Patrikmaci blogja

Nagyon rég óta vagyok Sitti barátja, és én magam is tudtam, hogy egyszer ez a korszak lezárul. Kinövi a gyerekkort, és a fény, ami annyiszor ránk ragyogott egyszer elhalványul, és a szél, ami minket már annyi helyre elfújt egyszer másfele fog elrepíteni. Talán valahol szomorú vagyok, és bármennyire tudtam, hogy ez eljön egyszer, mégis a tudat, hogy a jövőben talán újra csak egy szimpla plüssmedve lehetek csalódást okoz. Bár..azt Sitti úgy sem hagyná, de tény hogy ennek ez a rendje. Babura és Sittire új feladatok várnak. Babájuk lesz.

Máshogy nem tudom összerakni a képet. Hetek óta mennek a susmusok. A szűk család, meg talán egy-két barát tud róla, ők is csak úgy titokban, félszavakból. Sitti napok óta izgatottan búja az internetet. Tegnap valami speciális orvosról olvasott, akit itt helyben fel kell keresniük. Nem tudom, miről lehet szó.
Pár napja valami szoba kialakítása is szóba jött, és csak fél szemmel láttam, hogy mindenféle bútorszerűséget keresgél az interneten.  Először arra gondoltam, hogy biztos másnak, és biztos kérésre. De más nem tudná ezt megtenni? És Sitti tudja azt, hogy másnak mi tetszene? És ezeket miért Babuval beszélik meg? Fura ez nekem, nagyon fura. Másra nem tudok gondolni. Jön a baba.

Napok, vagy talán hetek óta ez a téma. Nincs olyan nap, amikor nem látok valami furát. A hétvégén Babu és Sitti a szobában azt nézték, hogy hol lesz majd a pici helye. Biztos hogy van valami a levegőben. De miért kell ezt ennyire titkolni? Hiszen ez egy jó dolog.
Bár… valahol megértem. Ez a vidék olyan pletykás, hogy itt egy halkan kicsusszant büfi egy üdítő után a város másik végére már embertelen hányásként jut el.

A fő kérdés, amit én magam a saját fülemmel hallottam az a bizonyos „mi legyen a neve?”
Babu és Sitti sokszor felhozzák ezt a kérdést, napok óta ez is a levegőben van. Meglepő módon semmi
WTCC-s, vagy autóversenyes név nem jött szóba. Nem is csoda, nem egy plüss kutyáról van szó.

Boldog vagyok, mert ha Babura és Sittire nézek, akkor csillogó szemekkel látom rajtuk, hogy várják azt a bizonyos napot, amikor már nem hárman, hanem négyen leszünk. És ez a negyedik egy izgó - mozgó lélegző pindurka, akinek lehet, hogy én leszek az első játéka. Vagy egy kisebb maci… mert azért én mégis csak Patrik vagyok, nem egy szimpla játék.
Sitti láthatóan komolyodik, és ha visszagondolok a fizetésemelésére akkor talán az valaminek az előszele lehetett? Nem tudom. Mindegy is. Nagyon várom az új fejleményeket. De már az csodás, ahogy rájuk nézek, és azokra a boldog szemekre amik bennük csillognak.

Nem is kell ettől nagyobb öröm.

Üdv: Patrik, a keresztapu plüssmaci