Nem...nem az én bőrömről van szó. Azt így előre leszögezem! Sitti egójáról inkább, meg a bosszantó hozzáállásáról.. na de mesélek.
Sitti ugyebár írogat. Hol ezt, hol azt, itt is, ott is..mikor mit. Nyert már két verspályázatot, és van, hogy azt képzeli el magáról hogy ő aztán tényleg őstehetség. Pedig ha tudná hogy mennyire messze van még ettől... néha nem is árt ezt jelezni neki. Mint most.
A helyi kulturális központ karöltve a szintén helyi alkotók társulásával egy pályázatot írtak ki Karácsonyi történet néven. Ez most nem vers, ez novella. Sitti ilyeneket nem igazán írt még, egyet igen, de az sem sikerült fényesre. Úgy döntött, hogy megpróbálja.
Aztán bele is kezdett. Kicsit agyalt, hogy mi legyen a téma, majd elkezdte gépelni a sorokat. Akkor én már éreztem, hogy most ez a mellény talán nagyobb mint amilyennek kellene lennie. De őszintén... az elmúlt két pályázatot megnyerte, és bízott magában. Talán túlságosan is.
Végül pár nap után kész lett a novella. Elküldte, és már abban a pillanatban olyan biztos volt a sikerben, hogy valóban elhitte, hogy megfogja nyerni, sőt, már a nyereményt is elköltötte, látta maga előtt az oklevelet, és a díjátadó előtt azon izgult csak, hogy fel kell majd olvasni a novellát. Mert abban biztos volt, hogy fel kell majd. A legjobb hármat fel kell. Ő meg nem szereti ezt a részét a dolognak. Meghívta a családját is, legyenek már tanúi az ő sikerének, úgy ahogy már kétszer előtte.
A díjátadó előtt fél órával már a kis kávézóba ment. Kiöltözve, szépen, hogy jól mutasson a képeken. Leült, és egy gyümölcslé társaságában bámult maga elé. Elhitte, hogy ez az ő napja, ezt más nem nyerheti csak ő. Már régen nem volt szó a szolid, visszafogott türelmességről. Izgult, hogy fel kell olvasni. A kávézó pultján oklevelek sorakoztak. A legjobb három helyezett. A legfelső lapon látott egy nevet, fél szemmel elolvasta. Nem ő. Akkor harmadik már nem lehet. Ivott egy kortyot, és még idegesebben gondolt arra, hogy mi történik ha olvasni kell.
Szerénynek kellett volna maradni. Elvárások nélkül, átélve azt, ahol van, és ahol ő ebben éppen tart. Nem nehéz kitalálni a történet végét...de azért elmondom.
Elkezdődött a díjátadó. Jött a név, a harmadik. Aztán megmondták, hogy ki lett a második. Nem Sitti. Akkor már elkezdte nézni a szűk kis járatot, ahol kimegy majd az oklevélért. És jött a név. És nem Sitti. A legjobb háromba sem sikerült bekerülnie.
Mérhetetlen csalódás. Ő, aki az előző kettőt megnyerte? Most még a legjobb háromba sem került be? Az igazság persze az, hogy az égvilágon ennek semmi tétje nem lett volna. Senki nem várta el tőle, hogy nyerjen. Csak előre ívott...a maci bundájára. Felépített magában valamit, aminek nem volt kellő alapja, és amit a tények hamar le is romboltak.
Én nem tudom. Plüss maci vagyok, a nevem Patrik. Fehér a bundám, és fekete gombszemem van. Senki nem vár el tőlem semmit, és én sem várom el másoktól..talán egy kis szeretetet. De azt meg megkapom, azzal baj nincs. Sitti... Te meg tanulj a hibádból, és ne legyél egoista. Szerényen, csendesen, elvárások nélkül. Ez csak úgy fog menni. Megérdemelted amit kaptál, és hidd el, ez kell ahhoz hogy legközelebb máshogy legyen!
És akkor máshogy is lesz!
Üdv: Patrik, a plüss maci
