Nem is tudom hogy kezdjek bele ebbe a bejegyzésbe. Nincs sok dolog amiről írni szeretnék, de arról a kevésről alaposan.
Talán kezdem az elején.
Sitti egy rossz ember. Egy borzalmasan önző, nagy szájú, egoista, aki gondolkodás nélkül bánt meg másokat, és mint a macska az egérrel játszik mindenkivel, ha érdekei ezt kívánják meg. Szeretni őt tulajdonképpen nem is lehet, a szeretetre méltó jellemzői is apró homokszemeknek tűnnek azon dolgok mellett ami őt egy gerinctelen féreggé teszi, és ez így van rendjén. Ő nem akar a jófiú bőrébe bújni, és ha megkérdezik tőle hogy mit gondol magáról ezek a gondolatok jutnának eszébe, de mint ami az ilyen embert jellemzi a szavai szintén egy árnyékban cikkázó fantomlényt vázolnának fel, nem azt aki valójában ő maga.
A nevét sokszor elátkozták, és sokak már úgy néznek rá mint egy halottra akinek jövője nincs, és a múltját is hamar feledésbe kellene törni, tudomást sem vesznek róla sokan, és ők azok akik a lehető legjobban kezelik őt. Mert ő nem más, mint egy emberi lényként ábrázolt fájdalom, harag, és minden rossz amit az érzések negatív tartalmaként elmondhatnánk, róla, vagy akár bárkiről is.
Megbántani őt nem lehet, fájdalom nélkül él. Az tudja talán valamennyire betörni aki a szép emlékeit felhozva kapargatja meg a lezárt évek sebeit, és belekarmolva a boldog percekbe mutatja be azt a sötét utat amit eddig járt, erkölcstelenül. De irgalmazzon az ég annak akire Sitti bosszúja száll, mert ő nem ismer sem kíméletet sem irgalmat, és a szavaival bárkit a könnyekig gyaláz, aláz, szavakkal kínoz, amig el nem menekül, és olyan nagy bélyeggel le nem zárja Sittit a borzalmas emlékei között ami egy életen át tartó menedék lehet a fájdalom elől.
A szemébe nézve az ártatlanság fénye látszik, halva a hangját senki nem feltételezné róla hogy ő bárkinek is tudna ártani, olyan mint egy hétköznapi ember, mégis legbelül beteg. Őrült, kinek az idegei cafatokban folyik szét a vérével együtt, aki a depressziót remegéssel rázza ki magából minden hajnalon. Kinek a könnyei már régen nem a fájdalom, hanem inkább a tehetetlenség láncaiként jelennek meg a szeme sarkában. A dühe olykor olyan hangosan kiállt, hogy meghalják a süketek, és haragában a föld megremeg. Pedig nevelték őt is, aztán mikor már majdnem felnőtt lett jött az a hibás összetevő ami ennyire belé égett. és amiért csak a saját érdekeit látja maga előtt. Neki két féle igazság létezik. Az egyik amit ő gondol, a másik az amivel nem foglalkozik.
Volt már hogy erőt vett magán, és farkasszemet nézve a Duna vizével ált a hídon, ugrásra készen. Volt már hogy egy csendes kés pengéjében látta a kiutat, de a tétlenséget előtérbe hozta a félelem.
Ő Sitti. Egy beteg ember, akit az évek tettek elméje rabjává, és akit még mindig úgy kezelnek mintha egy antiszociális idióta lenne. A nyugodt életről nem is álmodik, és annyira megszokta már a mindennapos veszekedéseket, a fájdalmat, a szidásokat, hogy már nem is tudja elképzelni az életét normálisan, boldogan. Az ő élete más mint a tiéd, és hidd el, Te aki panaszkodsz nem tudod mi az ami fáj.
És hogy miért írtam le ezeket? Mert Sitti átkozott neve már régen megérett volna a bitófára, de azt mégsem tűri hogy a nyakába olyan koloncot vegyen, amit nem ő követett el. Kikéri magának, és a végtelenségig felháborodik ha valaki olyannal vádolja amihez nincs köze. Ez az őszinte háborgás, nem a hazugság amit akkor mutat amikor olyannal vádolják ami igaz. Akkor csak tagad, és persze neki áll feljebb, kikéri magának, mint egy tisztességes, kétszinű, senkiházi aljanép.
No, de térjünk vissza a dolgokra.
A szerelmek jönnek, mennek, jobb esetben szépen, boldogan. Sitti volt barátnője, nevezzük Beának... szóval Bea...és inlább az ő kedves édes anyja kitalálta hogy Sitti mindenféle Facebook-os felhasználófiókokat tör fel.
Ez persze rágalom, és Sittiben a további érdeklődés szikrája sincs meg a volt barátnője felé. Nem akar ő töle semmit, és békén is hagyja, nem keresi, nem szól hozzá, elváltak útjaik és ez így van rendjén.
De amikor mások ilyen-olyan patkánynak, aljas rohadéknak nevezik őt, pusztán emiatt a téves gondolat miatt az már igencsak sértő, és Sitti ezt mindannyiszor kikéri magának, jogosan. Talán csak ezt az egyet jogosan. Ebben az egyetlen dologban a lelki ismerete tiszta.
Aztán a vitát lezárandó a másik fél tagjai törölték őt, hiszen a könnyen út ez. Az arcatalanság mögé búja, a szidások pillanatában kitekintve a maszk mögül, majd a választ meg nem várva gyorsan visszamenni egyszerűbb mint szembenézni a következményekkel. Erről szólt Sitti verse is, és erről szól tulajdonképpen az én bejegyzésem is.
Persze, abba hogy valakire haragszunk általában nem szoktunk belehalni, és Sittit, a flegmatizmus legfelső fokát képviselve kezeli ezt a helyzetet érdektelenül és a másik fél dühével nem foglalkozva éli mindennapjait. Aztán történt tegnap hogy Bea anyukája a törlés után pár nappal újra bejelölte őt, majd egy "Hogyvagy? mivan veled?" levéllel érdeklődött arról a személyről akit előtte pár nappal a halálba kívánt volna. Ilyet nem játszunk.
Addig amíg Sitti füle hal szidásokat nem lehet hallani, majd amikor már azt hiszik hogy ez úgy sem jut vissza hozzá akkor már bántják, majd megint a közelébe érve arról érdeklődnek hogy mivan vele? Ez mi, ha nem kétszinűség?
Sitti intelligensen válaszolt, de megjegyezte azt is, hogy nem érti miféle ötlettől vezérelve bukkant újra fel, és mi alapozza meg azt hogy újra keressék őt. Ő sem érti, én sem értem, de én csak egy plüss maci vagyok, miért kellene minden értenem?
Sittire mindent lehet mondani, de azt hogy ostoba lenne, vagy átverhető korán sem. Kijátszani vagy hülyének nézni őt nem igazán lehet, és aki megpróbálja annak sok jóra nem érdemes számítani. A sors valahogy mindig a tenyerén hordozta Sittit, és mikor nagyon szüksége volt a szerencsére, a véletlenre akkor mindig kapott egy laza legyintést, hogy minden úgy alakúljon ahogy azt ő eltervezte.
Tulajdonképpen nem rossz ember ő, mint amennyire én leírtam. Inkább azt mondanám hogy akinek van oka félnie tőle annak régen rossz. Viszont aki tényleg őszintén, szívből szereti őt, akár barátilag, akár máshogy annak örökké hú társa marad. Jó példa erre Mókus, aki már nagyon rég ott van, messze, és hiányzik is neki, de sokat beszélnek. Vagy Cuna, akit nagyon szeret, és bár néha veszekednek kissebb - nagyobb dolgokon talán 2 nap nem telt el úgy hogy ne szóltak volna egymáshoz. Sokan.
Az új barátja egy pesti kislány. Annyira nem kicsi, már 20 elmúlt, viszont nagyon pindurka. Együtt mennek majd a WTCC futamra, még jó sok társukkal közösen:)
No, mára ennyi. Azt hiszem eleget írtam. Szép napot mindenkinek, bár itt esik ez a fránya eső.
Ma egész nap verses kedvében volt Sitti, ha ír majd azt is megosztom.
Üdv: Patrik, a plüss maci
