Nem is tudom hol kezdjem, annyi minden emlék friss bennünk. Még érezzük az illatokat, látjuk az embereket, fülünkben még a duda szól, a zászlók, a könnyek, minden amiért oda mentünk. Egy éve vártunk erre, minden nap, hol jobban, hol kevésbé. Most eljött. Tegnap értünk haza három nap után….de úristen, milyen 3 nap volt. IGENIGENIGEEEEEEN!!!!
Csütörtök
Csütörtök, reggel 5 óra. Sitti alig aludt este, az utolsó munkájára készült az utazás előtt. Még 8 óra van hátra, borzalmasan lassú 8 óra. A dolgai már napok óta a táskában rohadnak, az én ruhám is készen van. A zászlók kimosva, karkötő kipipálva, a pólója itt-ott megvarrva. Útra készen…de még 8 óra…kegyetlen, borzalmas, lassú 8 óra….lassan ment az idő…de amikor eljött Sitti úgy ment ki a munkahelyen ajtaján mint egy dugó amit éppen kilőttek.
A délután nagy bevásárlás volt. Az a tipikus „nincs nem” bevásárlás, amit ritkán, fizetés után szokott beiktatni. Amikor bármi jöhet és bármilyen mennyiségben. Nem nézte az árat, hogy kell-e vagy nem, ha azt akarta ment a kosárba, és pont. A „nincs nem” bevásárlás legmagasabb szintjén volt, és ahhoz képest hogy mennyi értelmetlen dolgot vett elég sokat fizetett érte.
De ez akkor senkit nem érdekelt, nincs bűntudat. Ez a hétvégéről szól. Egy tökéletes hétvégéről, egy régen várt hétvégéről. A bevásárlás után egyből Babuékhoz mentek. Csomagok kipakolva, majd az első sörök is kinyíltak, a kések elkezdték vágni a zsemlét, finoman kenték a vajat, majd a csomagolás után jöttek a betűk4 a zacskóra. A paprikás Sittijé, a lágyabb Babujé, Babu tesója pedig hol ilyet, hol olyat tett magáévá. Aztán lassan az utolsó zokni is megtalálta a helyét, és én boldogan vártam a holnap reggelt. Hosszú időszak után Babu és Sitti végre együtt lehetett, minden értelemben. Aztán ha lehet ilyet mondani, a csütörtök este olyan volt mint egy csillogó kő egy koronán. No, de én még kicsi vagyok ahhoz hogy az ilyeneket részletezzem, meg amúgy is…plüss medve vagyok, és mint ilyen nem nagyon mondhatok semmit :) Volt félig megnézett film…. Babu és Sitti együtt általában csak fél filmeket néznek :) No,de a várva várt péntek :)
Péntek
Nem tudom hogy pontosan honnan számoltuk a visszaszámlálást. Ha jól emlékszem 100 nap felett volt valahol. Aztán a napok lassan mentek, mindig egy picivel kevesebb. De ezen a reggelen már nem kellett ránézni a számlálóra, aki meg ránézett az se tudott meg semmit. „0”. Nulla. Nuuuulllllaaaaaa. Nulla perc, nulla óra, nulla pillanat, ennyi az amit várni kell. Mert már senki nem várt semmire, pakoltak, készültek, a vonat kegyetlenül tovább megy, ha nem lesznek rajta. Nem kellett korán kelni. Nem volt kapkodás. Aztán a kocsi is elindult az állomás felé. Mókus már ott volt, a vonat jegyek nála voltak, jobb egy helyen. Türelmesen vártunk a vonatra, amikor egy parókás félbolond odajött hozzánk és azzal nyitott hogy „nem láttuk az oroszokat?” Később megtudtuk hogy Passat-al járnak az oroszok és ha jól füleltem rá vadásznak. Az emberünk megjelenése nem volt bizalomgerjesztő, piszkos volt és ápolatlan, a piaszag kihangsúlyozta, hogy limiten van a kolléga. Sitti nehezen bírta, és percenként jött rá a röhögés. Önmagában sem volt értelmes azon a reggelen, de így… a hangulat megvolt. Aztán bejött az IC. Én soha nem ültem ilyen vonaton, Sitti is csak párszor. Nagy várakozások voltak, lesz wifi meg áram, konnektor, meg mindenféle kiszolgálás, plazma TV, és lenge öltözetű lányok fogják masszírozni a talpainkat, miközben egy másik szajha épp a szánkba adja a pezsgőben áztatott cseresznyét. Aztán a valóság hamar képen törölte Sittit. Wifi nincs. Nem picit nincs, vagy lassú…nincs. Név van, de hamarabb lesz egy békából királyfi mint hogy használható wifi legyen. Bezzeg Sitti hányszor elképzelte hogy majd torrentezik és hogy annyi áramot fog megenni, hogy a vonat is leáll. De még áram se volt. Az ülések pár óra után már kényelmetlenek voltak, aztán hamar rájött Sitti is, hogy az IC a magányos vándorok eszköze. Aki A-ból B-be úgy akar eljutni hogy tuti ülni fog, mert más értelme nem volt. Reggel értünk fel Pestre. Ismerős helyen találtuk magunkat, én magam is nagyon sokszor voltam itt, amikor épp Sittivel mentünk, jöttünk.
Az állomás előtt egy rövid időre megpihentünk, addig amíg Sitti és Mókus megvették a 72 órás bérletet. A BKV bérlet Sitti számára amolyan legendaként működik, hallott róla, látta is, de nem igazán foglalkozott vele, az egy évében amit fent volt egy hónapot töltött bérlettel. De most ezzel is kalkuláltak, mert kell. A nyugodt hétvége része ez is. Jó buszra, villamosra, metróra, jó mindenre ami ide-oda jár.
Pár perc kellett az első használatig. Metró, sok cucc. Irány Kőbánya. Az első maradandó élmény már ekkor megmutatkozott. Hangosbemondó, „Corvin negyed”. Mivan? Miért negyed? Még nincs kész, de már van megállója? Vagy mivan???? Sitti rögtön lökte a poénokat róla, tudatosan arra játszva, hogy aki arra jár teljesen hülyének nézze, és minden bizonnyal ez sikerült is. Pesten rengeteg a kínai, a néger, és a látszatra átlagosnak mondható külföldi ember. Ez a metróra halmozottan igaz. A metrón aztán egy átszállás, majd a régi metróval mentünk tovább. De az…jó hogy szét nem esik. Kicsit olyan mint ami bármelyik pillanatban szétakar esni. Pár megállót mentünk, aztán már szálltunk is. Felfelé a lépcsőn egy teljesen új világ tárult elénk, egy olyan környék ahol Sitti soha nem járt. Mókus volt itt a vezér. Elmondása szerint 5 percre lakik a megállótól, és tulajdonképpen nem is volt ez sokkal több. Aztán Mókus húzta a maga kis félkerekű táskáját, Sitti hátán egy másik nagy táska, rajta keresztbe egy másik, mintha legalább ezer évre költözne el. Lassan megérkeztünk a ház elé. Magas, 10 emeletes épület. A lift kicsi, de amúgy a többi átlagos. Két fordulós volt a történet, elsőre nem fértünk volna be a liftbe. Azt tudtuk előre, hogy Mókuséknál nem egyedül leszünk, sőt, szám szerint öten. Van ugye Babu, a tesója és Sitti, aztán Mókus, az öccse, és Bankok, és az egyik barátjuk. Szandi. Amikor mi felértünk ők már nem voltak otthon, kint voltak a Nagy Futamon, amire mi is szerettünk volna kijutni. Ezért egy rövid pihenés után útra is keltünk. Az igazi kaland akkor kezdődött el.
Megint le a metróhoz, és utazás Budára. Amikor megérkeztünk épp a repülős bemutatónak lett vége. Brutálisan nagy tömeg, többen voltak mint tavaly. Tavaly Mogyoródon szálltunk meg, és Sittiék úgy gondolták, hogy ők inkább nem visznek. Idén más volt.
A részletes programot nem igazán mondanám el. Mindenféle autó, kamion, motor, ilyesmi.
Ott volt Norbi is, és éppen egy éve sikerült Sittinek az első közös kép vele. Azóta a „reményt” ebben látja, hiszen a paddockba bejutni esélytelennek tűnt. A legszebb pillanatom amikor a rakpart oldalán ülve bámultam a Dunát, majd valaki megszólalt: „Nem mondod hogy Zengős maci?” :)
Néha esett az eső, néha elállt, néha picit hideg volt, néha nem. Babu tesójának az egyik barátjával egész nap próbáltuk felvenni a kapcsolatot, a bemutató végére ez is sikerült. Az első utunk egy pizzériába vezetett. Emeleti helyiség, a sarokban egy dj pult, annyira nem volt rossz hely. A kiszolgálás elég gyengére sikerült.
Az lett nekem nagy öröm
hogy korsóba kaptam a málnasöröm :)
Beszélgetés, hülyéskedés, majd lassan sötétedni kezdett. Sitti tesójának a barátai elmentek, mi pedig folytattuk a pesti éjszakát. Először a Citadella volt a cél. Budapest különleges élményt nyújt este, onnan fentről ezt látni elképesztően szép dolog. Lassan egy éve, hogy Sitti és Babu először ott járt, de nekem ez volt az első alkalmam. Gyönyörű volt. Ha jól emlékszem utána már csak haza mentünk. Otthon már vártak minket.
Mókus öccse, Tomi: Sitti ezer éve ismeri, még bőven általános iskolás volt, amikor Sitti és Mókus az első beszélgetéseket megtették. 12 éve már. Azóta felnőtt. Gitározik, és tanul.
Bankok: Sitti először találkozott vele. Hogy miért Bankok? Mókus amikor hazajött vidékre azt mondta róla hogy bankokban dolgozik. Sitti egyből: „Bankogban?” meg „Tőletek jár be?” „Akkor tud „Hindusul is?” Ezért lett Bankok. Kedves srác, nagyon jó házigazda, csendes, de ha kell veszi a poént, ha kell komoly.
Szandi: Sitti amikor bemutatkozott akkor ő azt mondta hogy már találkoztak. Hát..lehet, bár Sitti azóta sem tudja őt hova tenni. Egy vidéki lány, aki ugyanolyan vendég volt ott, mint amilyen Sitti és a többiek. Szociológusnak tanul – vagy mi a fene annak a neve… - a lényeg hogy hátrányos helyzetű emberekkel foglalkozik. Nem lehet az sem egyszerű dolog. Mindenki ezernyi gondjával foglalkozni..
Kezdetben fura volt ennyi idegennel egy légtérben lenni, de Sitti elég hamar átvette a müsorvezető szerepét, és lassan a hangulat úgy oldódott mint egy kockacukor a sósavban. Persze ebben nagy szerepe volt annak az üveg vodkának amit Sitti tesója hozott.
Voltak nagy poénok, nevetések, egészen estig. A péntek tipikusan – ha lehet ilyet mondani – a vihar előtti kis csendes dolog, amikor már lehetett érezni, hogy tart a hétvége, és hogy még nagyon nagyon nagyon sok van hátra….és így is történt :)
Szombat
A földön aludni nem mindig kényelmes. Sőt, többnyire soha nem az.. én persze ezt nem tudhatom, mert az én popsikolóm puha, én a keményet nem érzem, de Babu és Sitti igen. Ennek ellenére pihenten ébredtek reggel, viszont az első pislogások után észrevehető volt, hogy az eső bizony esik. Ha nem is szakad pont annyira vacak az idő, hogy nagyon nem lehet kimozdulni a házból. A délelőtt így csendesen telt, interneten keresztül nézve a WTCC szabadedzéseket. Közben Réka tesója szakácskodott egy kicsit. Aztán délutánra valamennyit javult az idő, és összepakolták magukat, és elindultak a pályára. Pár méter után kiderült hogy Babu nem hozta a jegyeket, de még időben sikerült visszafordulni. Aztán villamos majd hév, aztán Szilasliget. Már a leszállás után hallottuk a dudákat, pedig még a pálya igencsak messze volt. Sok séta várt ránk.
Hol Babu hozott, hol Sitti. Ahogy egyre közelebb értünk a pálya annál közelebbről hallatszott. Pici sár volt, de már akkor nem esett. Amikor kiértünk a pályára hamar megtaláltuk a helyünket a régi barátok között. Jó volt látni őket újra. Engem azonnal mindenki megölelt, és mindenki elvitt egy picit sétálni. Tavaly így sikerült közös képet csinálni nagyon sok emberrel, és még a boxban is jártunk. Már az időmérőn nagyon jó volt a hangulat. Norbi végül a 10. helyet szerezte meg, ami a második versenyen egy első helyet jelentett. Soha jobbkor ez nem jöhetett volna. Aztán a barátaink intéztek nekünk paddockjegyet, és a kis csapatunk az időmérő után már a bokszutca mögött találta magát. Onnantól kezdve nem is hittünk a szemünknek. Versenyzők jöttek – mentek, fel-alá, lehetett fotózkodni. Nekem is sikerült rengeteg versenyzőhöz odaállnom. Babu második kedvenc versenyzője Tom „Tommy” Coronel. Nagy álom vált azzal valóra, hogy sikerült a közös képet vele összehozni. Lett kép Dusan Borkovic-al, még Bári Gergővel is, aki Norbi mérnöke, de rengeteg másik embert láttunk, ott volt Bennani is, Sitti nem győzött forgolódni, hiszen számára az idegen emberek is „valakik”, Norbi szerelőit név szerint ismeri, a többi csapat vezetőit is megismerni, és hogy ott, mindenki egy helyen, nem kordonok mögött és nem elválasztva a többiektől. Hihetetleeeen. Az egyik sátorban valami borzalmas ízű csokit osztogattak, valami Luxory volt a neve, és olyan volt mint a forgács. Na, mindegy :)
Késő délután volt, amikor úgy döntöttünk hogy vissza megyünk Pestre. Hosszú út ált előttünk a HÉV-ig, de valahogy ez is vidáman, nevetve, boldogan telt. A HÉV-en egy nagyon jó fej ellenőrrel találkoztunk, akinek Sitti megpróbálta beadni, hogy Pesten szálltak fel, persze a Norbis csapatpóló mindent elárult. Aztán két felnőtt és egy diák jegy helyett adott két diák és egy felnőtt jegyet, és elmondta, hogy ha legközelebb megyünk ne olyan jegyet vegyünk amilyen vettünk, hanem valami csoportost. Persze ez rám nem vonatkozik, tőlem csak szombaton kértek jegyet a WTCC-re. Babu tesója mondta is hamar hogy én VIP vendég vagyok, nem is akadékoskodtak tovább. A HÉV-en egy sráccal is találkoztunk, akivel Sitti pár szót váltott is…. Na meg a krokodik… nem sokszor találkozom hasonló örültekkel, mint Sitti, akik valami plüss állatot visznek magunkon…de a HÉV-en volt egy alak, aki egy krokodil társaságában utazott. Kicsit meg is ijedtem tőle, pár ha a csata elkerülhetetlen lett volna minden bizonnyal Babu megvédett volna.
Úgy tudom, hogy a minap kis városunk egyik utcájában egy betámadó méhecskét egy kitépett villanyoszloppal akart elkergetni, nagy gondot okozva ezzel az ott élő embereknek.
Szóval Babutól jogosan kell félni, ha elszabadulnak az indulatok ki tudja mire képes…no de vissza Pestre.
Hazaérkezés után egy gyors tusolás várt mindenkire, majd Sittiék neki vágtak a városnak. Én már akkor nem mentem, de látva, hogy mikor és hogyan jöttek haza ezt nem is bánom nagyon :)
Elég sok embert összefújt akkor a szél, főleg Babu tesójának az ismerősei voltak ott, de oda keveredett Szabi is, Sitti régi cimborája. Volt elég jelentős mértékű ivászat, hülyéskedés, vigalom, és már bőven elmúlt éjfél mikor Babu azt mondta hogy „alvás”. Volt belőle durci, hiszti, de másnap reggel könyörtelenül ébredni kellett, az ingyenes busz nem szórakozik. Norbi első helyről rajtol, ott kell lenni, szinte már kapunyitásra. Szombat este már Sitti is érezte, hogy lesznek olyan pontjai a hétvégének, amikre egyszerüen nem lesz idő. Ilyen volt a találkozás Taylon-al, a Margit-szigeti kis kiruccanás, a Hősök tere, vagy éppen a dunai hajókázás. Egyszerűen nem volt rá idő. Nem a rossz idő gátolt, nem a pénz, nem az akarat, csak és kizárólag az idő, és ezt nagyon jó érezni. Nem Sittin múlt. Sőt…Sittin most aztán tényleg nem múlt semmi.
Vasárnap
Reggel korán keltünk. Minden készen állt arra, hogy elinduljunk a buszhoz, majd a ringre. Mókusék lakásától pár méterre van a metró megálló. Onnan pedig 10-12 megállóra az Árpád híd, ahonnan a járatok indultak. A leszállás előtt pár megállóval egy kicsivel mellettük leült „A” vak lány. Róla tavaly óta lehet tudni. Tavaly többször is láttuk a pályán. Egy teljesen vak lány, akit a fehér botja, és a szíve hoz ki mindig a pályára. Semmit nem lát, csak hal. Nem törődik senkivel, fogja magát és kimegy, ha kell segítség nélkül. Tavaly a HÉV-hez ment gyalog!! ami annak is fél óra aki lát. Példát mutat mindenkinek, azzal amit tesz és ahogy teszi. A legnagyobb rajongó. Szóval ott volt ő is. A metró megállt, és mi leszálltunk, a vak lányt pedig egy idős hölgy kísérte pár méteren keresztül, majd elfordította a kijárat felé. A vak lány pedig a fehér botjával elindult előre. Sitti nem sokat gondolkodott, már a metrón, amikor még utaztak akkor eldöntötte, hogy ők együtt fognak menni. Egy helyre, egy emberért, egy célért, és ilyenkor nincs sajnálat meg előítélet, nincs semmi. Zengő van meg Norbi, és kész. Oda lépett hozzá, és megmondta neki hogy egy helyre mennek, és hogy segít neki. A lány belekarolt, és onnantól kezdve valami varázslatos dolog történt. Úgy mentek a lépcső felé, mintha a lány is látna, teljes bizalommal volt Sitti felé. Nem kereste a bottal a következő lépést, elhitte hogy Sitti a szeme. Pár másodperc múlva beszélgetni kezdtek, hogy mióta, és mikor, meddig és kinek, hányszor, és hogy miért… a többi ember pedig csak nézett, egy fehér botos lány, teljes csapatpólóban, és egy srác vidékről, egymás mellett szépen mennek előre. Sitti szólt ha lépcső jött, szólt ha padka, elmesélte hogy hol vannak, mit lát. A lány pedig kedves volt, és pillanatok alatt megnyílt. Onnantól olyan természetes volt vele menni, mintha ez olyan része lenne egy ember életének mint mondjuk a fogmosás. Ami persze az én életemnek nem része, mivel a számat se tudom kinyitni, de ez most mellékes. Pár perc múlva a buszhoz értünk, Sitti és a lány felszálltak majd beszélgettek tovább. Senki nem adta át a helyét. Senki. Sitti pedig ezt nem tette szóvá, pedig bárkinek mondhatta volna azt hogy álljon fel. De nem. Ott volt a lány mellett, végig átkarolva, fogva, hogy ne legyen baj. Aztán beszélgettek tovább, forma1, meg minden, ami autósport. Nagyjából 20 perc lehetett az út a pályára, azt végig beszélgették. Babu és a tesója valahol hátrébb volt, megértették ők is, hogy most ez a helyzet fontosabb, minthogy Sitti velük foglalkozzon. Sitti közben mondta, hogy a távolban látszanak a pálya vonalai, és hogy picit borús az ég. Hamar elszaladt ez a pár perc.
Leszállás után ott folytatták ahol a busz előtt abba hagyták. Átmentek a bejárat oldalára, majd fel, a fenti kapuhoz. Persze mindenki megint őket nézte de ezek az arcok inkább a felismerés arcai voltak. Tudták hogy ki az a vak lány. Mindenki sietett, ők pedig szépen lassan botorkáltak előre, nem sietve sehová. Sitti a másik oldalon észrevette Michelisz Norbi apukáját, majd mondta a vak lánynak hogy ott van a Norbi apukája. A lány mosolygott egyet, majd a következő lépésnél Norbi apukája – a Michelisz Norbi apukája, nem másé hanem az övé – átjött oda hozzájuk. A Norbi apukája, a vak lányhoz. Sittivel kezet fogott „Michelisz András vagyok”. Megkérdezte tőlük hogy van-e jegyük, majd a zsebéből elővett pár paddock jegyet, és odaadta nekik. A Norbi apukája. Mindenkinek adott..egy olyan jegyet amire esély se lett volna. De kapott, mindenki. A Norbi apukájától. Aztán elköszöntek, „Hajrá Norbi”, és tovább mentek a bejárat felé. Micsoda? Ez most tényleg megtörtént? Komolyan? Norbi apukája jött oda hozzánk? Sitti nem hitte el amit átélt, és talán a mai napig sem hiszi. Átérve a kapun lassan sétáltak fel a lelátó felé. „N” szektor. N mint Norbi. A vak lány egy fenti sorban volt, leült. Sitti mondta neki, hogy ne aggódjon, itt van a közelben, és bár a barátaival vannak együtt feljön, és megkérdezi mindig hogy rendben van – e. Így is volt. Leült a lány, majd Sitti csatlakozott a barátokhoz. Majd felment, megkérdezni hogy mi a helyzet. Aztán a vak lány eltűnt, minden bizonnyal a boxba vitték át, mondta is hogy kapott erre ígéretet. Többet nem láttuk aznap. Hát így kezdődött a vasárnapi csodánk, és még ekkor egy autó sem gurult a pályára, de már ez többet adott minden várt dolognál.
Az első program az ETCC első futama volt, Ficza Feri a szombati időmérőn az 5. helyet szerezte meg a Seat-al. Sitti a mezőnyt nem ismerte, csak azt tudta, hogy Borkovic is részese lesz a versenynek. Aztán elindult a rajt. Kis koccanások, aztán Ferkó már a top 3ba került. Majd második lett, és az utolsó kör közepén az a rengeteg duda, a rengeteg magyar zászló, a kiabálások, a sok ezer ember közös szívdobbanása megtette a hatását. Az első versenyző hibázott, és Feri első lett. Sitti csak nézte a kivetítőt, és egy pillanatra le is fagyott. Mivan? Mi történt? Első? Mivan? Vasárnap, reggel, olyan 10 óra körül Ficza Feri, egy magyar versenyző egy magyar csapattal megnyeri a magyar ETCC futamot…és ahogy átment a célvonalon abba a föld is beleremegett. A levezető köre után beállt az autóval a mérlegelésre, majd amikor kijött onnan a 19 éves srác zokogva ölelte át Zengő Zolit. Gyönyörű képek voltak. Sitti szemének a sarkában is megjelent egy könnycsepp de zavarában inkább a kijelző helyett az előtte sorban álló egyik idősebb emberre nézett, aki szintén a kijelzőt bámulta, és a szemei ugyanúgy – vagy talán jobban – csillogtak, mint a Sittié. Ezért megy ki mindig. Mert ez kell. A siker, a szeretet, a csodák, az érzés. A több ezer szív dobbanása. Aki soha nem volt ott soha nem fogja érteni, hogy miért áldoz fel Sitti ezért szinte bármit.
A futam után rögtön a második futam következett, ahol Feri a 8. helyről indulhatott. Itt már nem igazán volt mit vesztenie. A győzelem megvolt. Végül ezen a második lett, Dusan Borkovic után. Előtte, szombaton Sitti és Borko találkoztak, egy közös képre összeállt a két magas srác, majd Sitti egy pacsi után azt mondta neki hogy „Good Luck”…hát…sikerült is. Sok magyar szereti Borkovicot, Coronel után ő a harmadik kedvenc, és Dusan se titkolja, hogy Norbi jó barátja, és hogy neki szurkol.
Aztán jött az AutoGP. Tavaly Kiss-Pál Tomi ebben a bajnokságban vitézkedett, idén már más vizeket folytatta, így ez nem volt túl érdekes, leszámítva azt a hangot amiket ezek a dögök adnak. A nap fénypontja – mint mindig – a WTCC volt. Mire eljött a futam ideje a lelátó már bőven tele volt rajongókkal, amerre elnéztünk mindenhol embertömegek. Norbi az első futamon a 10. helyről indult, így a cél egyértelműen az volt, hogy a futamon sértetlenül túlélje. Nagy elemzéseket most nem írnék, a lényeg hogy egy jó rajt után Norbi végül egy unalmas verseny után a 8. helyen ért be. Pontszerző volt, de ami a lényeges, hogy az autó sértetlen maradt. Sitti a látott dolgok alapján hamar elkezdte elemezni a versenyt még ott a helyszínen, és megmondta hogy a második futamon mi várható. Persze, ez a szokásos Sitti-féle okoskodás volt, semmi másról nem szólt, csak hogy firtassa a tudását. Ugyan…
No, de a lényeg hogy eljött a második futam kezdése is. Ha Norbi a kijelzőn megjelent, vagy csak elsétált a nézők előtt felrobbant a Hungaroring. Brutális az, amit ez a sok magyar produkálni tud. Rendesen megsüketülsz, persze ha plüss maci vagy akkor nem…de ez a ritka adottság rajtam kívül másnak nem adatik meg. Azt csendben hozzá tenném, hogy olyan emberek ismertek már fel, akik Sitti számára ismeretlenek. Kezd egy pici rajongótáborom kialakulni, ami egy plüss medvétől nem is rossz, nem igaz?
No, de a lényeg: Norbi az első rajtkockát elfoglalta. Az utolsó másodpercekben egy pillanatra elhalkult a ring, mindenki feszülten várta a rajtot.
Az autók sorba a rajtrácson, hátul egy ember a zöld zászlóval átmegy a pályán, aztán egy pillanatra belassul az idő. Tudum-tudum, tudum-tudum, a szív úgy dobog mintha kiakarna esni. A lélegzet visszafojtva, a kezek ökölben, egy zászlót szorítva. Aztán lassan az első lámpa felgyúl, majd lassan az összes autó motorja fordulatra áll. A lámpák sorba gyúlnak fel, majd hirtelen elalszik…. És akkor mindenkiből kitör az állat, a dudák végén a fólia szinte szétszakad, a hangszálak úgy pattannak el mint a húrok egy hegedűn. Norbi jól rajtol, és megőrzi az első helyét, de mögötte közelben vannak a társak, van izgalom bőven. Aztán kanyarról kanyarra nyúlik el. Az első kör végén 1 másodperc környéki előnye van, ami kiváló, Sitti a lelátón ugrál. A több ezer ember egy helyben áll, nem is tehetnének mást, aki nem izgul Norbiért az valami más sportot néz. Eltelt a következő kör, és a távolság egyre jobban nő. A sokadik körben már 7 másodperc, a vége előtt már 9. Megnyugtató fölény, történelmi győzelem. Soha semmilyen privát versenyző nem tudta ennyire agyonverni a mezőnyt. Valaki büszkén áll, Sitti pedig azon gondolkozik, hogy könnyezzen vagy inkább most már ne. Végül az ő szemében is újra megcsillant egy könnycsepp. Mindenki büszkén nézett előre, a pálya másik oldalára. Megszólalt a „Szép volt fiúk”. Norbi közben visszaért a levezető körről, és beállt a pódium elé. Senki más, csak ő. Kiszálláskor a keze a levegőben, és diadalittasan nézett fel az égre. MEGVAN!! MEGVAAAAN!!!! Brutális hangorkán szólt mindenhonnan. A következő ilyen már a díjátadásnál volt, amikor Norbi megkapta az első helyért járó kupát. Zengő Zoli, Norbi csapatfőnöke pólójába beletették a pezsgős üveget. Hihetetlen volt.
A verseny után lassan mindenki elindult haza. Sittiék még egy darabig a lelátón voltak, majd átmentek egy utolsó sétára a paddockba. A tömeg pont ott várta Norbit, ahol egy nappal hamarabb mi is vártuk. Körbenéztünk, majd a kijárat felé vettük az irányt. Sitti még utoljára lenézett az első kanyarra, és boldogan könyvelte el magában, hogy igen. Idén is sikerült.
Az ingyenes busz már a megállóban állt. Ezernyi élménnyel tértünk vissza Pestre. A vak lánnyal már akkor nem találkoztunk. Késő délután értünk vissza, majd a metró után jött egy bolt, ahol találkoztunk a hétvége egyik sokadik bolondjával. Egy nagyon fura kinézetű srác, amolyan gólem fejjel bement az egyik nyitva tartott boltba, majd vett egy doboz mirelit pizzát. Ebben sok érdekesség nincs, de az már felettébb fura, hogy amikor kijött egy pár percig bambult a bolt előtt, majd – minden bizonnyal mikrohullámos sütőnek képzelve magát – körbe-körbe kezdett el sétálni. Ahogy a többiek is kijöttek a boltból elindultunk Mókusék felé, és a félőrült gólem barátunk követett minket, nem kis riadalmat okozva ezzel Babunak.
A nap további része nem igazán szólt semmiről. Annyira nem hogy egy vacsora után már az alvás következett, hiszen másnap reggel a vonathoz kellett utazni. Hosszú hétvége volt, altatni senkit nem kellett. A földön egy hálózsák szétnyitva, Babu és Sitti egymás mellett, rajtuk egy másik szétnyitott hálózsák. Én valahol az asztal alatt pihentem.
Másnap reggel 7 körül ébredtek. Pakolás, majd indulás a vonathoz. Sitti még utoljára előtte a Corvin-negyed-es poénját, de fejben már azzal foglalkozott hogy bizony neki délután már jelenése van a munkahelyén. Ezt a bejegyzést még aznap délután kezdtem el írni, hétfőn, és ezeket a mondatokat már szerda éjszaka írom. A 7. oldal. Elég is ebből ennyi lassan :)
Még annyira frissek az élményeink, hogy ezek egy darabig eltartanak, és Sittit is rengetegen kérdezték hogy hogyan érezte magát. A mai nap már részben azzal telt hogy a vak lányt megtaláljuk. Remélem sikerülni fog.
Összességében mit mondhatnék? Egy álom, egy csoda, annyi de annyi minden, ami váratlan, de mégis… nem is tudom… valahogy a vonzás törvénye most tényleg bejött. Tavaly azt gondolta Sitti, és én magam is – hiszen nekem akkor lett közös képem Norbival – hogy azt az évet nem lehet túlszárnyalni….és most nem túlszárnyalni sikerült hanem még vagy két kört rányomni.
A következőig sokat nem kell várni. Szeptember, kamion EB. Ott is egy Norbink lesz.
Üdvözlettel: Zengő Patrik, a legnagyobb WTCC rajongó plüss medve
