Lassan mindegyik bejegyzésem azzal fogom kezdeni hogy régen írtam. Nem éppen ezt ígértem saját magamnak, sokszor szomorúvá tesz hogy nem tudok annyit foglalkozni a bloggal mint amennyit saját magamtól elvárok. Az hogy egy játék medvétől bárki más mennyit vár el az persze másodlagos, minden bizonnyal semmit. De, mint aki magának ír, és ezzel legfőbb képen magának szeretnek örömet szerezni…na jó, nem filozofálok sokat.
Szóval régen írtam, pedig lett volna miről írni. Kis dolgokról, nagy dolgokról, erről is egy picit, meg arról is egy picit. Kezdjük szépen az elején.
Február közepe volt, mikor utoljára írtam. Azóta bekopogott az ablakon a március, és annyi mindent hozott magával amiről külön-külön is oldalakat írhatnék, de az igencsak hosszú lenne, ezért most „all in one” poszt lesz.
A március több dolog miatt fontos. Vannak olyan részei amit annyira nem várt Sitti sem, és vannak olyan részei amit nagyon. No meg olyanok is, amik nem voltak tudatosan a mindennapok része.
Valahogy az emberek a éveket olyan varázslattal számolják mintha lényeges lenne. Ami persze érthető, múló dolgok ezek. Legalábbis nekik. Nekem az elmúlás pár cérnaszál, egy-két elkóborolt szivacsdarab, semmi több. Én pótolható vagyok, ezért ennek a súlyát csak csekély mértékben értem meg.
Március elején volt Sitti születésnapja. Sorban a 26. gyertyát fújta el. Jó pár nappal ezelőtt már az a gondolat foglalkoztatta Sittit, hogy bizony most már közelebb van a 30-hoz mint a 20-hoz, és ez egy olyan rádöbbenéssel jár, amit csak az ért meg, aki ilyen helyzetben szán pár percet arra, hogy belegondoljon az elmúlás számomra érthetetlen fogalmába. Sitti megtette, aztán elkönyvelte hogy az elmúlt 26 év nem volt annyira tartalmas mint amennyire lehetett volna, meg aztán rájött arra is hogy az évek száma egy statisztikai adat csak, hiszen ő valahol 18-20 körül megállt a fejlődésben. Azóta se komolyabb nem lett, se érettebb. Letagadhatna pár évet, amit már csak azért se lenne nehéz megtennie mert a saját anyukája sem volt tisztában azzal, hogy tényleg mennyi is az annyi. Ezt igazolja, hogy a tortán a 25-ös szám volt, mire mondhatnánk nyugodtan hogy minden bizonnyal tavalyról megmaradt, de a kanóc olyan szűz volt mint Hanta az óvodás évei alatt. Aztán ahogy Hanta, úgy a kanóc is szép lassan kiégett, el lett fújva, és bár Sitti a kívánságokban nem igazán hisz, most mégis…..jah, nem. Most sem kívánt semmit.
A születésnap akkor lehet csak teljes, ha ezt szép ajándékok is megkoronázzák. Ebből sem volt hiány, Babutól parfümöt és csokit kapott, és CD-t, amiből sohasem lehet elég. A kollégáitól egy ajándékcsomagot, amiben volt csokitól kezdve borig minden. Az egyik legszebb ajándék egy festmény volt, amit az egyik kollégájától kapott, akivel épp egy napon születtek. Ritka, hogy egy aránylag kis létszámú társaságban több embernek is ugyanazon a nap van a születésnapja, Sittinek viszont még két kollégájával van egy napon ez az alkalom. Ami nem mellesleg nőnap is, így utólag Boldog Nőnapot Minden Kedves Nőnek, és persze Plüssmaci leánynak. Sitti, neked meg boldogat. Brumm brumm.
A véletlen úgy hozta, hogy Sitti születésnapjára esett a WTCC kezdése is. Sitti azóta is emlegeti, hogy direkt volt így, és hogy az ő befolyása meg a többi süket duma…a lényeg hogy elkezdődött a Norbizás. Részletekbe nem szeretnék belemenni, mert akkor még holnap is ezt írnám, a lényeg hogy Norbi nagyon jó hétvégén van túl, és ami még fontosabb: 49 nap. Egy perccel sem több. Másfél hónap és a hajnali vonat újra Pestre veszi az irányt. Másfél hónap és a zászlók újra a táskába kerülnek, a pólók frissen vasalva lógnak majd a vállfán, és másfél hónap mikor újra megremeg a föld Mogyoród alatt. Addig még nekem is össze kell kapnom magam, de mire megyünk remélhetőleg jól kitömve, hófehéren, közös képre készen fogok pózolni minden dolog mellett.
Apropóóó….pózolás, meg ráncbaszedés. Sitti fogyása szünetelt az elmúlt másfél-két hétben. Tudatos dolog volt, a születésnap, a nőnap meg úgy minden elég okot adott arra, hogy nem erőltesse túl a szenvedését. Szóval pihent, szedett is fel néhány dekát, de bőven-bőven-bőven a kezelhető értékben belül, és így is nagyon mínuszos eddig. Bár a májusi cél ezzel végképp elsuhant, csak maga a dátum változik, később lesz annyi amennyi.
No, és a végére egy kis aktualitás. A blog elejében írtam arról, hogy vannak olyan napok amiket az ember előre nem vár, nem gondol rá hetekkel előtte, mint a születésnapra. Ilyen ez a mai nap, a 20. közös hónap napja. Sitti és Babu a 20. hónapnak kezdtek neki mától. Az egy év és nyolc hónap. Vagy mondhatjuk hogy 1,75.. az meg már lassan kettő.
Az elmúlt napok, vagy inkább hetek nem voltak a legjobbak kapcsolat téren. Legalábbis én, mint plüss maci ezt szűrtem le. Nem voltak veszekedések, tányértörés, ilyesmi, csak valahogy az élet most hullámvölgyet hozott, köszönhetően a munkának, talán picit a stressznek, fogalmazhatnék úgy is, hogy Sitti és Babu közös hajóját szépen csapkodták a hullámok, ami nem tudott olyan szépen előre menni, mint az elmúlt 20 hónapban. Ilyen sajnos van, és megértéssel, és nyugalommal, nem feltétlenül keresve bárkiben vagy bármiben a hibát ez olyan szépen simul ki mint vihar után a tenger. Sitti ezt tudja, érzi, látja, ahogy általában mindig. Hiszen bármennyire csalhat a gyertya a tortával, és bármennyire nem érzi magát annyinak amennyi ő valahol mégis egy felnőtt kisfiú. Igen, talán ez a legjobb szó rá.
Végezetül nem igazán tudom mit írjak. Az érdekes napok most egyben, szépen lementek. Remélem ez nem az jelenti hogy én meg valamikor a jövő évezredben írok újra. Bár még az is lehet.
Addig is minden jót, szépet, meg miegymást!
Üdvözlettel: Patrik, a plüss maci
