Patrikmaci blogja

Égre rajzolva a felhők között
száll a lélek, mi rég elköltözött
és elrejtőzködött szellők mögött
bánatában hogy a szíve törött

Mosolygott mikor a vihar tépte
és ezerszer fájt már minden lépte
az ég irgalmát ő mégsem kérte
de mégis neve egy kőbe vésve

és valahányszor ha eső esik
az cseppjei is csak őt keresik
aztán szomorúan hullnak oda
hol karcolva van a sírnév pora

Több mint egy hónap telt el az utolsó írásom óta. Akkor még szörnyűbb a dolog, ha ezt úgy is lehetne mondani hogy tavaly írtam utoljára. Elmaradásom van, nem is kevés. Utolérni nem biztos hogy tudom magam. Teszünk egy próbát.

Karácsony

A kassai út már karácsonyi hangulatban telt. Sitti is készült már, és ha még nem is vette meg az ajándékokat, de mindenképpen tervben volt hogy ki mit kap. Aztán a sors, vagy az élet úgy hozta hogy a pénzek csak jöttek, jöttek, jöttek, és Sitti talán életében először mindenkinek vett valami kis apróságot. Mindenkinek, aki fontos neki. Mindkét családjának.

Babu egy gyertyát kapott, ami ha ég világit az alja. Sokszor káprázó szemekkel néztem, nem értettem hogy hogyan működik. Talán a mai napig nem értem igazán. De a szép dolgokat nézni kell. Nem megérteni.

A másik valami hasonló volt. Egy varázs bögre, a közös képükkel. Megérteni azt sem sikerült. Ha meleg víz kerül bele, átváltozik, feketéből fehér lesz. Nagyon aranyos, ötletes ajándék. Olyan Sittis. A harmadik, amit Babu kapott az egy kicsi maci, a közös képükkel a pociján. Nem szeretem a konkurenciát, de a kis maci tényleg tetszett. Neve is van. Nem túl bonyolult. Macika J. Azóta Macika Babu örökös útitársa, olyasmi mint amilyen én vagyok Sittinek. A helyzet velem nehezebb, én egy átlagos kis táskában nem férek el. De az élet így kerek.

Sitti pedig egy életre elég tusfürdőt, deót, parfümöt kapott, bár nem is vágyott sok mindenre. A legszebb amit kaphat az Babu, de ő nem csak karácsonykor jár.

Aztán voltak azok az ajándékok amikre Sitti nagyon régen vágyott, várt rá, és sikerült elérni. Ilyen az a bizonyos sárga-fekete póló, amitől ő maga is komolyabb rajongónak érzi magát, attól is mint amilyen. A másik pedig az a kis könyv, amit a Childrenes fiúktól kapott. Nem is az a lényeg hogy mit, hanem hogy tőlük. Ugyanis karácsony után itt voltak fellépni. Sitti is találkozott velük, és nagyon de nagyon örült is ennek.

Aztán szépen lassan elmúlt a karácsony, jött egy fizetés, szilveszter előtt pont egy nappal.

 Szilveszter

Sitti már akkor tudta hogy a józanság ismeretlen fogalom lesz amikor Babuval bevásárló körútra mentek. Ez is kell-az is kell, a végösszeg mindennel együtt 15 ezer forint. A jó része piára ment el. Sitti munkahelyén sikerült egy termet kibérelni, ott voltak. Nem kicsi, nem is túl nagy. Volt zene, fény, tombolás, még én is játszottam egy picit a lejátszók mögött. 

Szegény Sitti pedig fetrengett. Tudat, meg erkölcs nélkül. Előtte kifejtette hogy „én nem akarok magamon kívül az asztal alatt fetrengeni” aztán amikor szembesítették ezzel a kijelentésével éppen amikor egy leborulás után próbát felállni közöltem hogy „ez nem asztal hanem szék”. Videó is készült az esetről. De inkább elfelejteném. Ő is, én is, és a legjobb az lenne ha mindenki.

Az új évet már egy új munkaszerződéssel kezdte. Ami picit, ha csak résnyire, de kinyitotta az álmai kapuját. Tervez, szervez, intéz. Gyűjt, hogy aztán valóra váltson valamit, amit igazán szeretne, és mi lehetne más mint a WTCC

Álom / 1. rész / Hazamenni újra

Messze még a május, gondolnánk ezt, joggal. Annyira messze hogy halandó ember talán nem is tervez ennyire előre. De futam lesz megint, és annyi sikertelen próba után Sitti most mindent felrakott egy lapra. Közös kép kell. Minden áron.

A tapasztalat arra enged következtetni, hogy aki csak vasárnap megy oda 5 kiló mák, és 10-12 malac kíséretében jut annyi szerencséhez ami ahhoz kell hogy közös képet csináljon. Az esélyt persze növeli, hogy leül a bejárathoz, és addig fel nem áll amíg nem jön ki Norbi. Ez este szokott lenni. Az utolsó vonat indulása után. Választás tehát nincs. Menni kell. Egy egész hétégére.
Pár nap telt el szállás kereséssel, majd e-mailezés, megkeresések. Aztán sikerült. Megvan a szállás, megvan az ár, megvan a költségvetés, megvannak az útitársak nagy része. Már csak az anyagiakat kell megteremteni és megyünk. Az viszont nem lesz a világ legegyszerűbb dolga. De ha valamiben biztos vagyok akkor az az hogy Sitti így vagy úgy, de megoldja. Ahogy eddig is, ha WTCC-ről volt szó….és most beugranak a pesti kocsma tv-zések, vagy a melóhelyre bevitt laptop esete, meg az a rengeteg éjszakázás, ébrenlét, lopott wifi…szóval ott leszünk. Újra. Együtt. Babuval és Sittivel, Mókussal, Tomival, meg még azzal a pár ezer emberrel.
Tomiról nem sokat meséltem. Ő Babu tesója, és Sitti egyik barátfélesége. Azért mondom hogy „barátféleség” mert ez nem kimondott barátság, nem haverság, inkább „babuságnak” mondanám. Babu a kapu kettőjük között, és miatta vannak annyira jóba mint amennyire most. Együtt mentek legutóbb a tetoválószalonba is. És itt jön az álom második része.

Álom / 2.rész / A srác aki 25 évesen sem nőtt fel.

Pont ma van hogy két éve Sitti életében először csináltatott tetoválást. Tetszett neki, akarta is, és annyira belejött hogy az elsőt követte a második, aztán a harmadik, majd a sokadig. És most, pár hét múlva jön a következő. Nem tudom megmagyarázni hogy miért van erre szükség. Én csak egy plüss maci vagyok, nem is lesz soha tetoválásom. Nem is kellene, szép a bundám. De ha Sitti úgy érzi hogy neki kell, akkor legyen. Az hogy erre miért pont egy rajzfilmfigurát választott talán ő sem tudja. Lehet hogy azért mert még nem nőtt fel, és nem is fog igazán soha. Aztán lehet hogy azért, mert 25 évesen talán ez már annyira nem hétköznapi. Nem tudom. De nem is baj. Csak legyen szép. Mert a napok telnek, de ez örökké ott marad. Na igen. A napok telnek. Szám szerint ma 192.

Fél év.

Bizony ám. A napok úgy elteltek hogy észre sem vettük. Régen voltak azok a nyári bulik, régen volt az a táncpróba is ahol Sitti megismerte Babut. Nem volt ez egyszerű történet, de már fél éve tart. Néha belegondolok hogy igen, ez már nem az amikor 10 percet kell a buszra várni, vagy fél perc alatt megmelegszik a mikróban a tea. Ez már fél éve tart. Töretlenül, gyönyörűen. A közös élmények percről percre nőnek, napok telnek, hetek, hónapok.
A WSR is de rég volt már, a kassai út is milyen rég telt el, a közös mozira már talán nem is emlékeznek, a kiszáradt de mégis gyönyörű rózsákra, a monoki útra, a közös karácsonyra, a koncertekre, a rengeteg közös emlékre. A vége pedig nagyon de nagyon messze van. Sitti nem az az ember aki sokáig elmélkedne azon ami boldog pillanatként megmaradt benne. Inkább tervezi a következőt, hogy boldog, békés, harmonikus, vidám életük legyen. Ahogy eddig is.
De a törpök élete nem csak játék és mese. Hallottál már a gonoszról? A csúf kopasz...ez is, az is.
Mert rossz akarók voltak, lesznek, és biztos vannak is. Vádak és magyarázkodások is voltak már. Szembe nézni az állításokkal viszont csak az az ember képes aki őszinte. Mesélhetnék, hogy Sittit a saját hülyesége mennyire hozta már nehéz helyzetbe, hogy milyen sokszor hibázott, és rontotta el a saját kapcsolatát, magyarázkodott feleslegesen,és még sokszor saját maga is elhitte amit állit és amiről tudta hogy a valósághoz köze nincs. Ez már mára megváltozott, és ha néha-néha vannak rossz időszakai azon is Babu kezét fogva lép túl.
A múltat lezárni sokszor nem egyszerű. Főleg ha évekről van szó. Brigiről talán írtam, ő volt Sitti első komolyabb szerelme. Hazudnék ha azt mondanám hogy nem hiányzott neki. Láttam rajta, vagy tudtam róla. Aztán a semmiből feltűnt, az egyik napról a másikra. A lehető legrosszabbkor. Nem volt ez könnyű időszak, és nem is volt egyszerű átgondolva látni azt hogy mi a helyes, és mi nem. Más lány biztos hisztizett volna, Babu pedig a közös fél évük egyik legérettebb, legfelnőttebb dolgát tette meg. Megérette hogy nehéz, megérette hogy fáj, de azt is hogy Sitti szereti őt, és ha vele marad akkor nem lesz baj. Végül nem is lett. Sitti túl van rajta, együtt átvészelték ezt is. Sikerült közösen lezárni a múltat, átlépni azon amin Sitti évekig nem tudott. Brigivel barátok lettek, néha látják egymást, köszönnek, ahogy a régi ismerősök, és ez így van jól. Így a helyes. Akkor is ha más ezt nem így gondolja.

Mert volt olyan hogy jóakarók többet láttak dolgokban ami, és kitaláltak olyat ami nem történt. Nem hittem soha, sem én, sem Sitti, hogy bárki nekik ártani akar. Vádol, majd pletykál, nem kérdez, csak állít, nem lát csak látni vél, és hazudik. Aztán itt jön képbe az hogy akinek nincs mit rejtegetnie hamarabb odaáll és szembe néz a vádakkal. Sitti megtette, a válasz pedig magyarázkodás, mentegetőzés volt, és egy szánalmas, sunyi menekülés az igazság elől. Mindenki tanult belőle. Babu azt hogy ne higgyen el mindent, akkor is ha a fél világ esküszik rá, a leányzók azt, hogy van aki nem nyeli le a dolgokat, Sitti pedig azt hogy kevesebb azon emberek száma akiben megbízhat. Mert a hazug ember még mindig lassabb mint a sánta kutya….és ha már a kutyánál tartunk

Mogyoró

Végül egy pár szó a jövőről.
Én sem vagyok már fiatal, és annyi helyen jártam már, hogy hát.. megkoptam egy picit.
 Az évet egy műtéttel fogom kezdeni, ahol a teljes bélésemet kifogja cserélni Sitti. Nem lesz egyszerű, de már várom. Szeretnék újra olyan jó bendős lenni mint régen :)
 Jó sokat írtam. Szerintem megint nem fogok egy darabig :)

Üdv: Patrik, a plüss maci

Lassan vége az évnek. Azt hiszem hogy elmondhatom hogy ez volt életem egyik legtartalmasabb éve. Olyan sok helyen jártam, olyan sok élményben volt részem hogy azt elmesélni sem lenne egyszerű. De az évnek nincs vége...ezt az is bizonyítja hogy tegnap én, Sitti, Sitti barátnője és pár barátja kirándulni voltunk. Nem is álltunk meg a következő országig. Kassára utaztunk.

Az utazás előtt Sitti már eldöntötte hogy az utazás alkohol nélkül fog történni. Kulturált emberek kulturált helyen..nem kell nekik inni. Annak jó vége nem igazán szokott lenni. Mindenki tarotta is magát ehez.

Aztán elindult a busz. Pár perc telt el, talán fél óra, amikor a mikrofonos hölgy, a busz elején azt mondta hogy az utazási iroda jóvoltából mindenki kap egy kis pálinkát. Sitti már itt kételkedett, de egy pohárba még semmi rossz nincs.

Sittiék helye a busz hátulján volt, az utolsó sorban. Ahogy Sitti látta az utaskísérő hölgyet végigsétálni a busz hátuljáig lassan hangolódott rá arra, hogy itt bizony ivás lesz. Ha tetszik, ha nem.

Aztán kapták a poharat, és már töltötték is a belevalót. Sitti összeszedte minden erejét, és lehúzta, "legyünk hamar rajta túl" alapon. Megrázta magát, de a mélypont még csak most jött el.
Sittiék előtt a két középkorú hölgy nyújtotta hátra a poharait, "igyátok meg már meg légyszives"...és ott már Sitti tudta hogy itt gondok lesznek.

De Sitti egy úriember, meg voltak is elegen rá, bízott benne hogy nem rá jut az a megtisztelő feladat hogy neki kell meginni. Aztán Sitti barátnőjének testvére vállalta ezt a hősies feladatot. Viszont itt még nem volt vége. Kicsit előrébb két idősebb hölgy is ugyanezt a dolgot tette meg, és nyújtotta hátra a két poharat. Sitti elbizonytalanodott, aztán mire a határon átértek különböző megmagyarázhatatlan, logikátlan és leírhatatlan gondolatok jártak a fejében úgy mint egy flippergolyó. Tudtam róla hogy Sitti nem normális, de arra nem számítottam hogy ennyire bolond tud lenni. Ezt mutatta meg Sitti első szlovák barátja is, Lukács Lackó.

Történt ugyanis hogy Kassára menet megáltunk egy benzinkútnál ahol velünk szembe Lackó állt. Ránézésre egy fiatal, szlovák teniszező lehet, akinek a neve már vicc tárgyát képezte. Sitti kedvesen...bár picit egyoldaluan...elbeszélgetett Lackóval. Szinte megbeszélték az élet nagy dolgait, aztán közel 20 perc múlva indultak is tovább. Rövidesen Kassa külvárosának utcáin suhant a busz, majd egy kis idő elteltével már Kassa külvárosában találtuk magunkat.

Az idő nagyon hideg volt, és picit esett a hó is. Az első utunk a plázába vezetett. Ott már Sitti körbenézve felfedezte azokat az apró dolgokat amik egy plüss medve világát képezhetik. Szerintetek normális?

Utána a várost indultunk felfedezni. Kassa egy nagy város, viszont a felépítése nagyon egyszerű, nincsenek zegzugos, eldugott utcái. Nem messze a plázától ott volt a dóm. Kép is készült. A dómmal és velem :)

Aztán csináltunk közös képet is. A fényképezőt tartotta egy ablakpárkány, és egy zsebkendő...meg az időzitő amit 4.-re sikerült is.  Ez lett az eredménye:

A pláza még egy párszor visszatérő vendégünk volt, ugyanis odabent meleg volt, és nagyjából mindent megtaláltunk bent amire szükségünk lett volna. Ilyen volt a Billa is, ami olyasmi, mint itthon a Coop, vagy inkább mint a Spar. Sitti, a barátnője és a sógra bementek vásárolni. Természetesen alkoholt. Aztán Sitti a nyelv érthetetlenségén felbuzdulva mindenkinek beszólt, ajánlgatta a csinos lányokat a sógornak. Volt is belőle kellemetlenség...
"Tomi, az árufeltöltő lány nem téma?" - Mire a leányzó halkan, de jól érhető magyarsággal szólt vissza hogy "Nem". Sittinek ez volt az a pont amikor rájött hogy finoman kell bánni a szavakkal. Soha nem lehet tudni ki mit ért abból amit mond.

Viszont az első pont ami a keresés témáját alapozta meg az a kassai McDonald's. Oda is betértünk. Izgalmas kérdés volt, hogy milyen nyelven, hogy és mit mondjunk. Aztán kicsit angolosan, kicsit magyarul, közben némileg mutogatva eltudtuk mondani hogy mit szeretnék.
A rendelésünk nem volt kicsi. Összesen 14 sajtburger és 3 krumpli volt az étlapon.

Igazából Kassa minden érdekességét megnézni egy nap alatt nem lehet. Voltak olyan helyek amiket kerestünk, voltak amiket megtaláltunk, voltak olyanok amiket nem keresve találtunk meg, és biztosan voltak olyanok is amikről fogalmunk sem volt hogy létezik. A meki után tettünk egy rövid sétát. Sittinek volt egy régi emléke egy cukrászdáról.  Ha pedig már arra jártunk oda is betévedtünk. Na, ott abszolút egy szót nem beszéltek magyarul, ott tipikusan a mutogatós történet volt. Az a cucc amit Sitti rendelt nem volt a legjobb, viszont ezt kompenzálta az hogy melegben voltunk. Jegesmedve vagyok, én még akkor sem fáznék ha élnék, viszont ők fagytak meg, pedig felvoltak öltözve. Nagy bevásárlás viszont nem volt, Sitti sem költekezte agyon magát. Nem is jellemző rá. Hiszen neki sosincs miből.

A hazaút még tartogatott érdekes dolgokat. Már régen besötétedett amikor elindultunk. Visszafelé az utaskísérő hölgy még egy kérdőívet, amolyan totó jellegű dolgot adott Sittiéknek, amivel különböző ajándékokat lehet nyerni. Na az a menet sem volt egyszerű. A biztosítékot az csapta ki amikor Sitti a „Hány éves Ön?” kérdésre megkérdezte hogy mi a megoldás. Az utaskísérő hölgy hátrafordul és megjegyezte, alig halhatóan de kellő mértékben érthetően hogy „ez hülye”. És bizony nem állt messze a valóságtól. A haza utunk unalmas volt, a táj szépségeiben nem tudtunk elmerülni a sötét miatt. Elég korán értünk haza. Ma amikor Sitti elment az irodába visszaváltani az eurót az egyik hölgy kérdezett rólam is. Hogy mi volt az a plüss medve? Érdekes, hogy még mindig azt hiszik hogy plüss medve vagyok,

Sitti lételeme a tervezés, ilyen szempontból szerencsés munkahelye van. Messze van még május de már tervezi az utat. Egy egész hétvégére, tegnap már árajánlatot is kért egy szállásra. De ha WTCC akkor nincs elég korán. Az álma, az a közös kép pedig hajtja. Akkor is ha éppen nem erre gondol. Az ágya felett lóg a póló, amit annyira félt hogy a felpróbálás óta egyszer nem láttam rajta. Még látszódnak rajta a gyári összehajtogatás csíkjai. Most ez a legnagyobb kincse. Még 139 nap. Vigyázz Mogyoród. Most nagyon jövünk!!!!

Nehezen tudom elfogadni hogy ilyen korán sötétedik. Bár plüss medve révén nem sétálok túl sokat, mégis ez ez picit fura. Nem szeretem a hideget sem, nem csoda ha nem érzem magam túl jól. Én sem, Sitti sem.

A hétvégén szinte alíg láttam. Ha véletlenül mégis az tényleg csak pillanatokig tartott. A nyughatatlan kopasz hangjai úgy járnak utána mint a lánc a rabok lába nyomában. A hétvége megint nem volt unalmas, sőt, kimondottan fárasztónak is mondhatnám. De ez van. Hiszen már megszoktam. Ő keveset van itt, többet van ott, és néha-néha itt és ott között van valahol félúton. Aztán van hogy már az otton túl piheni ki az itteni fáradalmakat. Te érted? Én sem, nyugodj meg.

A péntek egy diszkóval kezdődött. Sitti régi, gyerekes álmai egyre nehezebb terhet hoznak a fejére. Hosszú évek óta mindene a zenélés, de miikor ez kényszerből jön, és extra nagy dózisokban akkor a kedv, az ambíció hamar elillan. Ahogy már sokadszor, és ahogy az pénteken is történt. Szereti csinálni, de csak annyit amennyi nem sok. Ha meg már az akkor kedvetlen lesz, és inkább a csendre vágyik. Még jó hogy volt pár vállalkozó szellemű srác akik az aktuális dj szerepét magukra ötlötték a közelgő dj verseny alkalmából. Elszántság volt, tudás kevésbé, de hát nem mindenki így született. Még Sitti sem.
Aztán nagy nehezen eltelt az este. Fáradtan, magáról nem tudva esett be az ágyba valamikor hajnalban. Az időpontot jelzi hogy Sitti anyukája akkor készült dolgozni menni mikor Sitti a munkából ért haza. 13 óra meló után.

A pihenést sem vitte túlzásba. Nem is vihette volna, hiszen másnap már megint munkába indult. Egy nemzetközi férfikari találkozó volt, amin szintén tevékenykedni kellett. Az órák pörögtek, az erő és a kezdeti lelkesedés-féle pedig pillanatról pillanatra egyre jobban fogyott. Sitti fáradtságát jelezte az idő közben bekapott sebek, horzsolások, karcok, halvány megszáradt vércseppek a kezén. Volt is ebből vita a hétvége előtt hogy mennyire jogos elvárás az hogy Sittiék szinte semmi pihenéssel hajnalokig bent legyenek, majd másnap teljesen frissen szintén hajnalig dolgozzanak. De a nyughatatlan kopasz mitsem foglalkozott ezzel. Aztán mikor kicsit ő is belekóstolt az este apró gyönyöreibe átértékelte a dolgot...történt ugyanis hogy a nyughatatlan kopasz, Sitti főnöke jelezve hogy ő is emberből van segíteni akar,  egy lapot, amivel a színpad vázát takarjuk le megpróbált "A" pontból elvinni "B"-be. A baj ezzel az volt hogy ez korán sem egyszerű, súlyos, préselt lapok, tömör, kemény fából...de majd ő megmutatja hogy miért ő a főnök.
Megemelte, majd két lépés megtétele után az arcán megannyi kín, gyötrelem, a pokol minden fájdalma virágozni látszott. Mint a középkori inkvizíció kínozta volna forró vassal, majd húzta volna karóba, vagy épp kerékbe törték volna. Türte a kopasz, türte, aztán a fájdalma úrrá lett rajta, és felkiáltott hogy csúszik a kezemből ki!!!!
Hát hogyne csúszna, tiszteletre méltó jó uram, mikor azt nem úri kezek gyenge markolatához készítették. Az sem ki csinálta, és az sem ki fogta már meg ezerszer nem öltözött úri gúnyába, és nem viselt nyakkendőt a munka mellé. Tudjuk azt mi, hogy nem főnökségnek való munka a miénk, de nem árt ha néha- néha belekóstol azokba a tettekbe amiket a szavai súlya ráncigál magával.

A tisztelet megvolt, odalépett egy kolléga és a kopasz csúszó kezeit megmentette a szégyentől. De ha már a látszatra adunk, drága jó uram, akkor ne csináljunk ám fél munkát. Sitti is ezt gondolta, és mutatván hogy bizony nem a szavaknak volna itt a helye hanem a tetteknek szó, kérdés és válasz nélkül ragadott meg egy hangfalat, minek a súlya olyan 30-35 kilóra dukál, és dobta fel a földről magadra, egészen a feje felé, a színpadra, hogy mikor leért a magasban az a nagy súly hát ott beleremegett a szerkezet. Ketten szokták azt cipelni, nem is egyszerű, de valahogy itt volt ennek az ideje. Rendbe rakni hogy ki a főnök, és hogy annak a szava mit sem ér ha nincsenek Sittik, Tibik, Zolik meg Gabik kik véghez viszik a parancsokat.

Aztán már azt a kisbetűs részbe írom le, hogy bizony Sitti feje is koppant ott, ahogy dobta fel hát bizony oda még a feje is belógot, szégyen vagy nem, de fejbe dobta saját magát. De azért tiszteletére legyen mondva hogy nem is nyekkent egy hangot sem. Az már megint más dolog hogy szégyenbe is hozta volna magát vele.

A nap végén, már megint hajnaltálba járt az idő Sittiék már a munka végéhez közeledve kezdtek készülni haza, és a nyughatatlan kopasz is nyugovóra tért. Érdekes eset az, ritka mazohista ember, de most mégis elment. De még mielőtt elhajtott volna még Sittiéket meglepte 1-1 doboz sörrel, amolyan fizetség gyanánt. Sittiből persze előjött a cinikusizhatnék, és a pár hete történt alkoholfogyasztós történet után inkább ezt a sört is másnak adta, részben makacsságból, részben meg amiatt hogy meginni már nem volt kedve a hidegben, hazavinni meg már ereje nem volt.

Ma pihen, kapott egy szabad napot a 27 munkaidejére. Egy a kopasz hogy mennyire nagy lelkü. Hogy csapna belé a keresves menykű

Hajnalodik. Az utca csendes, egy közeli áramgenerátor hangja ad csak némi ritmust a csendnek. 24 éve él Sitti ezzel a hanggal, és már fel sem tűnik neki, csak ha éppen becsukja a szemét hogy hallja a világot. A fények halványan világítanak odakint, és már pár csillag ragyogásában érezni lehet a tél hideg karmait. Jön, átölel, hol jobban, hol csak kevésbé, aztán tovább áll, átadva a helyét a tavasznak. Így múlnak el a napok, az évek, maga az élet. Aztán ha végleg kialszik a gyertyánk talán mosollyal is lehet elhagyni ezt a világot, ha a nyugodt lélek minden büszkesége azt sugallja: megtettem, ami a sorsom volt. Békét kaptam, mert békét érdemeltem.

Sitti apukájának ma van a születésnapja. Ő már régen nem számolja, tipikus egyszerű parasztember ő, nincsenek bonyolult mondatai, bonyolult gondolatai, a világ legegyszerűbb embere ő, olyan mint egy darab drágakő. Kemény, egyszerű, örök...és értékes. Ma ünnepli a 64. születésnapját. Az meg már mégsem kevés...
Ha sorolni kellene példaképeket Sitti életében az első számú mindenképp a saját édesapja lenne. Olyan példát mutatott világ életében, olyan mentális támaszt amit nem sokan tudnak mutatni. Olyan erőt amin talán a világ összes fájdalma nem tudna fogást találni. Masszív, szívós. Olyan mint az élet harcosa. Aki valóban él. A családjáért, Sitti jövőjéért, mindenért ami jó. Önzetlenül, önös érdekek nélkük, minden reggel, minden hajnalon amikor munkába megy. Nem kérdez, nem kér, csak megy. Amikor pedig hazajön a panaszok nem hagyják el a száját, mosollyal lép be a kapun, örömmel. Hiába, ezt tanítani, ellesni nem lehet. Erre csak a kivételes emberek képesek, és minden bizonnyal ő az. Rohan az időnk, az életünk, nekem is, Sittié is, minden rohan a születésből az elmúlásba, valóban még én is, mert én, hiába csak egy plüss medve vagyok, egyszer én is valahol végezni fogom. Én sem élhetek örökké. De ma meg kell állnunk. Pihennünk kell, emlékezni arra ami volt, örülni annak ami elmúlt, és boldogan mosolyogni egymásra az eltelt gyönyörű évekért.

Boldog születésnapot apu!!

Több mint egy év telt el azóta mióta hátunk mögött hagytuk a nagy várost. Több mint egy éve vagyunk vidékiek,  és lassan minden nagyváros ösztön, érzés, berögződés kikopott belőlünk. A troli hangja, vagy a villamos kattogása régen a minden napunk része volt, ahogy az elsuhanó autók zaja, vagy a nyüzsgés. Sittinek már lehet szokatlan lenne újra. Megszokni amit már egyszer megszokott, majd az élet kikoptatott belőle. De ez így is van rendjén. Belekostolt, tapasztalt, tanult, megváltozott, és most ott van ahol....és hogy nyomok nélkül nem múlt el az az idő arról is gondoskodott.

De az itteni hétköznapokban is járnak még emlékek, néha két lábon is. Sitti sorra találkozik emberekkel, arcokkal amikről a régi, nagyárosi élet egy-egy alakja jut az eszébe, és ez fent is igaz volt, csak nem ennyire nyilvánvalóan. Itt jobban érződik. Ez azért mégis jó érzés, emlékezni a jóra...és sokszor a rosszra is "jó". Boldogan tudni azt hogy bármilyen volt, jó hogy így volt. Akkor is ha voltak ott magányos esték, nehéz napok, örömök, könnyek, minden. 
Azóta kétszer volt fent. A legutóbbi sem most volt.  Aztán jó lenne már újra menni. Nem tudom mikor megyünk, most Kassára készülünk Babuval, Sittivel és Tomival. Tomi Babu testére, és Sitti legújabb cimbije.
Téééényleg. Babunak tegnap volt a névnapja, úgyhogy így Patrikosan is boldog névnapot Neked, kicsi Babu! :) Holnap meg 4 hónaposak lesznek. A hétvégén meg WTCC is. Jajjj de szép az élet így, együtt :) 
A tegnapi nap is olyan  csudajó volt. Együtt voltunk hárman egész nap. Filmeztünk, meg ilyesmi. 

No,de nem hagynak írni. Megyek is:)

Üdv: Patrik a plüss maci.

Hideg az este. Sitti fáradtan lépkedett végig az úton. Haza indult, és bár léptei szaporák voltak a tudat hogy már túl késő megérkezni a kedvét is elrontotta. Az ég tiszta volt, a csillagok fénye lámpásként ragyogott odafent. Pár méter volt csak, pár pillanat volt az út hazáig, de mégis olyan volt számára mint egy séta a bánatból a kilátástalanságba.
Van a hely. Ahol dolgozik. Ahol lassan több időt tölt el, mint otthon,vagy bárhol máshol.
Van a teher, a kényszer, az utolsó utáni lépések, az utolsó utáni feladatok, az utolsó utáni erő amit még valahonnan az akarat még képes összekaparni benne. De van egy pont amikor nincs tovább. Az alagút aminek a végét sem látod, pedig már magad is elfáradtál az úton hogy azt keresd....és van Sitti. A kényszer gyermeke, aki a legfiatalabb ott, de mégis lassan neki van a legnagyobb tisztelete. Mert semmire nem mond nekem, és a korlátait leginkább a lelki dolgok hozzák, nem a fizikai kimerűltség.
A héten ez a harmadik nap. A harmadik nap jött későn haza. Annyira későn, hogy mindenki alutt már mikor csendesen belépett az ajtón. Itthon tényleg nem várja már senki, sem vacsora, sem kedves szó. A leginkább fájóbb mégis a barátnője távolléte. Hiszen a végtelenségig ő sem várhat rá. Alig beszéltek a héten, és pár percekre találkoztak csak, és ezeket a találkákat is megpecsételi Sitti fáradt kedvetlensége. Nehéz így valakivel együtt lenni. Tudom, elhiszem, és érzem is. De mit tehet az, akinek a főnöke ki merte mondani a saját száján hogy a munka az első, aztán a család? Milyen ember az, aki erre képes?
Egy karrierista agyrém, egy mazohista diktátor, aki nem ismer sem pihenést, sem szabadidőt, sem semmi mást. No mindegy.
Végül Baburól.
Nehéz arról beszélni, hogy milyen érzés az, amikor már sorozatosan, sokadjára kell valaki hiányát eltürni, főleg ha tőlünk függetlenek az okok. Nehéz a miértekre érthető a választ adni. Talán az egyetlen válasz az hogy "értünk. kettőnkért".
Nem az a lényeg hogy ma, most, ebben a pillanatban ki van melletted. Hiszen holnap egy új nap van, és soha nem azért kell harcolni hogy a mai nap legyen boldog. Az elmúlik. De ha mindig a holnapért harcolsz, azért teszel meg mindent akkor maga, a jövőd lesz szebb.
A jövő, aminek Babu is a része. Remélem. Akarom hogy az legyen....és talán egyszer az is érthető lesz hogy a holnapért miért áldozza fel a jelent. Annyira gyorsan tellik az idő, pár nap és már 4 hónapja hogy együtt vannak. Ez nagyon kevés. Négy év is nagyon kevés. A negyvenre sem mondanám hogy elég. Sőt. Az egész élet nem lehet elég vele.
És most lefekszem aludni. Reggel megint egy új nap, amit újra túl kell élni. Harcolni. A jövőért.
(L) 117 (L)

Reggel van. A tegnapi nap kellemes melege még itt-ott érezhetően lapul meg a harmatos fűszálak között. Lassan november van, és egy hónap marad még a tél kezdetéig. Nem szeretem a telet, túl hideg és túl fehér. De ahogy eddig is, ezt is valahogy át kell vészelni.
Tegnap este Sitti nem aludt rendesen. Beteg volt, ahogy ma reggel is egy pici lázzal ébredt. Nem csapja a földhöz, de annyira elrontja a közérzetét, hogy pont annyira ne találja a világát mint amennyire kellene. El is aludt reggel, és ez részben ennek köszönhető. No, meg annak hogy tegnap kicsit későbbre állitotta az ébresztőt, tovább aludhatott. Ma csütörtök van, és lassan vége ennek a hétnek is. Ez amolyan melós hét volt, mozivan, ünnepséggel, mindenféle rendezvénnyel. Előtte discozott, és élete egyik legjobb zenés estéje volt az a pénteki nap. Pénteki???? 
Sitti és a barátnője akkor voltak 14 hetesek. Mostanság mindent számol. A napokat, előre, vagy éppen hátra, a perceket. Picit olyan mintha a saját életét mérné meg, napról napra, újra és újra. Számolja hogy mennyit dolgozott...és ez csak azért értelmetlen mert úgysem változtat semmit. Számol már mindent. Lehet hogy az öregedés első jele ez már. Kitudja.
Pénteken megint hosszú estéje lesz. Egyedül, reggelig, egy unalmas, ingerszegény hotelportán. Néha a kényszerű ébrenlét fizikai fájdalmat okoz...borzalmas az ébren maradás is, szinte fáj. De majd csak túléli valahogy:)

Jövőhéten már WTCC. Szeretnénk hárman nézni, Babu, Sitti meg én. De hát Babut az ágyból kirobbantani nem lehet, és már ismerem annyira hogy értelmetlenül nem ébred fel. No, de nem is kell felébrednie, ha el sem alszik. Gondolatban már, én is, és Sitti is szlovákiában vagyunk. Hiányzik az a hangulat. MEg pestre is felkellene menni lassan. Meg egy csomó mindent is venni kellene....jajjj...de messze van még a tökéletes:)

No, de mára ennyi. Valahogy a napot is elkellene kezdeni. 

Közel egy hónap telt el azóta hogy írtam. Persze, ez nem azt jelenti hogy befejeztem volna az én kis plüss maci életem bemutatását, egyszerűen vagy idő, vagy kedv hiányában szenvedtem.

Az elmúlt egy hónap sem telt érdemtelenül Ki lettem mosva, ami tényleg rám is fért már. Most újra hófehér vagyok, már csak egy kis tömés kéne belém, aztán csinos lennék.
No, de hogy mi is történt ebben az egy hónapban.
Talán a legemlítésre méltóbb az az hogy Sitti és a párja moziban voltak. Sitti nem igazán egy moziba járós alkat, sőt, talán még soha nem is volt kettesben senkivel moziban, szóval mostmár tényleg, ideje is volt ennek. Jó volt, szép volt, még aznap átmentek Tokajba is, sőt a miskolci kilátóba is felsétáltak. Hosszú nap volt, de maradandó.
Azt azért hozzá kell tenni, hogy mióta Sitti munkahelyén is van mozi azóta elég sűrűn jár, ma este is megy, bár nem mint néző, hanem mint dolgozó, bár tulajdonképpen túl sok dolga nincs azon kívül hogy bámul előre....ha meg már a munkánál járunk: múlt héten fellépése is volt. Egy irtózatosan jól sikerült buli keretében, több mint 300 ember volt ott az este, ahol Sitti is...bár kicsit későn...de fellépett. Nagyon jól érezték magukat. A rend éber őrei azóta nem voltak azon a bizonyos helyen, ígértem hogy mesélek majd róla, de hát nincs miről.

Viszont Sitti barátnőjének a vámpírtámadásai visszatérőben vannak, bár ahogy látom már ez a végső folyamat, Sitti is elkezdte, láttam a barátnője nyakát. Bizonyosan mindketten végleg átváltoztak, de leszámítva ezeket a jeleket más változást nem veszek rajtuk észre. Aggódom a következmények miatt, de majd meglátjuk mi lesz a vége.

Jahh...hát majdnem elfelejtettem. Tegnap voltak 100 naposak. Ma lesz a közös mozi, ma jól megünneplik. A hét elég mozgalmas lesz, de a jövőhéten valami közös program van kilátásban és végre WTCC futam is. Várjuk már nagyon :)
Sittinek lett egy új barátja is, bár nem is tudom, hogy lehet-e annak nevezni. A kötelező jó kapcsolat a barátnőjének a családjával mindig, minden esetben az alap elvárható dolog. Persze, ebbe nem tartozik bele az hogy kínosan teperjen a másik színpátijáért, de ha ez már alapvetően megvan az egy nagyon jó helyzetet tud eredményezni. Sitti barátnőjének a tesója egy nagyon kedves srác, akivel nagyon jó a kapcsolatuk, kezdenek összebarátkozni, és ez már abban is megnyilvánul hogy tegnap már szilvesztert kezdték el tervezni. Pedig hol van az még....atyaég...no, de majd meglátjuk mi lesz.

Sittinek eddig túl sok köze nem volt a hatóságokhoz, nem egy balhés alkat. Eddig egyszer igazoltatták, még Pesten amikor este a vonatra várt. Pont WTCC futamról jött haza, és belegondolva lehet hogy tényleg nem éppen bizalomgerjesztő egy minden ilyen-olyan színre festett hajú srác. Akkor a rend éber őrei igazoltattál, de ő akkor sem látott ebben kivetni valót. Sőt, örült is talán egy picit hogy ennyire biztonságban érezheti magát. Aztán ez a vélemény ma reggel megváltozott.

Már szokássá vált, hogy Sitti minden reggel iskola előtt kimegy a barátnőjéhez egy pár percre. Tulajdonképpen nagyjából fél órát tudnak együtt lenni, hiszen neki suli, Sittinek munka...és ez már hetek óta így megy.
Az iskolával szemben van egy park, ahol a diákok reggelente találkoznak, társalognak a padokon. Vannak jó arcúak és vannak kevésbé szimpatikusak, de ez így van rendjén.
Aztán nagyjából fél 8 körül két rendőrnek öltözött idegbeteg ember körbeordibálta ezt a kis parkot, hogy mindenki azonnal, rögtön, de még tegnap igyekezzen beorientálódni a tanulmányi intézményekbe. Mint a legyek úgy fújta a szél szanaszét a fiatalokat. Sitti azt mondta a barátnőjének hogy maradjanak, hiszen egyrészt Sitti nem iskolás, másrészt semmi rosszat nem csináltak. Konkrétan egymás mellett álltak, normálisan, nem feltünően, nem beleütközve a hatályos törvényekbe.

Aztán az egyik szimpatikus rendőr a park széléről odakiabált nekik hogy " nektek kérvényt kell benyujtani?" és azzal a mondattal oda is mentek hozzájuk.
Sitti aztán elkezdte mondani hogy ők semmi rosszat nem tettek, és hogy a barátnője elé jött, mert ő suliba megy, Sitti pedig dolgozni. A mélyen tisztelt rendőr urat ez nem hatotta meg és egy laza " ne dumálj vissza" kezdetű mondattal végig sem hagyta mondani azt amit Sitti szeretett volna megmagyarázni. Sitti persze nem hagyta ennyiben és visszakérdezett hogy "végigmondhatom?"

Erre jött a válasz: személyigazolványt kérek.
Sitti barátnője már kereste is elő a kért dolgot, Sitti pedig közölte hogy nagyjából két percre lakik, és munkába készül. Nincs nála. A mélyen tisztelt rendőr úr közölte hogy akkor beidézi a kapitányságra igazoltatás megtagadásáért...vagy valami ilyesmi faszság. Aztán Sitti tovább folytatta a mondókáját, miszerint ők semmi rosszat nem tettek, és hogy nem biztos hogy a beszélgetést ebben a stílusban kellene folytatni. A mélyen tisztelt rendőr úr pedig erre meglökte Sittit, nem nagyon, csak úgy jelzésképpen. 

Aztán a másik rendőr, akiben talán világos lett hogy Sitti ebben a modorban biztos hogy nem fog jobb belátásra térni érthető, normális, emberi hangon kezdett el beszélni, és közölte hogy a környéken vannak problémás fiatalok, akik jogellenes tevékenységet folytatnak. Sitti ezt megértette, és annyit reagált a másik rendőrnek hogy ő ezt tekinti emberi hangnemnek, és ha így beszélnek vele azt megérti, elfogadja, és természetesen eleget tesz a kérésnek. Aztán ez így is történt. Sittiék szépen, csöndben elhagyták a parkot.

Véleményezhetném a dolgokat, de sok értelme nem lenne. Az hogy mi a szabályellenes ha valaki egy közterületen konkrétan áll, azt nem igazán tudom. De nem is akarom tudni, itt már megint az elv a bántó. Az az elv, hogy egy ismeretlen rendőr kérdés nélkül úgy ordibálhat bárkivel mintha a kutyája lenne. Pedig ők Sitti adójából kapják a fizetést. Milyen érdekes nem?

Aztán már lenyugodva Sitti átgondolta a dolgot. De ahelyett hogy legközelebb elkerülné a parkot, holnap reggel ugyanúgy kifog menni, és viszi magával a személyi igazolványát is. És reméli hogy holnap újra a szemét fogja szúrni a rend éber őreinek. Már csak kíváncsiságból is, azért hogy ugyan mit tesznek egy 24 éves sráccal, aki egy közterületen törvényesen áll. A barátnője már más tészta, bár 8 előtt jóval nem hiszem hogy bárki köteles az iskolába tartózkodni. De van olyan elvetemült a srác hogy utánajár. Mert ami nem jogos az nem jogos. Akkor sem ha azt egy rendőr mondja, vagy maga az úristen. A hangnemről nem is beszélve.

Aztán hogy mi lesz holnap arról írok majd. 

Szép, sünmentes napot :)