Nehezen tudom elfogadni hogy ilyen korán sötétedik. Bár plüss medve révén nem sétálok túl sokat, mégis ez ez picit fura. Nem szeretem a hideget sem, nem csoda ha nem érzem magam túl jól. Én sem, Sitti sem.
A hétvégén szinte alíg láttam. Ha véletlenül mégis az tényleg csak pillanatokig tartott. A nyughatatlan kopasz hangjai úgy járnak utána mint a lánc a rabok lába nyomában. A hétvége megint nem volt unalmas, sőt, kimondottan fárasztónak is mondhatnám. De ez van. Hiszen már megszoktam. Ő keveset van itt, többet van ott, és néha-néha itt és ott között van valahol félúton. Aztán van hogy már az otton túl piheni ki az itteni fáradalmakat. Te érted? Én sem, nyugodj meg.
A péntek egy diszkóval kezdődött. Sitti régi, gyerekes álmai egyre nehezebb terhet hoznak a fejére. Hosszú évek óta mindene a zenélés, de miikor ez kényszerből jön, és extra nagy dózisokban akkor a kedv, az ambíció hamar elillan. Ahogy már sokadszor, és ahogy az pénteken is történt. Szereti csinálni, de csak annyit amennyi nem sok. Ha meg már az akkor kedvetlen lesz, és inkább a csendre vágyik. Még jó hogy volt pár vállalkozó szellemű srác akik az aktuális dj szerepét magukra ötlötték a közelgő dj verseny alkalmából. Elszántság volt, tudás kevésbé, de hát nem mindenki így született. Még Sitti sem.
Aztán nagy nehezen eltelt az este. Fáradtan, magáról nem tudva esett be az ágyba valamikor hajnalban. Az időpontot jelzi hogy Sitti anyukája akkor készült dolgozni menni mikor Sitti a munkából ért haza. 13 óra meló után.
A pihenést sem vitte túlzásba. Nem is vihette volna, hiszen másnap már megint munkába indult. Egy nemzetközi férfikari találkozó volt, amin szintén tevékenykedni kellett. Az órák pörögtek, az erő és a kezdeti lelkesedés-féle pedig pillanatról pillanatra egyre jobban fogyott. Sitti fáradtságát jelezte az idő közben bekapott sebek, horzsolások, karcok, halvány megszáradt vércseppek a kezén. Volt is ebből vita a hétvége előtt hogy mennyire jogos elvárás az hogy Sittiék szinte semmi pihenéssel hajnalokig bent legyenek, majd másnap teljesen frissen szintén hajnalig dolgozzanak. De a nyughatatlan kopasz mitsem foglalkozott ezzel. Aztán mikor kicsit ő is belekóstolt az este apró gyönyöreibe átértékelte a dolgot...történt ugyanis hogy a nyughatatlan kopasz, Sitti főnöke jelezve hogy ő is emberből van segíteni akar, egy lapot, amivel a színpad vázát takarjuk le megpróbált "A" pontból elvinni "B"-be. A baj ezzel az volt hogy ez korán sem egyszerű, súlyos, préselt lapok, tömör, kemény fából...de majd ő megmutatja hogy miért ő a főnök.
Megemelte, majd két lépés megtétele után az arcán megannyi kín, gyötrelem, a pokol minden fájdalma virágozni látszott. Mint a középkori inkvizíció kínozta volna forró vassal, majd húzta volna karóba, vagy épp kerékbe törték volna. Türte a kopasz, türte, aztán a fájdalma úrrá lett rajta, és felkiáltott hogy csúszik a kezemből ki!!!!
Hát hogyne csúszna, tiszteletre méltó jó uram, mikor azt nem úri kezek gyenge markolatához készítették. Az sem ki csinálta, és az sem ki fogta már meg ezerszer nem öltözött úri gúnyába, és nem viselt nyakkendőt a munka mellé. Tudjuk azt mi, hogy nem főnökségnek való munka a miénk, de nem árt ha néha- néha belekóstol azokba a tettekbe amiket a szavai súlya ráncigál magával.
A tisztelet megvolt, odalépett egy kolléga és a kopasz csúszó kezeit megmentette a szégyentől. De ha már a látszatra adunk, drága jó uram, akkor ne csináljunk ám fél munkát. Sitti is ezt gondolta, és mutatván hogy bizony nem a szavaknak volna itt a helye hanem a tetteknek szó, kérdés és válasz nélkül ragadott meg egy hangfalat, minek a súlya olyan 30-35 kilóra dukál, és dobta fel a földről magadra, egészen a feje felé, a színpadra, hogy mikor leért a magasban az a nagy súly hát ott beleremegett a szerkezet. Ketten szokták azt cipelni, nem is egyszerű, de valahogy itt volt ennek az ideje. Rendbe rakni hogy ki a főnök, és hogy annak a szava mit sem ér ha nincsenek Sittik, Tibik, Zolik meg Gabik kik véghez viszik a parancsokat.
Aztán már azt a kisbetűs részbe írom le, hogy bizony Sitti feje is koppant ott, ahogy dobta fel hát bizony oda még a feje is belógot, szégyen vagy nem, de fejbe dobta saját magát. De azért tiszteletére legyen mondva hogy nem is nyekkent egy hangot sem. Az már megint más dolog hogy szégyenbe is hozta volna magát vele.
A nap végén, már megint hajnaltálba járt az idő Sittiék már a munka végéhez közeledve kezdtek készülni haza, és a nyughatatlan kopasz is nyugovóra tért. Érdekes eset az, ritka mazohista ember, de most mégis elment. De még mielőtt elhajtott volna még Sittiéket meglepte 1-1 doboz sörrel, amolyan fizetség gyanánt. Sittiből persze előjött a cinikusizhatnék, és a pár hete történt alkoholfogyasztós történet után inkább ezt a sört is másnak adta, részben makacsságból, részben meg amiatt hogy meginni már nem volt kedve a hidegben, hazavinni meg már ereje nem volt.
Ma pihen, kapott egy szabad napot a 27 munkaidejére. Egy a kopasz hogy mennyire nagy lelkü. Hogy csapna belé a keresves menykű
