Patrikmaci blogja

Mindig csak az a munka...a rengeteg program, kötelező elfoglaltság.

Sitti ezekben a percekben is alszik talán, és várja hogy idővel az óra ébressze. Hátha ma megkegyelmez, és nem riasztja fel álmából a srácot. Hátha most tovább alszik az elégnél....
Rég voltam erre, bár ez megint nem meglepő. Idő hiányában azon perceim száma amit itt tudok tölteni halmozottan a minimálisra csökkennek. Szerintem én vagyok a világ egyik...hanem a legelfoglaltabb plüss medvéje. Viszont ezek nem a panaszkodásom sorai, jól érzem magam. Több okból is.

Eljött a hétvége. A várva várt hétvége. Szlovákia.

Vasárnap reggel 6kor indul a vonat Pestről és mivel az első helyi járatunk csak 8ra ér fel, így kénytelenek voltunk már előtte, szombaton felmenni. Mégpedig az első vonattal. Cuna kicsit álmosnak tűnt, de jól volt ő is. Sitti pedig elemében érezte magát. Szabadon, boldogan.

Az utazás hosszú volt, és tulajdonképpen tartalommentes is, ha az ingerszegény környezetben Sitti nem találja meg azokat az apró életjeleket amiket végig gondolva, átértelmezve a pillanatokat cikázó villámokként tudja tovatüntetni. Ilyenből volt pár, és általában ezeket nevetés kíséri, Sitti mellett unatkozni nem könnyű.

3 órás utazás várt rám, egy olyan járaton amit magam is megjártam, ha nem is hajnalok hajnalán, de talán nem volt olyan napszak amikor ne jártam volna ezen az úton.
Láttam már vonatról felkellni a napot, és láttam már a holdat is leszállás után miközben előtte a vonathoz sietve a nap még gazdagon csillant vissza Duna vízén. De ez egy olyan vonat.

Erre szokták talán mondani a nagy öregek hogy egy fél napot elvesz az életünkből.

8 óra volt hogy beértünk Pestre. Ismerősen lépkedtünk a vágányok között. A látvány, a képek, a szagok, a traffikok, és a jegykiadó autómaták kezdték előhozni a közel egy év pesti élet emlékeit. Fura volt. Sitti kicsit talán újra otthon érezte magát. Vagy talán nem is otthon...talán ezt megérteni soha nem fogom. De neki Pest már soha nem lesz az a tipikus vidéki felfogással vett főváros. Ez az ő életének talán egyik legfontosabb része, az élet iskoláját ebben az osztályban végezte. Sokat tanult. Mindenről.

Első útjuk Újpestre vezetett. Pesten a BKV jegy vásárlásának...vagy éppen nem vásárlásának tradicionális előzményei vannak. Sitti a pesti élete során egyszer vett bérletet, és bár napi szinten utazott egyszer sem használta. Aztán nem is vett többet. Amikor látta hogy az ellenőrök mennyire állnak sokszor a helyzet magaslatán egy bliccelésre bukkanva többet esze ágába nem volt erre pénzt kiadni.

Az ok pedig teljesen egyszerű. A BKV egy szociális közeg amin utazhat boldog, boldogtalan, mindentől függetlenül. Nem veszik komolyan azt, hogy a buszok sokszor büdösek az utasoktól, arról nem is beszélve hogy szerencsétlen emberek ritkán nem csak szagot hanem mást is hagynak maguk után.
A metrót komolyan veszik és arra Sitti is mindig vesz jegyet. Másra meg nem érdemes.

No, de száz szónak is egy a vége, kimentünk Újpestre busszal. Egy közel fél órás út vár ránk. Némileg ismerős utcákon, ismerős helyeken. Az idő csodás volt.
Újpesten Sitti volt munkahelyén már le volt beszélve előre hogy mennek, és a kis cókmókjukat ott hagyják, amíg a szállásunkat biztosító hölgy dolgozik.

A kollégák kivétel nélkül kedvesen köszöntek Sittire. Mindenki örült hogy ott van, és talán ő is elérzékenyült, hiszen naponta órákat töltött a falak és a sorok között, ezekkel az emberekkel.

De a munka nem áll meg, pár perc után Sittiék elmentek, felfedezni a várost.

Sitti és Cuna első útja az egyik kis parkhoz vezetett. Itt voltak azok a bizonyos átbeszélt esték Enn-el. A padban még a karcokat is láttuk, és bár eltelt lassan egy év azóta, és biztos a földön a csikkeket is összeseperték már ezerszer ő mégis látta ott pihenni egy-egy ilyen átbeszélgetett este elszívott csonkját.
Kicsit még felnézett Enn-hez. Ahol lakik...vagy lakott...aztán mentek is tovább a villamosig.

Pár perc múlva jött is a járat. Az első út Sitti régi albérletéhez vezetett. Ismerős környék, ismerős fák. Én is rengeteget voltam itt, vártam haza a munkából. Felnézett a 7. emeletre, elbambult egy kicsit, aztán mentek is tovább. A következő megálló: Újpest-Városközpont.
Ennek a helynek sok jelentősége van. Ez volt mindennek a központja, a találkáknak, a focimeccseknek, a sétáknak, mindennek. Itt csinálta élete első tetoválását, egy hangjegyet. A rohanó emberek szinte elsuhantak előttünk. Mi pedig csak álltunk, és néztük az embereket, a világot. Aztán tovább villamosoztunk. Béketér.

Pár perc alatt odaértünk. Ahogy leszálltunk jött velünk szembe egy igazi, modern celeb. Szabadidőgatyába, és piros sapkába. Lali volt, az Éjjel-nappal Budapest egyik "sztárja". Cuna elkezdett ujjongani, és itt már éreztem hogy nem menekülhetek meg a közös kép elől. Úgyhogy... bár egy plüss mackóhoz híven csak mellékszereplőként .... de lett egy közös képem Lalival:)
A Béke téren van egy szép szobor. Az árnyékában ebédeltünk meg, és nekem a szoborral is lett egy közös képem. Szép idő volt, és még nagyon a nap elején voltunk.
Aztán újra tovább a Károly Róbert körútig, aztán az 1-es villamossal az Árpád hídig, majd busszal a Margit-szigetre.

Szerintem...bár lehet hogy elfogult vagyok a fák, meg a természet miatt... a Margit-sziget Pest egyik legszebb helye. Sitti ezt nem így gondolja, ő allergiás mindenre ami zöld. A fákra, a fűkre, a bokrokra, még Shrekre is talán. Érzi is most hogy tele van pollennel a levegő... de ez van, ezzel együtt kell élni. Valahogy.
A sziget hangulata leírhatatlan. Olyan nyugalmat áraszt amit a vidéki ember valamennyire talán ismer, de pesti nemigazán. Körbe egy futószőnyeg szerű dolog, azon pedig szinte másodpercenként szaladt el valaki. Aztán kiültünk a partra és ott voltunk pár órát.

Aztán a déli pályaudvarhoz vezetett az utunk. Ez az a hely ahonnan másnap reggel indultunk útnak.. de még erről mesélek. Onnan visszamentünk egészen a nyugati pályaudvarig. Ott megnéztük a WTCC időmérő edzését. Ritka az olyan pillanat amikor bárki annyira tud örülni valaminek mint amennyire Sitti örült Michelisz Norbi harmadik helyének. Főleg annak tudatában hogy másnap mi is ott leszünk.

A boldog pillanatokat mindig aggódással várja az ember. Minden rendben lesz? Nem jön össze semmi? Mit talál ki a sors hogy keresztbe húzza a terveket? Másnap reggel Sitti már 2 órakkor felébredt. Biztosra akart menni, hogy nem alszik el.

Előző este mindent előkészítettünk, így hajnalban tényleg csak az utazás volt hátra. Reggel 4:17kor indult a metró, és 5 körül már a pályaudvaron voltunk. Cuna Sitti haját narancssárgára festette. Rövid várakozás után megérkeztek a többiek is. A kis csipet csapat. A sok egyforma ruhás ember között csak én voltam feltűnő, ott villogtam fehéren. Olyanok voltunk mint egy nagy család. Mindenkinek integettem, mindenkivel lett közös képem, hol kalapot tettek rám, hogy szemüveget, még sörrel is itattak. Sitti sugárzott a boldogságtól egész nap. 3 órás út után érkeztünk a pályához, majd leültünk a lelátóra.

Aki még nem volt igazi versenypályán nem tudja milyen érzés ez. Valakit a drog tart rabságban, valakit az ital. Sittit a gumiszag és a motorhang. Otthon voltunk, végre.

Norbi az első versenyen a harmadik helyről indult, és gyönyörű versenyzéssel megtartotta a helyét, sőt, szorongatta az előtte lévőket. Sitti hangja már ekkor cafatokra szakadt. A lelátón ezrek, mindenhol duda, mindenhol csapatpóló, a szektor tetején pedig jelezve hogy egy helyre tartozunk sorakoztak a magyar zászlók. Mintha otthon lennénk.

Az egész világ fejet hajtott. A szlovák nézők ámulva nézték, hogy mit csinálunk. Sittiék hangját az egész Kárpát-medence hallotta. Félelmetes volt. Utólag visszanézve a felvételeket a kamerák csak minket, magyarokat mutattak. Aztán véget ért a varázslat. Norbi egy dobogóval mehetett haza, mi pedig azzal az élménnyel hogy mindent megtettünk ezért a sikerért.
Viszont a neheze csak most jött.

Este 8ra ért vissza a buszunk. Ezt két óra várakozás követte az este 10-es utolsó vonatig. Az hajnali negyed 1-re ért be Miskolcra, majd ezt egy több mint 4 órás várakozás követte. De hazakeveredtünk épségben, és ez a lényeg.

No, meg az hogy vasárnap magyar futam és újra utazunk, Cunával, Sittivel, Dórival, és még 40ezer emberrel. Jó lesz:)

A hétfőn a pihenésről szólt. Sitti fáradt volt, a hangja elment, és az arca is leégett. Túlzás lenne azt mondani hogy fehérebb mint én, de mondta már rá az egyik lány ismerőse hogy olyan mint egy hipóreklám.
Kedden már újra dolgozott, készültek a majálisra. Nem voltak nagy programok. Ami szép, vagy látványos, nem biztos hogy nagy igényű, legalábbis technikai szempontból.

Sitti este mosollyal az arcán jött haza, és bár a szeme sarkában a fáradtság fénye pislákolni látszott, de mégis boldog volt. Azt hogy mi vagy ki van ebben a dologban még nem tudom. Remélem majd elmondja. Vagy majd megtudom :)

No mára talán ennyi elég is. Lassan elkopik a mancsom:)

Üdv: Patrik, a plüss maci