A világon az egyik legrosszabb dolog az, amikor felébresztik az embert. Sitti az egyik táncos srác hangjára ébredt, és azzal a lendülettel ahogy kinyitotta a szemét ment ki és hajtotta el. Nem szereti ha otthon zavarják, hiszen ez az egyetlen olyan hely ahol nyugodtan pihenhet, senki hozzá sem szól. De ma reggel igen. Előfrodul az ilyen... nem haragszik, pihent volna még. De hát így alakul. Ha pedig ébren van kezdi a napot.
Például azzal hogy megnézi a mai diszkó eseményét a facebookon. Nem sok változás volt tegnap óta. Jah, még erről nem is meséltem??? Na akkor ideje.
Ma volt pont 3 hete hogy Sitti amatör karrierje elkezdett felfele ívelni. A főnöke felkérte hogy csináljon egy diszkót és ő ezt örömmel el is fogadta. Az első este még talán sikeresnek is mondható, bár én nem voltam ott, de láttam képeket.
Kértek számokat, olyanokat is, ami nem létezik, Pitbúltól a Floridát, Sompojt, megcsillant az emberi értelem és az alkohol hatása közötti erős összefüggés....de hát ez vidéken így is van jól, és az az 50 ember aki eljött nagyobb....de főleg kissebb részben jól érezte magát.
Aztán rá egy hétre szintén buli volt. Pontosan egy nullával voltak kevesebben. 50 helyett 5 ember jött el...némi túlzással, hiszel lehet hogy volt olyan pillanat amikor a vendégek száma elérte a 8at is...nem volt nagy kaland, az az este nem emiatt lett érdekes.
Sitti először 17 éves volt mikor először csókolt meg egy lányt. Nem kezdte éppen túl korán, túl késő sem, bár a mai világba ez talán ciki lenne...és milyen jó hogy azóta eltelt 7 év.
2006. szeptember 10. Azért maradt benne ez a nap ennyire élénken, mert akkor a városban valami rendezvény volt. Sitti a városban sétált amikor találkozott az egyik lány ismerősével. Neki volt ott egy barátnője, egy lány. Evelinnek hívták. A helyi gimnáziumban tanult, és kollégista volt. Beszélgettek, aztán felkisérte a lány kollégium elég a lányt. Ott történt meg élete első csókja.
Azóta ezt követte már több száz, vagy inkább ezer...de mégis, vannak olyan pillanatok amik jobban beleégnek az emlékekbe, mint a többi. Ami varázslatosabb, különlegesebb.
Ilyen volt ma egy hete is. Az emlékezetes esték dátumainak listájára az az este is felkerült, és talán a csillagok, talán az öreg vár, talán a borús idő, vagy a komor falak állítanak majd annak az estének örök emléket. Vagy csak az az érzés, amit akkor érzett ha annak a szőke lánynak nézett a szemébe. Gyönyörű este volt.
De ennek már egy hete, és a tündérvilágot lassan felváltja az a valóság hogy ma este újra diszkó. Retró, Dévényi Tibi bácsival. Sitti főnöke csak annyit mondott róla, hogy olyan öreg hogy félő hogy itt fog meghallni, és bizony ez a valóságtól igen csak nincs messze. Aztán a többi az este kiderül. Szombaton aztán megint dolgozik, és csak vasárnap lesz egy kis szabad ideje. Ha lesz egyáltalán.
Ha a tervekről kellene mesélnek...legalábbis ami engem érint....az a jövőhét szombat. Akkor megyünk ugyanis a Forma1-re. Igazából ez Sittit annyira nem érdekli, de nem autosport rajongó az, aki egyszer egy ilyenre nem megy el. Szombaton indulunk, az estét egy idegen város idegen padján töltjük...persze az sem kizárt hogy felfedezzük a várost és az ottani esti életben alkotunk valami maradandót. Sitti mániája, hogy ahol nem ismerik ott letépi a gátlásait. Ugyan ez történt tavaly a Balatonon, amikor megkérdezte tőle három lány, hogy honnan jött. Ő Szabi felé fordult, és annyit mondott: "most tényleg mondjam meg, hogy dj vagyok, és lejöttem Siófokról haknizni? Nagyképűnek fognak gondolni"
Na ilyen Sitti, vele annyira unatkozni nem lehet. Szóval szombat utazás, és félő hogy mire elkezdődne a vasárnapi nap addigra úgy kifogják magukat ütni, hogy esetleg a motorzajból fogják tudni azt hogy hol is vannak valójában. Hosszú hétvége lesz. Hosszú, és brutálisan csapatós. Kicsit kizárják az elméjüket.
Ha meg már a kizárás..a szerda is emlékezetes volt. Na de majd erről legközelebb.
Lassan készül, indulnak Tibusszal...akinek a neve tényleg olyan mint egy mesehősé....szóval mennek Tibusszal Nyíregyházára, a mai diszkóra hozzni ezt-azt...hosszú lesz a nap.
Sziasztok!
Üdv: Patrik, a plüss maci.
Reggel, péntek, pöttyös labda
2013.07.19. 10:43 Patrikmaci
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
https://patrikmaci.blog.hu/api/trackback/id/tr776142562
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
