Nemrég váltogattunk a TV csatornái között.

Talán már meséltem...ha nem akkor most fogom... hogy Sitti nagyon sok dokumentumfilmet néz. Az alapműveltségének...ha erről az ő esetében lehet beszélni... nagy részét nem a könyvekből tanulta meg. Látta, és megragadt benne.

Az egyik nap az álmokról volt szó. Az álmok kérdése az egyik olyan téma amiben a tudomány gyakorlatilag sötétben tapogatózik, ugyanis senki nem tudja hogy az álmok hol és hogyan keletkeznek, és hogy van-e valami hatása a jelenre, esetleg a jövőre.

Álmodni mindenki szokott. Minden este, de legtöbbször nem emlékszünk rá.

Az hogy valaki versenyző legyen bizonyára sokak álma lehet. Sitti nem gondolkodott még ezen, nem is vágyott rá, realista emberként mindig inkább a valós lehetőségeit hajszolta, de tegnap előtt azt álmodta hogy versenyző lett, és volt egy bizonyos ruha, egy mellény ami fontos szerepet kapott. Egy narancssárga mellény.

Ma reggel újra álommal ébredt. Most nem versenyző volt, hanem csak egy néző a lelátón. Rajta volt a fekete póló amit kapott karácsonyra. Túl sok mindenre nem emlékszik, de ott volt a póló.... lehet hogy a tegnap esti kép maradt benne meg, Norbi új fekete versenyoveráljáról, és a felíratokról. Érdekes.

Ma van a tavasz első napja. Ideje volt már. Sitti születésnapja egy hét múlva lesz. Kereken egy hét múlva. Öregszik ő is, 24 éves lesz...

Már egy ideje nem vár ajándékokat, sőt, nem is szeret ajándékokat kapni. Persze, örül neki, de valahogy a szeretet mindig szívből jön, egy mosolytól, egy érintéstől, egy szótól. Nem csomagban.

Mókus ma reggel itt volt. Tényleg ez volt az utolsó találkozás az utazás előtt. Ez már a harmadik utolsó volt :) Holnap ilyenkor már a repülőtéren fog csekkolgatni:)

Aztán a végére egy kis Sitti-féle művészet:

Az idő kapkod, arca konok
üldöz, hogy végre rabbá tegyen
az évek száma mint a homok
leperegnek az életemen

mások írták a sorsom könyvét
de más utakon járom utam
az érzéseim gyémánt könnyét
porrá zúzta a szégyen múltam

a tükrömbe még mosolyognék
de a túloldalt csak a bánat
a szavaimban hazug volnék
de a soraim még kiabálnak

ne értel, de már elitélhetsz
rég kijárna a büntetésem
nélkülem majd újra élhetsz
elfelejtve minden védkem