesztenie. A győzelem megvolt. Végül ezen a második lett, Dusan Borkovic után. Előtte, szombaton Sitti és Borko találkoztak, egy közös képre összeállt a két magas srác, majd Sitti egy pacsi után azt mondta neki hogy „Good Luck”…hát…sikerült is. Sok magyar szereti Borkovicot, Coronel után ő a harmadik kedvenc, és Dusan se titkolja, hogy Norbi jó barátja, és hogy neki szurkol.

Aztán jött az AutoGP. Tavaly Kiss-Pál Tomi ebben a bajnokságban vitézkedett, idén már más vizeket folytatta, így ez nem volt túl érdekes, leszámítva azt a hangot amiket ezek a dögök adnak. A nap fénypontja – mint mindig – a WTCC volt. Mire eljött a futam ideje a lelátó már bőven tele volt rajongókkal, amerre elnéztünk mindenhol embertömegek. Norbi az első futamon a 10. helyről indult, így a cél egyértelműen az volt, hogy a futamon sértetlenül túlélje. Nagy elemzéseket most nem írnék, a lényeg hogy egy jó rajt után Norbi végül egy unalmas verseny után a 8. helyen ért be. Pontszerző volt, de ami a lényeges, hogy az autó sértetlen maradt. Sitti a látott dolgok alapján hamar elkezdte elemezni a versenyt még ott a helyszínen, és megmondta hogy a második futamon mi várható. Persze, ez a szokásos Sitti-féle okoskodás volt, semmi másról nem szólt, csak hogy firtassa a tudását. Ugyan…
No, de a lényeg hogy eljött a második futam kezdése is. Ha Norbi a kijelzőn megjelent, vagy csak elsétált a nézők előtt felrobbant a Hungaroring. Brutális az, amit ez a sok magyar produkálni tud. Rendesen megsüketülsz, persze ha plüss maci vagy akkor nem…de ez a ritka adottság rajtam kívül másnak nem adatik meg. Azt csendben hozzá tenném, hogy olyan emberek ismertek már fel, akik Sitti számára ismeretlenek. Kezd egy pici rajongótáborom kialakulni, ami egy plüss medvétől nem is rossz, nem igaz?
No, de a lényeg: Norbi az első rajtkockát elfoglalta. Az utolsó másodpercekben egy pillanatra elhalkult a ring, mindenki feszülten várta a rajtot.
Az autók sorba a rajtrácson, hátul egy ember a zöld zászlóval átmegy a pályán, aztán egy pillanatra belassul az idő. Tudum-tudum, tudum-tudum, a szív úgy dobog mintha kiakarna esni. A lélegzet visszafojtva, a kezek ökölben, egy zászlót szorítva. Aztán lassan az első lámpa felgyúl, majd lassan az összes autó motorja fordulatra áll. A lámpák sorba gyúlnak fel, majd hirtelen elalszik…. És akkor mindenkiből kitör az állat, a dudák végén a fólia szinte szétszakad, a hangszálak úgy pattannak el mint a húrok egy hegedűn. Norbi jól rajtol, és megőrzi az első helyét, de mögötte közelben vannak a társak, van izgalom bőven. Aztán kanyarról kanyarra nyúlik el. Az első kör végén 1 másodperc környéki előnye van, ami kiváló, Sitti a lelátón ugrál. A több ezer ember egy helyben áll, nem is tehetnének mást, aki nem izgul Norbiért az valami más sportot néz. Eltelt a következő kör, és a távolság egyre jobban nő. A sokadik körben már 7 másodperc, a vége előtt már 9. Megnyugtató fölény, történelmi győzelem. Soha semmilyen privát versenyző nem tudta ennyire agyonverni a mezőnyt. Valaki büszkén áll, Sitti pedig azon gondolkozik, hogy könnyezzen vagy inkább most már ne. Végül az ő szemében is újra megcsillant egy könnycsepp. Mindenki büszkén nézett előre, a pálya másik oldalára. Megszólalt a „Szép volt fiúk”. Norbi közben visszaért a levezető körről, és beállt a pódium elé. Senki más, csak ő. Kiszálláskor a keze a levegőben, és diadalittasan nézett fel az égre. MEGVAN!! MEGVAAAAN!!!! Brutális hangorkán szólt mindenhonnan. A következő ilyen már a díjátadásnál volt, amikor Norbi megkapta az első helyért járó kupát. Zengő Zoli, Norbi csapatfőnöke pólójába beletették a pezsgős üveget. Hihetetlen volt.

A verseny után lassan mindenki elindult haza. Sittiék még egy darabig a lelátón voltak, majd átmentek egy utolsó sétára a paddockba. A tömeg pont ott várta Norbit, ahol egy nappal hamarabb mi is vártuk. Körbenéztünk, majd a kijárat felé vettük az irányt. Sitti még utoljára lenézett az első kanyarra, és boldogan könyvelte el magában, hogy igen. Idén is sikerült.

Az ingyenes busz már a megállóban állt. Ezernyi élménnyel tértünk vissza Pestre. A vak lánnyal már akkor nem találkoztunk. Késő délután értünk vissza, majd a metró után jött egy bolt, ahol találkoztunk a hétvége egyik sokadik bolondjával. Egy nagyon fura kinézetű srác, amolyan gólem fejjel bement az egyik nyitva tartott boltba, majd vett egy doboz mirelit pizzát. Ebben sok érdekesség nincs, de az már felettébb fura, hogy amikor kijött egy pár percig bambult a bolt előtt, majd – minden bizonnyal mikrohullámos sütőnek képzelve magát – körbe-körbe kezdett el sétálni. Ahogy a többiek is kijöttek a boltból elindultunk Mókusék felé, és a félőrült gólem barátunk követett minket, nem kis riadalmat okozva ezzel Babunak.
A nap további része nem igazán szólt semmiről. Annyira nem hogy egy vacsora után már az alvás következett, hiszen másnap reggel a vonathoz kellett utazni. Hosszú hétvége volt, altatni senkit nem kellett. A földön egy hálózsák szétnyitva, Babu és Sitti egymás mellett, rajtuk egy másik szétnyitott hálózsák. Én valahol az asztal alatt pihentem.
Másnap reggel 7 körül ébredtek. Pakolás, majd indulás a vonathoz. Sitti még utoljára előtte a Corvin-negyed-es poénját, de fejben már azzal foglalkozott hogy bizony neki délután már jelenése van a munkahelyén.  Ezt a bejegyzést még aznap délután kezdtem el írni, hétfőn, és ezeket a mondatokat már szerda éjszaka írom. A 7. oldal. Elég is ebből ennyi lassan :)

Még annyira frissek az élményeink, hogy ezek egy darabig eltartanak, és Sittit is rengetegen kérdezték hogy hogyan érezte magát. A mai nap már részben azzal telt hogy a vak lányt megtaláljuk. Remélem sikerülni fog.
Összességében mit mondhatnék? Egy álom, egy csoda, annyi de annyi minden, ami váratlan, de mégis… nem is tudom… valahogy a vonzás törvénye most tényleg bejött. Tavaly azt gondolta Sitti, és én magam is – hiszen nekem akkor lett közös képem Norbival – hogy azt az évet nem lehet túlszárnyalni….és most nem túlszárnyalni sikerült hanem még vagy két kört rányomni.

 A következőig sokat nem kell várni. Szeptember, kamion EB. Ott is egy Norbink lesz.

Üdvözlettel: Zengő Patrik, a legnagyobb WTCC rajongó plüss medve

Pár órája értünk haza Pestről. Emlékszem, tavaly rengeteget írtam róla, képekkel, ahogy azt kell. Idén pedig sokkal több élménnyel lettem gazdagabb…előre félek, hogy mit fogok kihagyni, és hogy önmagában mennyi oldal lesz az egész… ezért nem is ezzel kezdem, hanem azzal ami az előtte lévő időszakot öleli fel. Erről is van mit mesélni, főleg hogy régen írtam.

 Annyira rég, hogy talán egy hónapja is van már. Voltak közben pillanatok, amikor úgy éreztem hogy erről irnom kell, de ezek mégsem voltak annyira fontosak hogy valóban erről szóljon ez a bejegyzésem. Pár érdekesebb dolgot mégis kiemelnék :)

Hóndor… régen irtam róla, ő önmagában semmit nem változott. Sitti ugyanúgy a pokolba kívánja ahogy eddig is. Nem feltétlenül kell őt szeretni, ő se nagyon szeret senkit. Persze, nem is azért létezik ő hogy mindenkit forró öleléssel és puszival várjon,

 Történt ugyanis, hogy Sitti egy csoportot várt. Telt ház, meg minden ami ezzel jár. Minden szobában név szerint az emberek, ki hova kivel és meddig. Cserkész találkozó volt, mindenhol olyan ruhás embereket lehetett látni mint a vadőr a Maci Laciban. Közben  egy másik teremben egy teljesen független rendezvény volt, de a kettő nem igazán zavarta egymást. Este ennek a rendezvénynek az egyik szervezője bement Sittihez, és mondta neki, hogy Hóndor ígért a rendezvény énekesének szabad szobát, persze erről Sitti nem tud. Telt ház, soha jobbkor. Aztán egy gyors telefon Hóndornak, majd pár perc múlva megérkezett Hóndor leghűségesebb talpnyalója. Annyira nem méltó hogy bármi nevet kitaláljak neki, nem is ez a lényeg, hanem a megbeszélés után (amikor is kiadott egy olyan szobát, amibe bármikor jöhetnek) Sitti normálisan azt mondta neki hogy „legközelebb szóljatok, hogy tudjunk erre felkészülni”. Alapból ez az elvárt dolog, nem? Aztán a válasz az volt hogy „kivagyte?” meg hogy „nemtefogszengemszámonkérni?” meg a többi hasonló stílusú dolgok.  Aki ismeri Sittit az tudja, hogy ő azért kifinomultabb ennél, és a maga módján válaszolgatott is, ami persze a partnernek nem tetszett, nincs ő ehhez hozzá szokva. Távozás után pár perccel Hóndor telefontál, és közölte (orditva, természetesen) hogy „mitképzelszmagadról” meg „úgykiruglakhogyalábadnemériaföldet”. Ennyi volt. Kinyomta. Sitti se szólt semmit, dühítette, de hát ezt is lenyeli az aki csak bólogatni tud…. Ugye nem meglepő hogy Sitti szája ennél nagyobb?  Azt persze megtanulta hogy a véleményét semmilyen formában nem mondhatja el, ezért jól elrejtve burkoltan jelezte hogy mit gondol a világról. Csak úgy, Sittisen.

 Már ordításhoz csatolt a társadalmi norma,
és ki karakán lelkű, amolyan vezér forma
szabad sorba szórja  a szóba szabott szidást
kivesézve benne a „csaktevagyahibás”-t.
Hibát hibára halmoztam – hapci – egészségemre
Más hibáját is bánnám, ha másoknak is lenne…

de nincs..igy hát…

 Binárisan bátorodom bocsánatot kérni,
és karakterek mögött, egy életre megígérni,
hogy olyan kutya leszek, ki a csontját bukva
sem ugat vissza, fülét meg farkát is behúzva.
Olyan kutya leszek, kit bármikor vágnak fejen
Bólogat a kalaptartón mindig csak csendesen.

Hát ennyi. Az elmúlt időszaknak nem ez volt az egyetlen verse, de a többi talán már csak a kötetben lesz látható…ha nem posztolgatja fel úgy, ahogy eddig…vagy lehet hogy kattanok egyet és felteszem…majd kiderül :)

 Pár emberről szeretnék még írni. Kicsit most személyesek lesznek a bekezdéseim.

Sitti melóhelyén az élet nem mindig egyszerű. Főleg, ha valaki annyira barátkozós, mint Sitti. Napi 8 óra, semmi élet… akarva – akaratlanul szólnak egymáshoz, néha okkal, vagy ok nélkül. Sitti általában mindenkivel jóba van, vannak ezek között olyanok akikkel nagyon jó a viszonya, és van egy olyan lány akivel a legjobb. Sokat beszélgetnek, mert mindig van miről. Hol a kolis élet, hol a sulis jön szóba, vagy a családi dolgok, esetleg Sitti melója, de volt téma a WTCC is, tényleg sok minden. A nevelők, akik a lányokra vigyáznak ezt nem szokták rossz szemmel nézni, sőt – a szabályok betartása mellett – még engedik is, jobban mint ha Sitti helyett más lenne lent. Nem csoda, a nevelők is Sittivel szoktak beszélgetni, érdekes hogy valahol korban a két generáció között mozog, és ő az egyetlen aki félig gyerek és félig felnőtt. A többi vagy teljesen gyerek vagy teljesen felnőtt. Szóval…ezért különös. Persze ez a kapcsolat alapot ad arra, hogy akik ezt rossz szemmel nézik szóljanak is érte. Igy történt meg az, hogy Babutól szemtől szembe megkérdezték hogy Sitti kivel van…mármint hogy kivel…nem éppen most, ebben a percben…hanem úgy, rendesen..mert hogy Sitti és ez a lány, a 26os szobából mennyire jóba vannak. Persze Babu mondta hogy csak barátok, de azért a fején átvillant ez a dolog. Volt már ilyen Babu idejében is, sőt, a Hantás korszakban napi szinten látták Sittit valakivel, volt olyan hogy otthon ült egész nap betegen, amikor az adott percben épp mással látták…a lényeg hogy Sitti ezt a bekérdezést számon is kérte, és a hölgy, aki az „elkövető” volt szemrebbenés nélkül mondta, hogy ő olyan dolgokat nem is mondott, meg különben is, biztos Babu hazudik…igen, lassan 2 év után ez egy hihető dolog. Szegény lány zavarba jött, Sittivel nem a legjobb vitázni. Azóta nem köszön, nem mintha ez bárkinek hiányozna. Az élet megy tovább.

Ha meg már Hanta szóba került....vagy akinek jobban tetszik: Egér.
Elég rég volt okom róla írni, talán egyszer, amikor azt fejtettem ki, hogy a korához – és a múltjához – képest mekkora szája van. Sitti volt barátnője, tulajdonképpen már most sok vizet nem zavar, és nem is kerülne szóba most sem, ha nem lenne rá okom.

Történt ugyanis, hogy pár napja Hanta anyukája – akit Sitti nagyon szeretett még régen – Sitti egyik képén bejelölt egy ismeretlen embert. Hogy baj-e ? Nem. Zavarja-e Sittit hogy nézik? Dehogy.

Mégis, valami mégsem hagyta nyugodni. Egyrészt ez a „baleset” – gondolom nem volt szándékos – bárkivel megtörténhet, sőt akár Sittivel is, ha figyelmetlen. Nem tudjuk pontosan hogy Hanta anyukájának a facebookja előtt ki ült, de ez nem is lényeges. Nyomoztak Sitti és a barátnője után, és annyi de annyi de annyiiii kavarás után már Sitti ettől zsigeri szinten fél. Irt is egy levelet az adott fióknak, hogy nem gond, semmi baj, nyugodtan nézegesse bárki…de senki senkit ne jelöljön be semmi képen, legfőbbképpen olyanon, ahol Sitti és a barátnője vannak. A levél eredménye egy tiltás, ami megoldást jelent a „bajra” de elég gyerekesnek mondható. Hát…már mindegy, Ha így jobb akkor legyen jobb.

Hantáról különösebben nem nagyon tudok. Nem is érdekel, meg különben is, Sittinek sincs hozzá köze, nekem miért volna? Szakított élete szerelmével, meg volt mindenféle műtétje. Abban az osztályban, ahova jár – Babuval együtt  - senki nem kedveli, de ennek semmi köze nincs Sittihez. Sőt, talán Sitti néha meg is védi. Senkinek nem kell a harag. Az élet megy tovább, az ellenségeskedésnek pedig értelme nem sok van.

Pár napja volt egy Children koncert. Sitti nem titkoltan szereti a csapatot, már nem feltétlenül zeneileg, inkább emberként. Barátként köszöntötték, név szerint szólították, ismeri a srácokat, ez már a sokadik találkozó volt. Nem volt rossz buli :)

Aztán Mókus is hazatért egy pár napra. Ballagás volt. Sitti egyik – hanem a legjobb – barátja már 12 éve. Egyszer volt köztünk némi vita, az is egy lány miatt :) Akkor is az a szerencsétlen Natasa hintett el valami abszurd faszságot, aminek Sitti utána akart járni, és a régi barátságra való tekintettel használta Mókus facebookját, tette ezt engedély nélkül. Mókus ezt megtudta, majd egy darabig nem beszéltek. Ez már régen történt, és inkább egy komolyabb durci volt, mint valós harag. Azóta Mókus Pesten én – ennek lesz is jelentősége – és emiatt nem is találkoznak túl sokat Sittivel. Amikor meg igen, akkor jól bepótolnak mindent.

Ha pedig Natasáról van szó…csak félve festem az ördögöt a falra… olyan volt sokáig mint egy láng amit semmivel nem lehet eloltani. Azóta bekapta a legyet, gondolom komolyabb is lett, aminek már itt volt az ideje…bőven. Nagy rajongója volt a blognak, sőt, neki is volt ilyesmije. Az hogy megvan, vagy csinálja nem érdekel, annyira hogy még a nevére sem emlékszek már. De ha mégis még mindig szeret a múltban élni: nem remélem hogy értelmesebb lettél, de a múltunk azon részére való tekintettel amit jó viszonyban töltöttünk kívánok a gyereknek minden jót, egészséget, és több eszet annál mint amennyi az anyjának van. Ennyi jár a gyereknek. Nem neked, nem másnak. Azért mert egyszer megvarrtál. Pont.

 Közben volt egy húsvét, és a nyuszi egy Lorus Pendrive-ot hozott. Egy verspályázatot hirdetett Norbi egyik szponzora, amit bár nem Sitti nyert, de kapott ő is ajándékot. Már ezért megérte :)

 A pesti indulás előtt Sitti felvette a kapcsolatot pár régi barátjával is. Volt köztünk egy Taylon nevezetű. Fura figura ő, lánynak született, de fiúként él, minden formában, és azt sem lehet rajta nagyon észrevenni, hogy ő micsoda. Emellett egy kedves alak. Amióta Sittivel hazaköltöztünk nem igazán beszéltek egymással. Most igen. Évek teltek el azóta, úgy hogy egy szót se, sehogyse…aztán egy közös ismerősük által Sitti megszerezte a számot, és egy titokzatos idegenként kezdett el SMS-t irni. Amikor pedig eljött a telefonálás pillanat, akkor Sitti beleszólt a telefonba, a válasz pedig: „Szia Patrik. Miújság?” Az évek alatt nem sok minden változott. És hogy miért Patrik? Ők egymást egy internetes játékban ismerték meg, ahol Sitti egy hivatalos játékfelügyelő volt, de ezt nem úgy kell elképzelni, mint egy akármilyen gyerekes dolgot. Komoly titoktartási nyilatkozat volt, meg személyigazolvány elküldés, stb…..és milyen meglepő, itt, ebben a játékban Sitti neve – mivel az igazit nem használhatta – Patrik volt. A lényeg, hogy bármennyi év eltelik, a barátokkal minden ott folytatódik ahol régen.

 …és ez igy van rendjén. Aztán most ezt jól kiposztolom, utána pedig jön a kis regény.A hónapunk minden napja a WTCC-ről szólt..

Érzem, hogy nem fogom megúszni 5 oldal alatt :)

Üdv: Zengő Patrik

Április közepe van, és ha a kinézek az ablakon végérvényesen azt érzem, hogy túl vagyunk a hideg időszakon.
Főleg akkor tölt el a meleg, ha arra gondolok, hogy 3 hét és már induluuuuunk újra... de nem szaladok ennyire előre.

Sitti születésnapját követte még 1-2 kisebb ünnep, aztán a húsvét, ami végleg szíven szúrta Sitti diétás ábrándjait, amik persze ezek után is megmaradtak, csak az előre lépkedés helyett tett egy hátralépést. Ami nem baj, sőt, ilyen kell is néha.

Aztán irt verset is, az idénre tervezet kötet munkái lassan mennek. Olyan lassan, hogy arra inkább azt mondhatnám hogy sehogy. Pedig ideje lett volna rá, mert a munkahelyén fűtéskarbantartás volt. Az meg nem kis dolog, olyankor a fű se nő. A húsvéti időszak is tartogatott meglepetést, az utolsó pillanatban szóltak Sittinek, hogy van egy verspályázat, aztán másnap már azt olvasta, hogy bekerült a legjobb 15 vers közé. Végül nyert egy pendrive-ot, a Lorustól. Ők a Zengő Motorsport egyik támogatói...na és akkor végre témánál is vagyunk :)

Alig várom, már mennék, már mindenem fejben össze van pakolva... illetve olyan sok mindenem eddig sem volt, de most már van. Olyan dolgom, ami nem sok embernek van. Névre szóló Zengős póló. Nagyooooon vagááááány.

Babu és Sitti csinálta. Egy teljes napot szántak arra, hogy megtalálják a megfelelő papírt Miskolcon, órákat töltöttek azzal, hogy a rajta lévő logókat szépen beszínezzék, pixelről pixelre, majd az egész várost tűvé tették olyan nyomtatóért ami képes ezt kézzel fogható formába hozni.
Babu szerzett pólót, az anyukája olyan formába hozta, hogy az rám is jó legyen, az angol tanár úr pedig segített a nyomatásban. Sitti vasalta, és Babu javította ki a hibákat. Igazi csapatmunka volt a javából. Mindenki beleadta a saját idejét abba, hogy nekem ilyen szép pólóm legyen. Azóta a facebook-ra is kikerültem, és bizony sok lájkot is kaptam. A tavalyi évet nem lesz könnyű túlszárnyalni, de úgy érzem idén ez is sikerülhet :)

Pár nap és megyünk. Addig még 1-2 bejegyzést írni fogok, remélem. 
Addig pedig...

Üdv: Patrik, a Zengős maci

Volt már arra példa, hogy Sitti egy-két barátja megosztotta a saját verseit. Ezek hátterében általában mindig valami előre megbeszélt gesztus, „jófejség” volt. Akár alkalomhoz illő volt, akár nem, volt bejelölve rajta, volt hogy nem. Volt név nélkül is, sokféle módon. Aztán ahogy telt az idő Sitti versei is csendesebbek lettek, és már én sem tudom hogy mikor kezdett bele, hogy megint valamit írjon.  Az biztos, hogy nem most volt. Néha azt érzem, hogy ő maga is elfelejtette, hogy képes alkotni, és a hit amit magában érzett az elfogyott, megtört, elfújta azt az élet egyéb vihara.

Ilyenkor valahogy a sors mutat jelet, egy utat, valami fényt az alagút végén. Váratlan dolgokat, amik nem az említett megbeszélt jófejség, tudatosan várt dolgok. Olyan dolgok, amik a semmiből jönnek, váratlanul.

A vendég, akiről nem rég írtam elment több mint egy hete. Sittivel jó barátok lettek, tegnap dél körül beszéltek is. Majd jön vissza, ennyiben maradtak. Semmi több nem volt. Aztán ma reggel ez a vendég, barát, nevezzük bárhogy – szóval ez a vendég kiposztolta Sitti egyik versét, a rohanó világot. Ez Sitti talán legtanulságosabb, legszebb verse, és ez sok mindent megmagyarázhatna, ha nem tudná azt hogy ez a vendég, Tanúr Úr annyira nem használja a facebookját, hogy kis túlzással azt lehetne mondani, hogy annyira lép be, hogy az aktuális évi születésnapi köszöntéseket lájkolja, majd élje tovább a valós emberek valós életét. De most ez megtörtént, posztolt, és teljesen ismeretlen emberek lájkolták, olvasták, és mint egy pollen a réten ( az összes pollen csessze meg, Sitti már érzi a tavaszt. FUCK!!) szóval mint a pollen a réten úgy terjed el, láthatatlanul. Egyszer talán lesz is belőle valami, csak ahhoz bizony csinálni kell. Szorgalmasan, ismerve a célt. Az év negyede eltelt, haladás pedig eddig nem sok történt a kötet irányába. Majd lesz…majd lesz…egyszer, még idén….persze, ez szép, de a sok majdból csak akkor lesz jelen ha nem holnap lesz, hanem ma.
Ennyi kellett talán, csak egy ártatlan poszt. Sitti nevében is: Köszönöm Tanár Úr!

Üdvözlettel: Patrik. 

Lassan mindegyik bejegyzésem azzal fogom kezdeni hogy régen írtam. Nem éppen ezt ígértem saját magamnak, sokszor szomorúvá tesz hogy nem tudok annyit foglalkozni a bloggal mint amennyit saját magamtól elvárok. Az hogy egy játék medvétől bárki más mennyit vár el az persze másodlagos, minden bizonnyal semmit. De, mint aki magának ír, és ezzel legfőbb képen magának szeretnek örömet szerezni…na jó, nem filozofálok sokat.

Szóval régen írtam, pedig lett volna miről írni. Kis dolgokról, nagy dolgokról, erről is egy picit, meg arról is egy picit. Kezdjük szépen az elején.

 Február közepe volt, mikor utoljára írtam. Azóta bekopogott az ablakon a március, és annyi mindent hozott magával amiről külön-külön is oldalakat írhatnék, de az igencsak hosszú lenne, ezért most „all in one” poszt lesz.

 A március több dolog miatt fontos. Vannak olyan részei amit annyira nem várt Sitti sem, és vannak olyan részei amit nagyon. No meg olyanok is, amik nem voltak tudatosan a mindennapok része.

 Valahogy az emberek a éveket olyan varázslattal számolják mintha lényeges lenne. Ami persze érthető, múló dolgok ezek. Legalábbis nekik. Nekem az elmúlás pár cérnaszál, egy-két elkóborolt szivacsdarab, semmi több. Én pótolható vagyok, ezért ennek a súlyát csak csekély mértékben értem meg.

Március elején volt Sitti születésnapja. Sorban a 26. gyertyát fújta el. Jó pár nappal ezelőtt már az a gondolat foglalkoztatta Sittit, hogy bizony most már közelebb van a 30-hoz mint a 20-hoz, és ez egy olyan rádöbbenéssel jár, amit csak az ért meg, aki ilyen helyzetben szán pár percet arra, hogy belegondoljon az elmúlás számomra érthetetlen fogalmába. Sitti megtette, aztán elkönyvelte hogy az elmúlt 26 év nem volt annyira tartalmas mint amennyire lehetett volna, meg aztán rájött arra is hogy az évek száma egy statisztikai adat csak, hiszen ő valahol 18-20 körül megállt a fejlődésben. Azóta se komolyabb nem lett, se érettebb. Letagadhatna pár évet, amit már csak azért se lenne nehéz megtennie mert a saját anyukája sem volt tisztában azzal, hogy tényleg mennyi is az annyi. Ezt igazolja, hogy a tortán a 25-ös szám volt, mire mondhatnánk nyugodtan hogy minden bizonnyal tavalyról megmaradt, de a kanóc olyan szűz volt mint Hanta az óvodás évei alatt. Aztán ahogy Hanta, úgy a kanóc is szép lassan kiégett, el lett fújva, és bár Sitti a kívánságokban nem igazán hisz, most mégis…..jah, nem. Most sem kívánt semmit.

A születésnap akkor lehet csak teljes, ha ezt szép ajándékok is megkoronázzák. Ebből sem volt hiány, Babutól parfümöt és csokit kapott, és CD-t, amiből sohasem lehet elég. A kollégáitól egy ajándékcsomagot, amiben volt csokitól kezdve borig minden. Az egyik legszebb ajándék egy festmény volt, amit az egyik kollégájától kapott, akivel épp egy napon születtek. Ritka, hogy egy aránylag kis létszámú társaságban több embernek is ugyanazon a nap van a születésnapja, Sittinek viszont még két kollégájával van egy napon ez az alkalom. Ami nem mellesleg nőnap is, így utólag Boldog Nőnapot Minden Kedves Nőnek, és persze Plüssmaci leánynak. Sitti, neked meg boldogat. Brumm brumm.

A véletlen úgy hozta, hogy Sitti születésnapjára esett a WTCC kezdése is. Sitti azóta is emlegeti, hogy direkt volt így, és hogy az ő befolyása meg a többi süket duma…a lényeg hogy elkezdődött a Norbizás. Részletekbe nem szeretnék belemenni, mert akkor még holnap is ezt írnám, a lényeg hogy Norbi nagyon jó hétvégén van túl, és ami még fontosabb: 49 nap. Egy perccel sem több. Másfél hónap és a hajnali vonat újra Pestre veszi az irányt. Másfél hónap és a zászlók újra a táskába kerülnek, a pólók frissen vasalva lógnak majd a vállfán, és másfél hónap mikor újra megremeg a föld Mogyoród alatt. Addig még nekem is össze kell kapnom magam, de mire megyünk remélhetőleg jól kitömve, hófehéren, közös képre készen fogok pózolni minden dolog mellett.

 Apropóóó….pózolás, meg ráncbaszedés. Sitti fogyása szünetelt az elmúlt másfél-két hétben. Tudatos dolog volt, a születésnap, a nőnap meg úgy minden elég okot adott arra, hogy nem erőltesse túl a szenvedését. Szóval pihent, szedett is fel néhány dekát, de bőven-bőven-bőven a kezelhető értékben belül, és így is nagyon mínuszos eddig. Bár a májusi cél ezzel végképp elsuhant, csak maga a dátum változik, később lesz annyi amennyi.

 No, és a végére egy kis aktualitás. A blog elejében írtam arról, hogy vannak olyan napok amiket az ember előre nem vár, nem gondol rá hetekkel előtte, mint a születésnapra. Ilyen ez a mai nap, a 20. közös hónap napja. Sitti és Babu a 20. hónapnak kezdtek neki mától. Az egy év és nyolc hónap. Vagy mondhatjuk hogy 1,75.. az meg már lassan kettő.

Az elmúlt napok, vagy inkább hetek nem voltak a legjobbak kapcsolat téren. Legalábbis én, mint plüss maci ezt szűrtem le. Nem voltak veszekedések, tányértörés, ilyesmi, csak valahogy az élet most hullámvölgyet hozott, köszönhetően a munkának, talán picit a stressznek, fogalmazhatnék úgy is, hogy Sitti és Babu közös hajóját szépen csapkodták a hullámok, ami nem tudott olyan szépen előre menni, mint az elmúlt 20 hónapban. Ilyen sajnos van, és megértéssel, és nyugalommal, nem feltétlenül keresve bárkiben vagy bármiben a hibát ez olyan szépen simul ki mint vihar után a tenger. Sitti ezt tudja, érzi, látja, ahogy általában mindig. Hiszen bármennyire csalhat a gyertya a tortával, és bármennyire nem érzi magát annyinak amennyi ő valahol mégis egy felnőtt kisfiú. Igen, talán ez a legjobb szó rá.

 Végezetül nem igazán tudom mit írjak. Az érdekes napok most egyben, szépen lementek. Remélem ez nem az jelenti hogy én meg valamikor a jövő évezredben írok újra. Bár még az is lehet.

Addig is minden jót, szépet, meg miegymást!

Üdvözlettel: Patrik, a plüss maci

Siralmas ránézni az órára. A hajnal egy olyan varázslatos időszak, amikor az idő olyan lassan mint egy…. nem tudom, valami. Szerintem ennek az lehet az oka – a plüss medve agyammal kitaláltam – hogy ilyenkor egy percben nem 60 másodperc van, hanem legalább ezer. Vagy talán több is, nem tudom. Mindegy. Az óra lassan négyet mutat, én meg az elmaradásomat bepótolom, ha már van rá időm. Rég írtam…na jó, annyira nem rég, tegnap előtt, de az inkább valami sóhaj volt a levegőbe. Nézzük, mi újság van velem?

Írtam hogy Sitti megint mintamókust játszik. Jelentem, készen van a régi – új mintája. Egy éve kész az alap, arról talán írtam is. Most kapott egy kis tunningot a dolog. Nem volt egyszerű maga a helyzet, ugyanis Sittinek tegnap 9re volt időpontja, viszont este 10től reggel 6ig melózik. Alvás nélkül ment a szalonba, ami már csak azért sem előnyös mert fáradtan az ember nem biztos hogy erre fel van készülve. De szerencsére a városban volt annyira hideg, hogy mire Sitti odaért már nem nagyon kellett ébresztgetni. Aztán következett a szokásos procedúra, szerelés, próba, beülés, és az a tipikus szapora kattogás. Talán fél óra sem telt bele és vége is volt. Pici vér, annál picit több fájdalom és annál meg igen – igen több öröm. A minta kész lett, nem is lett olyan rossz. Sőt. Nekem tetszik.

Na, akkor a fogyás. A hét közepén járunk. A múlt hét vasárnap megint sikeresnek mondható, bár ez viszonyítás kérdése. Ki mit nevez sikernek. Ha azt, hogy folyamatosan, január eleje óta – aminek lassan két hónapja – Sitti fogy az siker. Minden vasárnap kevesebbet mutatott az elődjénél, néha sokkal, néha kevesebbel, de ez egy ilyen játék. Ha azt nézzük, hogy a céltöl még mennyire messze van, és hogy az amit hoznia kellene mennyire távolinak tűnik az már elszomorítóbb. Mindig azt mondja hogy bezzek majd a következő héten belehúz…aztán ebből pont ugyanúgy semmi nem lesz mint az előző héten. Ez annyira elég hogy mutasson valamit a mérleg, kevesebbet mint legutóbb de messze nem annyit amennyit kellene.

Egy nap hogy néz ki kaja szempontból? Általában délelőtt elkészül a napi adat tea. Egy üvegbe kitöltve, aminek a fala már barna a zöld teától. (Mivaaan????) A teában van valami olajszerűség, ami ezt befogja, de inkább az üveget mint bármelyik bögrét. Az a napi adag, azt meg kell inni. Egész napra pont elég, de hagyni nem szabad! Ez szent dolog! A tea pedig nem az amit az ember az ilyen-olyan drogériákba vagy hipermarketek polcairól levesz. Ez gyógynövényboltba kapható, speciális tea, amin a magyar szó olyan ritka mint nyáron a hóesés. Talán nem is hatna, ha csak magába inná, szerintem erősen dolgozik benne a placebo hatás, de ez csak az én véleményem. Mint ahogy az is, hogy a bogyónak amit pár hete szed annak is inkább ennyi köze van a valós testi hatásokhoz….bár erről meggyőződve nem vagyok. Szóval van a reggel. Tea, mellé reggeli, általában „piklik” azaz müzli. Azért lett „piklik” a neve mert Sitti apukája amikor megkérdezi hogy mit reggelizik a müzli szó után azt mondja hogy „akkor hozok be egy pikliket”. Ez egy fehér fém edény, aminek van egy füle, és Sitti ebből eszi a müzlit. A reggeli után jön az első bogyó, aminek órákkal később már meg is van a hatása. Sitti a tejjel eléggé hadilábon áll, ugyanis nagy valószínűséggel laktózérzékeny. Ez nem halálos dolog, pusztán arról van szó, hogy Sitti szervezete a tejtermékeket – főleg a tejet – nem tudja minden részében feldolgozni. Müzlit meg tej nélkül enni nem egyszerű dolog. Ilyen az élet. Aztán jön az ebéd. Az meg mikor mi. Leves, szigorúan kevés tisztával, rizs, csirkehús, tojás, gomba. Persze ezek nem szigorúan csak ebédre ehető dolgok, sokszor van hogy ezek alkotják a reggelit, vagy épp a vacsorát. Sütemény, tészta, édesség, zsíros húsok, kenyér -  ezek mind távoztak az étlapról. Van helyette biohungarocell, magyarul: puffasztott rizs vagy búza, amivel szerintem egész jól lehetne szigetelni egy lakást, és jobban emlékeztet a habarcsra vagy épp az említett hungarocellre. Íze nem igazán, annyi a dolga csak hogy a kenyér evésének megszokását valamivel pótolja. Aztán jön a vacsora, ami tulajdonképpen a reggeli. Szigorúan 6 előtt, utána már semmi. Nulla. Ha éhes, ha nem. Általában pedig éhes. Persze ezeket a rendszereket így leírva teljesen áttekinthetőnek mondhatnánk, a valóság viszont teljesen más. Főleg a munka miatt. Akkor borul az egész, ha éjszaka dolgozik kizárt hogy 6 után ne egyen. Ha reggel 6kor ér haza akkor még reggelizni nem reggelizhet, viszont amikor felébred már az ebéd jön. Munka előtt megint alszik, csak hogy a vacsora ideje se legyen pontos. Nehéz. Aztán a lusta kutya fáját…a mozgás. Az kéne. A lustaság meg nem kéne. De ez is olyan, mint minden, „majd a jövő héten”. A lustaságot mindig tudja mire fogni. Szóval ilyen rendszer mellett jutott el Sitti oda, hogy több mint 6 kiló mínusszal éli az életét. Ami ebben a legjobb, hogy bizony egy látszik is. Ez azért sokat segít.

 Jah, és ha már a „piklikről” beszéltem hát nekem is van olyanom, Babuéknál.

 A hotelben többé – kevésbé ugyanúgy telnek a napok. Egy ideje mégis más ide bejönni. A 13-as szobában van egy vendég, akiről Sitti már most, pár hét ismeretség után sokat tudna mesélni. Szabolcs a neve, régen az egyesült államokban élt, ahol Max volt. Sitti megtudta már hogy honnan jött, mivel foglalkozik, mit csinált eddig, család, barátok, érdeklődési kör…hát igen, akik naponta összevannak zárva azok hamar megpróbálják az unalmas órákat eltölteni valamivel. Kezdetben ez a beszélgetés volt. Főleg szemléletről, kvantumfizikáról, világegyetemről, elemi részecskékről, aki hallotta volna őket minden bizonnyal két idiótát látott volna, akik éppen most szabadultak valamelyik elmegyógyintézményből. Aztán jöttek a hajnali X-Boksz partik, és Sitti büszkesége, miszerint egy olyan játékban verte meg Szabolcsot amit előtte soha nem próbált ki, magával a játékkal soha nem játszott, és a vezérlő, amin teljesen idegenek voltak a gombok nem olyan volt mint a billentyű vagy a kormány fogása. Az első két partiban kikapott, a harmadik körre már annyira ráérzett a dologra, hogy Sitti azóta sorra alázza meg Szabolcsot. Valószínű, ha nem autós játékról lenne szó ez nem így lenne. De Sitti elméletben nagyon megtanulta hogy mi az az ideális ív, milyen a jó kigyorsítás, és hogyan lehet a legrövidebbet fékezni. Az a fránya szimulátoros múlt megtette a hatását. Szabolcs születésnapja pár hete volt, Sittié pár hét múlva lesz. Jah, és meghívást is kaptak – Babu és Sitti – egy teljes hétvégére Szabolcs családjához. Kedves gesztus.

 Ha már Babu. Nagy változások nincsenek, eltekintve attól, hogy a hetek óta elveszetnek hitt internet más szolgáltató jóvoltából elő került, és már tud ő is netezni. Gondolj csak bele, hogy ha két napig nem látod a leveleket rendesen, és válaszolni is csak telefonról, egyesével pötyögve tudsz…bruuu de idegesítő lehet… és ezt hetekig? Ma vannak együtt 587 napja. Az gombócból is sok, ahogy szokták mondani.

Főzzünk csókból baracklekvárt amíg van el…..ácsi, nincs ének, blog van. No, meg vers.

Az idei évből lassan a második hónap is elröppen. Sitti egy verset megirt, egyet befejezett és egyet elkezdett.

Egy kis részlet. Teljes verseket nem írok ki, mert a legutóbbi pályázat, ahova elküldött néhány verset pontosan meghatározta hogy csak olyan versekkel lehet indulni amiket még sehol nem tettek közzé. Ebbe persze beletartozik a blogom is. Pár szóban csak erről a pályázatról: egy magyar elég komoly múltú kiadó pályázata az idei – azt hiszem 86. – könyvhétre. Válogatás kötet a beküldött versekből. Ebben szerepelni nem lenne kis dolog, sőt, nagyon nagyon nagy dolog lenne, főleg mert ezek a könyvek kereskedelmi boltokban is kaphatóak lennének. Nahát, álomnak szép, nem igaz?
No, de az ígért részlet:

Nem vagyok bűnös, ha hibám
mások szemének sötét fátyla.
Nem fog szólni érte imám,
hogy e vak igazam megtalálja.

Nem vagyok bűnös, ha szavam
a rejtett parázs izzó fénye.
S lángot gyújt ahogy halkan
suttogom hogy más megértse.

Nem vagyok bűnös, ha a tettem
vad világomban tapos jelent.
Egy eltévedt vándor lettem
ki világot magában teremt.

Nem a világ legérthetőbb verse, de ennek is helye lesz a saját kötetében. Lassan, nagyon lassan halad a kötet felé, aminek én nem örülök. Persze minden csak a szorgalom kérdése lenne…de nem az. Van amikor nem jön sem gondolat, se semmi. Most ez az állapot van. De legalább zenélni tudott múlt héten

 Egy kedves felkérésnek tett eleget. A szokásosnak mondható sulidiszkó, csak most más iskolában, más emberekkel, más fényekkel, minden mással.

A vendéglátás szokatlanul pazar volt, üdítők, keksz, fánk minden. Mondjuk egy ingyen hakninak a minimum feltétele hogy a vendéglátásba ne legyen hiba. Abba nem is volt, abban viszont igen hogy Sitti úgy hagyott ott mindent mintha mérgezett volna. Nem evett, abban a helyzetben ez nem éppen mutat jól. De a hála így is megvolt, az első bulik meg általában ingyenesek. Eddig senki nem csinált belőle rendszer, remélem ebből sem lesz.

 Mogyika jól van. Eleven mint mindig, egy teljesen irányíthatatlan öntörvényű kutya, akinek sajátos elképzelése van a világról.

 Pfuuu.. megint egy órát végig írtam, ami legalább arra jó volt hogy elmondhassam: Sitti lassan haza tér. Én meg aludni térek.

Üdvözlettel: Patrik, a plüss maci. 

Pár perccel ezelőtt ünnepeltük a szilvesztert, és már az első hónapnak vége is. Lassan a másodiknak is. Sitti születésnapja pedig úgy közeleg mint egy fordulatszámkorlát nélküli túraautó egy véget nem érő egyenes úton. Milyen szép hasonlat.

Rég nem irtam, épp itt az ideje. Újdonság az van. De mi is történt azóta?

Hát mi? Ugyan mi?? Eljött a második közös Valentin-napja. Bár ez nem volt olyan nagyon érdekes, nem voltak nagy romantikozások, rózsák meg pezsgő. De volt egy szép közös délután, csendesen eltelt, és ez igy is van rendjén. Nem kell mindig a felhajtás. 

Sitti holnap megy tetkózni. Egy éve volt utoljára, azt a mintát fogják kicsit átalakitani, amit akkor csináltatott.Pár hete volt a sógrával, akkor megtetszett neki a dolog - már sokadszor. Ha kész lesz róla kép is :)

Aztán a hotelben van egy új lakó, aki az elmúlt hetekben Sitti barátja lett. Róla még biztos irok.

Most egyenlőre ennyi, remélem legközelebb nem egy hónap múlva jutok ide:)

Hát….jó estét. Január sokadika, hideg, csendes hétköznap, kint pedig egész nap esik a hó. Nem meglepő, tél van. Nekem nincs vele bajom, Sitti viszont nem annyira van oda érte.

A bejegyzésem címe talán szorul némi magyarázatra. Valahogy a hétköznapokkal úgy vagyunk, mint a kis diák, ahogy suliból hazaérve az anyukája megkérdezi: 

- Mi történt?
- Semmi..

Na, ez a semmi, ez a furcsa, semmit mondó nap kezd valahogy életre kelni. Formálódik a naptár, a programok, valahogy most kezdődik igazából az év.

Aztán formálódik Sittike is, ahogy egy újabb vasárnapon vagyunk túl. Nem volt jelentős változás, de mínusz. A mínusz az meg nem plusz. No, de akkor egyesével:

1. Formálódó napok

Az ember - meg a plüss medve is – úgy van vele, hogy az amit szeret csinálni az valahogy hiányzik neki, ha sokáig nem csinálja. Sitti így van a keveréssel is. Szeret bulizni, neki igazából az a szórakozás ha néha zenélhet. Persze nem kényszerből, nem befolyásolva, nem megmondva azt hogy mit is csináljon.
Elég rég zenélt, pár hónapja is van már talán. Tegnap kapott egy felkérést, hogy zenélhet. Egy olyan helyen ahol még nem volt, és ez megint egy kihívás. Aztán jön a Valentin-nap is, és lassan a WTCC… meg úgy minden.

2. Formálódó Sitti

Aztán formálódik Sitti is, lassan 5 kiló mínusszal várja a következő vasárnapot. A dolog kicsinek tűnik, de már látható, amitől jobb ösztönzés kevésbé van. Ma vett zöldtea kapszulát is, ami szintén a változást segíti elő. Az első hónapnak lassan vége. Akkor majd írok erről egy külön bejegyzést. Lesz miről.

3.Formálódó minták

Tegnap Babu tesója és Sitti újra tetováltatni voltak. Illetve Sitti nem, ő csak kísérő volt, de már van időpontja a következő alkalomra. A minta, amit egy éve csináltatott még nincs teljesen befejezve, kíváncsi vagyok mi lesz belőle.

4.Formálódó malacpersely

Sitti tavaly előtt kezdte el tudatosan felépíteni a májusi nagy kaland anyagi dolgait. Havonta félrerakva, szépen apránként. Érdekes, hogy az ilyen megoldásokra csak most jött rá, pedig ha ezt régen is megcsinálta volna már egy közepes kocsi ára is meglehetett volna. Idén szintén erről van szó. Mire eljön a május lesz egy komoly tartalék a hétvégére, ami nagyon megnyugtató. Már most megvan két jegy teljes, hétvégi ára :)

 Most csak ennyi. Holnap Sitti megy dolgozni, és talán én is írok még. 

Jó éjt.
Patrik, a formálódó plüssmackó

Ha valakin úrrá lesz az irási kényszer, az jobb ha nem ellenkezik. Az fogjon egy tollat és irjon. Ha nem verset akkor novellát. Sitti nem igazán szokott ilyeneket olvasni, irni meg pláne, szóval ez az első. Egy történet ami lehetne igaz is, vagy igaz is lehet egyszer. 

Kis szoba

Ott álltam, és az ajtó apró ablakán néztem kíváncsian a sötét szobába. Emlékeimben homályos képek villantak fel egy-egy boldog gyermekkori pillanatomról. Évek teltek el, amióta nem jártam ott. A régi házunk, ahol születtem, és amit elhagytam kamaszkorom hajnalán. Elvitt a sors, és az idő kézen fogva a távolsággal feledtette el a világot, amit az ajtó mögött hagytam. Most ott voltam újra, a régi szobám ajtaja előtt.

A kezem remegve nyúlt a kopott, régi ajtó felé, majd a kilincset lenyomva kissé szorulni éreztem a gyerekkori világom kapuját. Talán már a szoba is elfelejtett engem, és makacs ragaszkodással akarta őrizni az ezer éves csendet. Aztán mégis megadta magát, és hangos nyikorgással kitárult elém. Sötét volt, így hamar az ablakhoz léptem. A redőny kattogott , és fájdalmasan tette meg az első lépéseket felfelé. Meglepődött talán, hogy újra feladata van. De most nem odakint kell mutatnia az esőcseppeket, vagy a hóesést, hanem bent, az ezernyi emlékek kósza halmazait.
Ahogy ment egyre feljebb úgy ölelte át a szobát a fény, megmutatva mindent, mi annyi éven keresztül élettelenül pihent, várva arra hogy felfedezzék.

Csodálkozva néztem körbe. Gyerekkori emlékeim, amikről az ajtóban állva nem sokat tudtam volna mesélni most újra elevenné váltak, és barátok, kalandok, csibészségek egész sora pergett le a szemem előtt egy pillanat alatt.

Az ágyam üresen hevert, megárvulva. Se takaró, se paplan nem volt rajta. Régen itt hajtottam álomra a fejem, álmodozva arról hogy híres autóversenyző leszek. Ez az álom szó szerint a szemem előtt rebeget, az ágyam felett az egyik kedvenc autóversenyzőm képe díszelgett. Ő azóta rég visszavonult, de még ott fiatalon mosolygott az olyan gyerekekre, mint amilyen én voltam. A képen az autóra rátettem a kezem, és a vékony porban még a tenyerem helye is meglátszott. Annak idején két kézzel sem tudtam volna eltakarni, de már egy kezem elég lenne erre a célra. Szép álom volt. Egy kis srác álma. Rám is csalt egy mosolyt a képen az arc. Miközben megfordultam gondosan törölgetni kezdtem a kezemről a por. A szoba szolidan volt berendezve, egy szekrény és egy asztal volt körbe sötétkék falakkal. A falon pár kép pihent, rajzok amiket akkor még jónak éreztem. Először az asztalhoz léptem.

Egy sárga lámpa fémes búráján simítottam a kezem végig. Hideg volt, és komor. Olykor, ha a lustaság erősebb volt az akaratomnál a szülői szigor – amit akkor hatalmas tehernek éreztem – sötétedésig tartott fogva a könyvek felett. Akkor ez a lámpa volt a társam, és mutatott fényt az éjszakában na meg az akkor még kósza elmémben. Most újra itt vagyok.
A lámpa piros kapcsolóját lenyomva erősen kattant egyet, majd hirtelen világítani kezdett. Az évek mit sem csorbítottak büszke fényén. Olyan volt, mintha újra egy könyv felett görnyedő gyermek segítségére sietett volna. Nincs semmi baj, pihenj nyugodtan! – gondoltam magamban, és újra benyomtam a gombját, ami ugyanazzal a kattanással zárta vissza a fényt a sárga asztali lámpába.

Aztán a szemem tovább vándorolt a régi asztalon. Egy kis doboz volt még ott, benne pár ceruza, radír, egy hegyező, amiben a forgács kitudja mióta pihen és egy megrepedt vonalzó. Igen, emlékszem, az nem is repedés, hanem harci seb. Az első udvarlásaim egyik kelléke volt. Még akkor nem virág volt a szokás, hanem a vonalzóval paskolás… honnan tudtuk mi akkor hogy mi az a romantika? Az egyik jól sikerült „randi” után repedt el. Nem használtam többet ilyen célokra. Már a sokadik volt a sorban, ami úgy tört el, hogy soha nem is szolgált egyenes vonalak húzásának segítésére. Anyám mindig érdeklődéssel kérdezte, hogy vajon mi az oka, hogy hetente kell vonalzót vennie számomra. Persze, akkor még nem mondhattam el, hogy én a vonalzóim élettartalmával megegyezőleg vagyok túl az életre szóló szerelmeken, és az én szívemet is úgy törték össze a gonosz lányok, ahogy a vonalzóim törtek el. Hiszen a csapkodást nem díjazták úgy, ahogy azt én előre elterveztem, és ha néha hozzám is ért egy-egy finom bársonyos kéz az is csak azért volt hogy pofonnal válaszoljon az én udvarlási szokásomra.

Aztán a szemem tovább ment az asztal dolgain. Össze-visszafirkált órarend, egy naptár, rajta az évszám: ’1996’.
Rég volt, hihetetlenül rég. A naptár mellett egy sárga-fehér számológépet pillantottam meg.

Az a fajta volt, amilyen abban az időben minden családnak kellett, hogy legyen, mint a táskarádió, a bakelitlejátszó,vagy éppen a tárcsás telefon. Ma már ilyet nem látni, egy letűnt kor része. Sokat én magam sem használtam, de ha mégis akkor annak pusztán az volt az oka hogy beleírjam: „037.07738”

Hogy ez mit is jelentett? Nem volt titkos kód, nem egy megoldatlan képlet, és nem a régi BMX bicajom lakatjának a kombinációja. Egyszerűen, ha ezt belenyomkodtuk akkor fejjel lefele kijött a szöveg: „ Hello Leo”. Aki ezt tudta fejből az volt akkor a menő srác, majd mikor megkaptuk az első karóráinkat versenyeztünk, hogy ki üti be hamarabb. Minden bizonnyal ezeknek a versenyeknek lett az oka hogy most már a gép be sem kapcsol. Megfáradt szegény.

Az asztalon a terítő szélénél valamit láttam kilógni. Felhajtva egy egész parkoló látványa tárult elém. Erre nem is emlékeztem, az évek során az idő pora eltakarta. A régi autós rágók hagyatéka, rengeteg matrica, mindenféle autókkal. Sorakoznak a terítő alatt hosszan, rendezett káoszban. Az asztal alá benézve pedig rágógumik, annyi hogy abból egy komolyabb gumilabdát lehetne gyurmázni. Akkor még egyszerűbbnek tűnt a rágót ilyen módon eltüntetni. Visszahajtom a terítőt, gondosan megigazítva, hogy anyám ne vegye észre a gyűjteményemet, majd tovább mente, felfedezni az emlékeimet.

Az asztallal kissé merőlegesen volt a régi szekrényem. Pár dolog pihent a polcain, de az ajtók mögött már nem sorakoznak a gondosan összehajtogatott ruháim, azok a részek már üresek azóta. Egy régi iskolás osztályképet találtam a polcon. Rajta voltam én is, ahogy sok olyan régi barát, kiknek a nevére nem is emlékszem már. Ott volt a vonalzós lány, kis szemüvege mögött kedvesen mosolygott, és a fogszabályzó csillogott a szájában. Nekem így is ő volt a legszebb. A háttérben az osztályterem, képekkel és rajzokkal. Ma már minden bizonnyal nem így néz ki. Pár srácnak tudtam az életútját, de sokakról nem tudok semmit. Az éppen fellángoló hiányérzetemet viszony csillapította a tudat, hogy máskülönben nem is emlékszem már rájuk.
Néhány apróbb dolog ott pihent a kép mellett. Külföldi pénz, amit úgy mutogattam gyerekként, mintha egy űrből jött valami lett volna. Ott volt a kedvenc akcióhősöm is, aminek a megmaradt nyalókapálcikái szolgáltak kardként. Olyan pontosan illeszkedett a kezébe, hogy meggyőződésem volt, és bőszen hirdettem is azon véleményemet, miszerint a nyalókagyártó cégek tudatosan csinálnak ilyen méretű pálcikákat a nyalókához. Erről senki és sehogy nem tudott volna lebeszélni, mint ahogy arról sem, hogy valóban autóversenyző leszek.

A szekrényem polcán volt még egy óra. Egy üvegbura mögött, kerek, aranyszínű. Az alját pár golyó díszítette, ami emlékeim szerint mozgott is fénykorában. Eszembe jutott az a mondóka, amit apám kisgyerekként énekelt nekem az óráról, és a benne lévő manóról. Hogy is volt? „Az óra ketyeg”…nem….”Ketyegő manó”….jajj dehogyis….ááááhhh megvan!!

”Így ketyeg az óra, tik-tak jár
benne a manócska kalapál
de ha ál az óra és nem jár
alszik a manócska és nem kalapál”

 Persze, annak idején apám ezt képileg is illusztrálta a kezeivel, aminek úgy emlékszem én mindig nagyon örültem. Valahogy ez is maradt bennem a rengeteg emlék között. Néztem körbe, és valahogy úgy éreztem, hogy pár pillanatra a múltam része vagyok újra. Újra az ablakhoz léptem, és a redőnyt visszaengedtem, egy pici rés maradt meg, ahol a fény újra belophatta magát a régi birodalmamba. Aztán visszaléptem a küszöbre, majd még egyszer végig néztem a homályos szobám ezernyi emlékén.

Régen én éltem ebben a kis szobában, de úgy léptem ki onnan, hogy ez a kis szoba élt tovább bennem, hogy emlékezzek mindig arra, hogy honnan jöttem.

Remélem nem minden fogadalmamat fogja olyan utóélet követni, mint azt, amit a bloggal kapcsolatosan tettem. Pedig nem fellángolás volt, tényleg úgy gondoltam hogy idén többet írok, Sittiről, magamról, az életről, a dolgokról. Lassan három hete nem írtam komolyabb tartalmi dolgot, volt vers, de az mégsem olyan. Most se biztos hogy írnék, ha nem éppen a fejünk felett lebegne az éjjeli bagoly átka.

 Az éjjeli baglyot én csak hallomásból ismerem, nem láttam még soha. Plüssmedveként valami olyasmi madárnak tudom elképzelni aki este csak jön a semmiből, feltűnik, aztán elillan hirtelen, és valamiért Sitti nem tud tőle aludni. Tegnap este is ez lehetett a felállás, bár a helyzetét egyszerűbbé teszi, hogy dolgozott, így ennek a bagolynak a létezése sem volt annyira érdekes. A mai este már picit az, mert hiába volt tegnap éjjel kötelező várni a baglyot, a felborult élet rendszere még mindig valahogy susog a házunk felett. Ha tetszik, ha nem, ez van.

Nem is akarok sokáig erre fecsérelni a soraim. 20 nap telt el az évből (lassan 21..), és pár dologgal amúgy is adós vagyok.

 Sitti fogyása: sok-sok ilyen próbálkozás volt Sitti életében. Pestről pár éve úgy jött le, mint akit a szél elfúj, most meg olyan akit egy tornádó se tudna elfújni. Elhiszem hogy szeret engem, de az alkatomat akkor sem adom oda. Valahol a kettő között lehet az igazság. Tavaly év végén volt egy elhatározás, amit elég sokáig tartott is, aztán az ünnepek – és a család – békéjét fenntartva hódolt be a jobbnál jobb sütik kínálásának. Így van ez vidéken. Nem baj ha rablógyilkos vagy, de ha a sütit nem kóstolod meg akkor tényleg kivagy tagadva. Ezt elkerülendő Sitti feladta az elveit, és az akkor ledobott durván 8 kilócskát vissza is szedte. Aztán most megint neki kezdett, január 1, a fogadalmak világnapja.

Három hete megy a „szenvedés”, azóta egy tábla milka nem sok annyit nem evett meg (vagy nem szólt róla..), tartja magát, álmában is a müzli szeleteket látja, ahogy kézen fogva mennek át a teljes kiőrlési lisztből készült kenyérrel a zebrán, majd odaát köszönnek az alacsony zsírtartalmú natúr joghurtnak, elsétálnak egy doboz cukormentes energiaital mellett, hogy végül megnézzék a moziban a „gyilkos pörkölt visszatér” című gasztronómiai filmet.
Szóval tart a szenvedés, azt nem mondom hogy éhezés, mert erről nincs szó (na jó, néha igen) de az eredmények biztatóak. Lassan 3 hét alatt több mint 3 kiló lett a múlté. Az meg azért nem rossz Sittitől, valljuk be, na.

 Másfél év: hát igen, ez is eljött, de mivel ez szinte ugyanolyan mint egy éve vagy fél éve sokat erről mondani nem tudok. Meg plüss medveként nincs is nagyon sok tapasztalatom benne. Egyedül egy dolognak örülök: hogy az a sok megmondó ember, akikről úgy csüngött a jóakarat, mint karácsonykor a fáról a szaloncukor úgy koptak el szépen lassan, mint Sitti olcsó cipőjének a talpa egy komolyabb túra után. Jöttek a hangok, hogy ez lesz meg úgy lesz, a gigászi jóslatok lavinája, háttérben pedig ott figyelt az ösztöni irigység.… nem tudom. Mindegy is. Egy dolog biztos. Valaki kell, és valaki nem kell. Aki kell azt nem veszítjük el. Aki nem kell… hát az viszlát. Emlékszem, Sitti mesélte, amikor Hanta meg az a másik az útján tépték egymás haját, Sitti miatt. Az a két szerencsétlen meg nem vette észre hogy ha bármelyik számítana egy picit is akkor nem állt volna fel ez a helyzet. Ezt nem értik meg sokan, szinte senki. Talán Sitti se hitte volna. Nem mennek legendák, sem szóbeszédek, ilyen-olyan pletykák, semmi. Ha néha Sitti valamit elcsesz – és erre azért volt példa – azt igyekszik helyrehozni, és inkább ez a félreértések miatt van. Mert Sitti egy közvetlen srác, és szeret barátkozni. Ilyen a természete…oszt pont.

A lényeg, másfél éve van két gazdám, sőt, egy alvó társam…. És bizony, kedves jóakaró barátaink, a szikráját se lehet annak látni hogy ennek vége lenne. Már rég a könnyeiteket fogjátok hullajtani az elfelejtett szerelmek után, amikor a mi öregedő kezünk még egymásba fog kulcsolódni. Puszika nektek.

 Ha meg már a barát:

egy soha-nem-elfelejtett barátról…..

Évek telnek el úgy sokszor, hogy emberekkel nem találkozunk, nem hallunk felőle, de tudjuk hogy létezik. Sittinek is van ilyen sok, Pesten is hagyott egy párat. Most, pár év szünet után Sitti egyik régi nagyon jó barátjával újra tartja a kapcsolatot. Ő túl van egy hosszú kapcsolaton, szakítás után próbálja összehegeszteni az életét, és ezzel egy időben – nem is függetlenül a dolgoktól – a falak is szépen eltűntek kettőjük között. Az év egy régi barátság kezdete is lett, aminek már ideje volt. Még én meg se voltam, mikor Sitti megismerte ezt a lányt, szóval nem mostani mese ez sem. Szóval Gré, Patrik mackó üdvözöl

 Aztán más: Sitti munkájával kapcsolatban sok újdonság nincs. Emelték a fizetését, ami órabérbe lebontva olyan kicsi, hogy le se írom, de figyelmességnek meg statisztikának mindenképpen jó. Az meg hogy ott van ahol nem feltétlenül jelent rosszat, de igazából okot sem ad a kifejezett örömre. Ez van, ha majd változnia kell változni fog.

 A verses kötet terve megint zátonyra futott. Talán nem is ez a legjobb kifejezés, inkább azt mondanám hogy pihen, van most elég dolog. Idénre meglesz. Remélem

 Na mi volt még…mi volt még….jah, igen.

 Sitti túl van élete első olyan borotválásán amit nem saját maga hajtott végre. Babuhoz ment be modellnek, ami azért nagy szó, mert Hanta idejében – látva azt a kaszabolást amit ő csinált – megfogadta, hogy ő soha senki keze alá nem ül. Ez azóta változott, és a bizalom is megvan. Egy hideg zsilettpenge simogatja az arcod, a kéz remeg, egy csomó ember van körülötted…de elhiszed hogy sikerül. Ez a lényeg. Sitti elhitte hogy menni fog. Igaza lett. Egy csepp vér sem cseppent, ami abban a helyzetben – másokat látva is – elég meglepő. Ügyes volt Babu, ahogy mindig.

Mogyoróka él és virul. Róla sokat elmondani nem tudok, beteg volt pár hete vagy hónapja, de azóta mondhatni kutyabaja.

 Na meg Sitti új szerelme. Pásztor Anna, meg a Barbijai. December végén, szilveszterkor volt először ilyen koncerten, Babu „kedvéért”, bár más program nem is lett volna kilátásban. Aztán ironikusan Babu kedvenc számát Sitti ugrálta végig, pedig nem igazán szokása. Azóta túl van néhány videón, és lett már 3-4 kedvenc száma is. Rajongó lett csórikám…ami azért nem jó, mert ha lesz egy koncert a közelbe oda menni akar… az meg pénz. De bánja a fene, nem az én pénzem, menjen. Majd megoldja, Sitti mindent megold.

Aztán a végére egy leporolt történet. Volt egyszer az a Pest, az a költözés, meg volt az a lány, Sitti akkori támasza, barátja, nem is tudom mi a jó szó rá. Enn.

Írtam róla, sőt, a hónapok alatt annyira befodrozta az emlékét az idő, hogy Sittiben annyira pislákolt csak a léte, mint egy kialudni készülő gyertya lángja. Ezer éve már nem beszéltek, és talán annyi minden történt azóta hogy idegen lenne minden. Pedig Sitti a nevét - hát hogy Sitti - azt tőle kapta.
Tegnap Sitti az anyukája facebookjából – amit Sitti kezel, erős biztonsági okokból, ugyanis az anyukája nem mindig van tisztában bizonyos dolgokkal.. – szóval rákeresett Enn rendes, polgári nevére. Láss csodát, létezik….csak hát Sitti le volt tiltva, mindig és mindenhonnan. Milyen fura, hogy emberek, akik egymás gondolatait úgy ismerték, mint a folyók a halak úszását olyan könnyen felejtik el a másikat mintha ez lenne az emberi sors hatalmának eszköze. Sitti úriember, és sem a múltat, sem a jelent nem akarja bolygatni….de megtehette volna…viszont…akkor mi értelme a tiltásnak? Mindegy is. Enn él, és mosolyog a profilképén. Ez a lényeg, semmi más.

Visszagondolva a pesti életünkre, a napokra, a percekre – amiből oly keveset hoztunk haza – Sitti életének egyik legtanulságosabb éve volt. Nem hiszem, hogy másokban ez ennyire megmarad tanulságként. Elszállt, ahogy mi, mindannyian.
...és hogy mit tenne máshogy? Amit nem adott azt odaadná, és amit nem vett el azt elvenné. Akár szavakat, pillanatokat, boldog perceket. Annyi ember volt ott, barátok, munkatársak, szerelmek a végtelenségig. Lehet hogy Sitti sokakban csak emlék. Lehet hogy rossz, és lehet hogy jó, de egy biztos: nem felejthető. 

Na, most pedig szunya, úgy hallom hogy az átokbagoly tovább repült. Ha mégegyszer visszajön esküszöm széttépem. 

Jó éjt, szép álmokat: Patrik, az álmos maci