Nagyon ritkán van olyan, hogy egy héttel azután hogy írtam újra a sorok mögé bújok és írok.
Van mit. Van bizony, és ezt mondom jó értelemben és rosszban egyaránt. Az elmúlt egy hét olyan volt Sittinek mint valami betépett hullámvasút, ami gyorsabban megy mint amennyi idő ahhoz kell, hogy egy dolgot az ember igazán átgondoljon, és ennek hiányában cselekszik. Általában rosszul.
Mókus, Sitti barátja – aki a blogom egyik rendszeres olvasója, és nyelvtanellemzője is (Szia Gabi :) ) itthon volt. Lejött a nagy városból, és egy baráti délután keretein belül megbeszélték az élet dolgait, meg az utazás részleteit is – valamennyire. 98 nap van hátra, az meg kevesebb mint 100. Picit több mint 3 hónap. Sitti ezt csak most fogta fel, hogy mennyire rövid az idő arra, hogy azt a lecet amit megakar ugrani jól alá is támassza. Dobálja alá hol köveket, hol kavicsokat, hol sziklát, de a halom ami majd a lecet támasztani fogja az még messze nincs kész, de már észrevehetően kupacnak nevezhető. Megnyugtató hogy a kupacolás eddig a tervek szerint – sőt talán picit jobban is – halad.
Pénteken Sitti már Babu barátnőivel találkozott. A fodrász cicákkal, és négyesben – a cicák meg Sitti – mentek el ide meg oda, fagyizni meg hambizni, tételt kidolgozni, meg ilyenek.
De a látszat csal, viszont én megígértem hogy tartom a számat arról, hogy milyen összeszövetkezés van a háttérben. Amolyan burkolt sus-mus. De erről ennyit.
Másnap – ez már húsvét előtti szombat – Sitti barátai, akik az ország mindenféle részén élnek, valaki Pesten, valaki Debrecenbe most újra itthon voltak az ünnep miatt, és bár Sitti aznap még dolgozott az estét szabaddá tette. A szokásos dolgok mentek. Beszélgetések, nevetések, és Sitti a saját szánalmas helyzetét ilyenkor tudja igazán kifigurázni. Soha nem volt abból félre értés, vagy lenézés amiatt mert Sittinek olyan háttere van mint amilyen. Ha az összejövetel a hónap végére esik akkor Sittit ugyanúgy várják, mint amikor még van felesleges pénze – ami egyre kevesebb van mostanság. Más ember más körülmények között ugyanazokat a mondatokat sértőnek érezné, de olyankor ezek másról szólnak. Olyan mintha a sötétségben valaki egy gyertyát gyújtana, de nem azért hogy világítson, hanem hogy lásd hogy mekkora is a sötét körülötted. Ha pedig rájössz arra, hogy az a sötét nem is olyan nagy dolog akkor hiába alszik el a gyertya és hiába vagy ugyanott, mégsem úgy fogod fel ahogy addig. Ez a barátság lényege. Legyen az Mókus, vagy a többiek, Pesten, Debrecenbe vagy bárhol. Náluk van az a bizonyos gyertya.
A találkozó után Sitti az estét Babunál töltötte. Babu testvére hosszú hetek után végre újra hazajött, pár olyan emberrel akiket részben Sitti is ismert. A vasárnapi program egy túrázás volt. Sitti meg nem az a túrázós alkat, és mindig a sor végén haladt, a tüdejét köpte ki – kicsit Citadellás volt a hangulat – de végül felértek, majd vissza.
Hétfőn Sitti testvérének családja volt itthon. Ritka alkalom ez, a kapcsolat nem mondható jónak köztük. Ennek ezer oka van, és bár napokig lehetne sorolni a sérelmeket, az idő ezt valahogy mindig rendezi. Békében, nyugodtan telt el a húsvét, az egyik legszebb volt az elmúlt évek közül.
Kedden már Sitti dolgozott – egy agrárkamarai konferenciát – amiben az égvilágon semmi érdekes nem lett volna, ha nem találkozik az egyik régi zenész ismerősével, aki az előadásra volt hivatalos. Sitti még rajongóként kezdte megismerni a srácot /srácokat/, aztán az évek alatt ez a rajongás inkább szimpátia lett, majd mikor már együtt is dolgoztak akkor egy picit mélyebb kapcsolat lett a dologból. Ha egy sztár, akinek több ezres rajongótábora van rád mosolyog és a neveden szólít az már jelent valamit. Nem sokat, de valamit.
Aztán eljött a szerda. Előtte lévő csütörtökön kezdtem mesélni Sitti hetéről, és igazából most jön az ami miatt elkezdtem irni, és ami annak a bizonyos hullámvasútnak a mélypontja volt. A zuhanás.
Sitti munkájáról már meséltem, csinálja a dolgát, és ennyi. Talán nem is rosszul. Ennek az is lett a következménye, hogy tavaly nyár végén megemelték a fizetését. Persze, nem ment ez ennyire könnyen. Sitti más munkalehetőséget kapott, és amikor ezt jelezte a főnökénél akkor sikerült elérnie ezt a szintet. Aztán teltek a hónapok, és Sitti csinálta azt amit addig. Márciustól lejárt a szerződése, és hetekig nem tudott arról, hogy kap-e másikat.
Végül kapott, és a rajta lévő összeg megint a régi bére volt.
Jött az újbóli kilincselés, kopogtatás, konkrét kérdésre kapott hazug válaszok, kamu szövegek, ködösítés, hintapalinta, magyarázkodás. Végül tegnap az a kolléganője, aki nagyjából azóta van ott mint Sitti, és nagyjából egy cipőben is járnak megkapta a szerződését. Sitti megint nem.
Újra kopogtatott, bement és kérdezett. A válasz: „Sittinek megbízási szerződése lesz”.
Sitti megkérdezte hogy ez mit jelent: „Azt hogy Sittivel egy megbizási szerződést fogunk kötni”
Aztán Sitti újra megkérdezte, hogy ez pontosan mit jelent: „Azt hogy megbizási szerződéssel fog dolgozni”
A helyzet a következő: vagy azt hiszik Sittiről hogy hülye, vagy az a hülye aki ezt az egészet mondja, és ő maga sem tudja hogy miről beszél.
Eltelt egy hónap, normális válasz nélkül. Végül Sitti eldöntötte, hogy felmond, és vállalja ennek az összes következményét. Sitti kollégája és egyben barátja erre két dolgot reagált.
Az első az volt hogy legalább a fizetést várja meg, nézze meg hogy mi lesz, aztán eldönti hogy mit akar. A másik pedig az, hogy abban az esetben ha Sitti elmegy ő is felmond.
Amikor ezt írom a hónap utolsó napja van. Holnap elseje, péntek. Volt a világtörténelemben olyan, hogy elsején kapott Sitti fizetést. Ha ez így lesz, és az lesz benne aminek nem kellene akkor Sittinek a holnapi az utolsó munkanapja.
Ezt így elmondta annak a kolléganőjének aki a pályázatokért felel. Ő pedig elkezdett sírni, amit egy pár perc beszélgetés követett. Sitti rá világot arra, hogy jobban tenné ha ő is lépne, és mást keresne. Neki is van elég baja a munkával, a stílussal meg a hozzáállással amit felülről kap.
Ha minden így marad olyan fogaskerekek esnek ki a rendszerből amik nélkül nem működhet tovább az intézmény. Legalább ilyen költségvetésből, ilyen hatékonyan és ilyen gyorsan.
Mindenki pótolható – szokta mondani Sitti főnöke. Persze, egy főnök is az.
Sitti is pótolható. Az alapokat ő is csak tanulta. Volt kitől. De ha nincs kitől tanulni?
Eléd raknak egy kütyüt, és azt mondják hogy használd, de senki más nem képes még bekapcsolni sem.
Kalandos hetek várnak ránk, és ha nem változik semmi akkor kalandos hónapok. Van amikor nem lehet nyelni tovább. Amikor nem szavakat kell mutatni hanem tetteket. Sitti olyan mint egy szabadságharcos sündisznó. Puffog, magának, küzd, aztán majd lesz valami.
Én meg nézem, ahogy eddig.
Üdv: Patrik a plüss maci
