A sablonos napok annyira fertőzik meg az emberek életét mint egy egészséges szervezetet a bacilus. Ha minden nap ugyanazt kell csinálni, ugyanúgy, ugyanabban a sorrendben az hamarabb teszi tönkre az embert mint bármi más. Sitti ezért nem az unalmas napok híve, rendre próbál mindenféle dolgokat csinálni, amivel saját magát is kizökkenti a ritmusból. De olyan hétvége mint ami most volt talán sohasem volt. Véget nem érő percek, ezer óra boldogság, ahol minden pillanat csak hab volt a tortán.
Az egész már csütörtökön kezdődött. Természetesen WTCC, mi más. Norbi utolsó futama a szezonban, nehéz feladat, és hatalmas lehetőség arra hogy történelmet írjon. Makaó messze van, az időeltolódás miatt hajnalban kezdődtek az etapok, ahol Norbi rendre az elvárások felett ment csütörtökön és pénteken is. Ez megalapozta a szombati hangulatot, ami a futam szempontjából pihenőnapnak számított.
Szombaton reggel Sitti picit fáradtan ért haza munkából reggel. Az apukájának születésnapja volt, bár kölcsönös megbeszélés után az ünneplés vasárnapra maradt. Pár óra alvás után Babu lépett be az ajtón, majd azzal a lendülettel Sitti ágyában találta magát. Utaztak. Az uticél pedig Miskolc. Pár héttel előtte Sitti ötlete volt hogy pár barátjukkal együtt látogassanak el egy elég titokzatos helyre, a bizonyos Elme házába. Ez egy olyan hely, ahová 60 percre mindenkit bezárnak, és különböző feladatok megoldásával, számolással és logikával kell megtalálni a kiutat. Sitti mindig szerette az ilyen dolgokat, és bár sok kérdőjel és félelem volt benne is az nem volt kérdés hogy élvezni fogja.
Ahogy élvezte is. Kicsivel 2 után a társaság egy régi pince zeg-zúgos termében találta magát. A sarokban kamerák, a falakon számok, füst és hang mindenfelé, kulcsok, ládák, kódok, lakatok, és a cél: kijutni.
A percek teltek, és a kis csapat egyre jobban dolgozott össze. Ennek köszönhető hogy 60 perc után egészen a végéig eljutottak, csak az utolsó feladatot nem sikerült megoldani. Pár percen múlt a kijutás, de ez a pár perc volt az oka talán annak hogy a második pálya már nem kérdés. Mennek oda is. 
Valamikor késő délután indultak haza, majd Sitti pár óra alvás után megint munkába indult. Fáradtan, de tele reménnyel, hiszen másnap hajnalban szurkolni kell. Nincs mese.
Az éjszaka varázsáról már írtam, és bár most vendégek is voltak ez a varázs mit sem változott. A falak, a hangok, a léptek olyan hangulatot adnak át a helynek ami leírhatatlan. Sitti megszokta már, de aki nem annak félelmetes.
Teltek az órák, és messze volt a hajnal még. Sitti az apukája születésnapjára nem készült csak egy verssel, amit már hetek óta szeretett volna írni, de soha nem jött az a bizonyos gondolat. Karcolt 1-2 sort, majd kitörölte, újrakezdte majd ezt is törölte, néhány sort külön leirt, hátha jó lesz de semmi nem változott, 3 versszak elkészült a tervezett hatból, de ezek is csak félig. Aztán valami hajnalban történt. A billentyű kattogott, a betűk mint a katonák a felvonuláskor úgy sorakoztak egymás után. Sitti pedig csak irt és irt, pár perc után pedig elégedetten dűlt hátra és olvasta a sorokat. Aztán mikor a végére ért kicsit könnyes szemmel kezdte el újra előröl. „Ez kész van” – gondolta magában, majd eltette ezeket a sorokat a holnapi napra. Addig pihenjenek.
Az óra pedig lassan azt mutatta hogy nincs mese. Idő van. A rajongás ideje.
Sitti csendben összepakolta a dolgait, majd felment az egyik olyan terembe, ahol tökéletesen lehet fogni a „jelet”. Dugó bedug, gomb lenyom, rendszer tölt, videó megnyit, Sitti mosolyog.
Az hogy miért volt most fontos ennyire szurkolni? Az mára már maga a sporttörténelem. Norbi nem először tett csodát, de az hogy a 3 Citroen – akik az addig legnagyobb költségvetésű csapat anyagi forrásának a többszörösét lapátolta az autókba, és akik egy évvel hamarabb kezdték a fejlesztést (nekik már kész autójuk volt, amikor a többiek még csak rajzolgattak)- szóval a 3 utolérhetetlen Citroen mögött 4 helyen zárni az évet, agyonverve a két gyári Hondát akik szintén rengeteg pénzt öltek az autókba, és amíg ők az év elején már a pályán mentek Norbi csak a lelátóról nézhette őket úgy mint egy nyugdíjas szotyiárus.
A 4. helyért kemény csata volt várható. Norbi a hétvége előtt 5. volt, 3 pont lemaradással az egyik gyári Honda mögött, Norbit pedig szintén pár pont lemaradással követte a másik gyári Honda. Őket kellett legyőzni. Monteiro és Tarquini.
Az időmérő jól sikerült, Norbi 4 helyen várta a rajtot, amíg a másik két Honda csak 6 és 7 lett.
Aztán kialudtak a lámpák, és Norbi másodikként zárta az első futamot, amivel egy ideig át is vette az összetett 4. helyet. De a második futamon fordult a kocka, a két gyári Honda előrébb rajtolt, és egy kisebb csoda kellett volna ahhoz hogy ez így maradjon. De hogy ez a csoda jönni fog-e vagy sem, azt még Sitti nem tudta.
És erre még várni kellett pár órát. Az első futam után Sitti összepakolta a dolgait, és visszament a helyére. Eljött a hajnal, és lassan jött a váltás, majd Babu is. Vasárnap reggel volt már, amikor mindketten haza indulhattak. Sitti rettenetesen fáradt volt, de Babu mellett az ember nem lehet álmos :)
Pár órával a hazaérésük után mindkét futam ismétlése. Az elsőt már Sitti látta még hajnalban, a másodikat nem. Tudatosan nem nézte a facebookot, se semmit, amiből megtudhatná, hogy hogyan alakultak a dolgok. Az esélyes nem Norbi volt, és tényleg csak a csoda segíthetett.
Jött a rajt. Norbi gond nélkül jött el, de a legfőbb vetélytársa, Monteiro az első helyre keveredett. A körök teltek, és szép lassan mindenki elkönyvelte magában hogy a csoda most sincs Norbi mellett.
Aztán jött az utolsó kör és a vezető Monteiro lelassult, és sorba mentek el mellette a versenyzők. Az utolsó körben Norbi megelőzte őt. Jött a csoda!! Sitti könnyezett, ahogy annyian azon a reggel. Norbi, a mi Norbink ott van a gyáriak előtt, akit ellehetett verni azt elverte, és azt is akit nem. A legfontosabb pillanatban vele volt a sors. Ez a hétvége nem lehetett már rossz. De még nagyon reggel volt. Messze volt a vége.
A futam után ebédelt a kis család, Babu, Sitti és Sitti szülei. Volt minden finomság, sütemény, úgy ahogy egy születésnapos ebédhez illik. Aztán a torta, és az ajándékok.
A hajnalban megirt versre most került sor. Valahogy az emberek azokat a helyzeteket, amiket nem tudnak érzelmileg kezelni igyekeznek elnevetni. Ez akkor is így történt. Sitti apukája igyekezett elnevetni a dolgokat, aztán picit könnyes lett a szeme, ahogy Sittinek is. Aztán pezsgőzés volt, meg tortafalás. Sitti már akkor az álmossággal küzdött, és Babuval az ágyban találták magukat. A délután alvással telt, mire felébredtek már besötétedett. Nem telt bele sok idő, és már úton voltak a buszmegálló felé. De a napnak még nem lett itt vége, ugyanis aznap este volt a várva várt verspályázat döntőseinek kihirdetése. Késő volt már és Sitti szinte félálomban pislogott a weblap felé. Aztán valamikor este 9 után ott volt a lista, Sitti nevével az első helyen.
Persze, ez még semmit nem jelent, az igazi megmérettetés egy hét múlva jön. Akkor minden kiderül, de bárhogy alakul ez már rossz nem lehet. Aztán már ha a verseknél járunk itt van Sitti apukájának irt verse:
Drága Édesapám
Csendben nézed a múló éveket,
ráncos a homlok fáradt arcodon.
Ősz hajjal hajtod álomra fejed,
és ébredsz minden nehéz hajnalon.
Utad nehéz léptekkel járod,
de erőd mindig arra vezet
ahol ha adsz csak azt várod
s mi őszinte csak azt teszed.
Válladon cipeled az élet terhét,
de példája vagy minden jónak.
Életed összes átélt percét
szentelted a hálás szónak
Kezed nyújtod, ha arra kérlek,
ha dacolok a haraggal, némán.
A gondok engem is utolérnek
de akkor is fiadként nézel én rám.
Mi tegnap volt az már a múlt,
s mi ma történt holnap emlék.
Ha kezed nem őrizne féltőn
talán magam sosem lennék.
Köszönni ezt soha nem elég.
Te értünk éled az egész életed,
s ha dühömben bármit is felednék
ezt rajtam mindig számon kérheted
De eljön a nap mikor a hálám
Nem korlátozzák a verses levelek
és ha terhed nyugszik fiad vállán
Én büszke leszek, hogy a fiad lehetek.
Hát nem szép? Ügyes a srác, remélem ezt egy hét múlva is értékelni fogják.
Addig meg marad az izgalom, meg a büszkeség.
Üdv: Patrik, a büszke plüss maci
