Nem emlékszem arra, hogy idén annyira esett volna az eső mint amennyire most.
Sitti ázottan ért haza a városból. Reggel kicsit késve ment dolgozni, majd munka után egy pár percig itthon volt, majd Rékához ment. Onnan már csurom vizesen ért haza.
Kell ilyen is és inkább ilyen legyen mint a hó, és inkább most essen mint pár héttel később :) Esik, de kint nincs vihar. A vihar odabent van.
Sitti gondolatait napról napra egyre jobban zavarják a lázadás jelei. Odabent a munkahelyén sok dolog megváltozott...vagy talán épp hogy semmi nem változott meg, és ezért lett ő olyan amilyen. Más mint eddig. Szikra, amit pár szó, vagy épp a tehetetlenség lobbant lángra, és a régen csendesen elnézett dolgok felett sem áll meg szótlanul. Miért is tenné, mikor más sem teszi, és a rétegben ahol ő meg a többiek is vannak nincs kivétel. Sem a lusták, sem a némák, sem a szorgalmasak között. A munkaidő ugyanannyi, a fizetés ugyanannyi, a felelősség szintén ugyanannyi. Akkor? Miről beszélünk? Nem lázadó természet, és ha feltétlenül kritikus dolgokat kellene mondanom arról hogy milyen akkor legfeljebb annyit mondhatnék hogy karakán, egyértelmű. Lehet hogy úgy tűnik hogy elszált, beképzelt lett, de az igazság az hogy csak arról van szó hogy karcolta a kezét eleget össze, cipelt ő eleget maga meg más helyett is már. Ha szól már nincs kérdés, és bár nem parancsok hagyják el a száját a tekintély bújik meg a szavaiban.
Különc lett, valahol a magasság és a mélység között tartják számon. Akik ott kezdik ahol ő talán félnek tőle, de büszkén hallgatják hogy szavai tekintet nélkül szállnak vissza azokhoz kik fentről valamilyen modernkori csicskának nézi őt, és hol meggondolatlanságból vagy éppen csak unaloműzésből végesztetnek vele olyan munkát amit sem idő, sem semmi más nem indokol. Az ember ezt hamar megunja, és Sitti sem tűr másként. Vissza szól, ha kell ordít, üvölt, és aki eddig azt hitte hogy gond nélkül beszélhet mindent, sérthet meg másokat most rájött arra hogy van az a pont amikor már nem érdemes a tűzzel játszani.
A lelke nyomokban még mindig valami kósza bárányhoz hasonlít, de a hangok, a világ előhozzák belőle azt a tűzet ami talán ösztönösen szunnyad benne azóta amióta oda született ahova... mert sem gazdas szülők, sem örökölt villák nem sorakoztak a háta mögött, amit kapott azért harcolt, és mind a mai napig harcol mindenért. Leginkább a boldog percekért, amikre rááldoz szinte mindent.
Sorsa mások kezében van. Egy tollvonással rakhatnák arrébb, ahogy erre volt példa és lesz is. De letett már valamit, talán tudást, talán bizalmat, talán csak kedvességet....amiért szeretik. De az hogy kompenzálja-e ez a pár jó Sitti viharos napjait az a jövő kérdése.
Aki egyszer már kiálltott többet nem marad néma. Aki pedig ezt hallja soha nem felejti el hogy volt....van...aki visszaszól, van aki kiáll magáért és nem ijedj meg akkor sem ha mások hátszele ő magát is képes elfujni ott ahol van.
