Már lassan egy éve, hogy Samu a családunk része lett.
Babu és Sitti amennyire lehet odaadóan és gondosan nevelgeti, foglalkozik vele. Én csendesen nézem ezt a harmóniát, és legbelül én is minduntalan megmosolygom ezt az őszinte szeretetet amit Samu kap, és amit a maga módján viszonoz is.
Az elmúlt egy év alatt nem sok történt vele. Nagyobb lett, kereket kapott, amivel éjszakánként mindig zakatol. Babu apukája szardagasztónak hívja..és ez azért nem véletlen :)
Egyszer, még a kezdetek kezdetén ki is mászott a helyéről, egy estét kóborolt a szobában, aztán másnap Babu rábukkant. Nagyon keveset puffog, és a maga módján tényleg szerethető, még akkor is ha az idejét leginkább alvással tölti. Vendégszerepelt Sitti munkahelyén is, egy óvodában, ahol a bátrabb gyerekek meg is simogathatták, és lisztkukacot is adtak neki. Samu pedig bátran mutatta meg magát, ahogy azt kell.
Ahogy teltek a hónapok úgy Babu és Sitti is egyre jobban mélyültek bele a süntartás rejtelmeibe, és néha-néha már összegyűjtöttek annyi tapasztalatot is, amit már másokkal is megosztottak. Így történt hogy Sitti megismert egy sünis lányt, vagy inkább nőt, Barbit.
Az eleinte süni-témás beszélgetések kicsit barátibbá fordultak át. Aztán Barbi egy kis süninek keresett lakhelyet. Sitti pedig Babuval egyetértésben arra az elhatározásra jutott, hogy a kis árva sünit befogadják. Már csak az volt kérdés, hogy logisztikailag hogyan lehet megoldani a dolgot. A távolság nem volt kicsi, sőt... tulajdonképpen soknak mondható. A ketrec hiánya szintén megoldásra várt. Aztán persze ahol megvan az akarat ott legfeljebb kifogások lehetnek, nem valós gondok.
Sitti végül méricskézett, fát vágott, fúrt, faragott, és elkészítette Samu ketrecének mását. Centire ugyanolyat. Babu itatót vett, plédet, játékokat és élelmet, Barbiék pedig az utazás napjáig gondosan figyeltek az új jövevényre, akinek a neve végül Soma lett.
Aztán eljött az utazás napja. Barbiék nagyon messziről, nagyon ködben, cudar időben útra keltek és elhozták a kis jövevényt, aki igazából annyira nem is kicsi..sőt..kétszer nagyobb mint Samu. Soma nagyon félős, visszafogott süni, bátortalan, és talán barátságtalannak is volt mondható. Persze, az azt megelőző időszak egyáltalán nem használt neki, és Babu is tudta, hogy nem lesz ez könnyű történet.
Már több mint 3 hete hogy itt van. Még mindig külön laknak, de Soma nagyon sokat változott. Néha simogatni is lehet, amikor Samuval találkoznak nincs köztük harag, nyugodtan kezelik egymást. Babu és Sitti pedig mindkettőjük szeretetén egyformán osztozik.