Reggel 9 múlt pár perccel.

Sitti egész este ébren volt, játszott a hercegével. Annyira beleéli magát, hogy letöltötte a másik két herceges játékot is. Kikapcsolódik, remélem nem lesz "hercegfüggő"

Vagy a gyógyszer hiánya, vagy a békésebb lelki állapot teszi, de ma már egészen jól aludt. Mint minden, ennek is két oldala van.

Régen, mikor még középiskolás volt az egyik tanára órát tartott a számítógépes vírusokról. Ő akkor azt mondta hogy ha túl jól működik a gép már az is gyanús lehet. Nem tudom, a lényeg hogy jobban van.

Holnap 24.-e lesz. Azon dátumok egyike amik már másfél éve kisérik Sittit árnyékként, és az emlékek láncait letépve nyúlnak ki az idő ásta sírból, jelezve hogy hónapok, de talán évek múló napjai sem ásnak olyan mély gödröt ami a fájdalmat képes lenne eltemetni. Pár hét és Sitti is 24 lesz. Fura lesz ezt az érzést egy éven át viselnie. Ha tart egy évig...

Általában az emberek olyanok, hogy ha kérdezünk tőlük valamit hogy mit szeretne 1, 5 vagy 10 év múlva akkor képesek válaszolni. Álmokat, terveket, vágyakat. De Sittiben nincs semmi érzés. Úgy érzi hogy ez a szám az egész életét megpecsételi, és ez lesz az utolsó az elmúlt évei sorában. Nincs következő lépés, nincs vágy, nincs álom, még igazán terv sem. Az élet és a létezés között az a különbség hogy létezni bárki tud, aki levegőt vesz. Élni csak az akinek van reménye a holnapban. Sittinek nincs, és ilyen formában valamiféle fura testként tölti napjait, létezik, okok, miértek és célok nélkül.  Értelmetlenül. Ha pedig valakiben ez a gondolat születik meg nem nehéz azt hinnie hogy ez lesz az utolsó év. Az az átkozott 24. Csak remélni tudom hogy egy eltévedt kamion, vagy egy mélységet nem ismerő folyó, egy ártatlan idegroham vagy egy földet megremegő villámcsapás lesz az ami lezárja az élete sorait, és csendesen, némán tűnik el, feltünés nélkül. Amolyan Sittisen.

De még mielőtt bárki azt hinné hogy öngyi gondolatok repkednek a fejében, úgy ahogy tavasszal réten a pillangók...az téved. Egyszerűen ha nincs következő lépés, ha ma van, és nincs holnap... akkor nem nehéz elképzelni hogy nincs következő év sem. Májusig még van értelme. A többit az élet eldönti.

Sokat foglalkozott mostanság a placebo hatás és a hit kapcsolatával.

Valamikor a második világháború idején történt hogy egy fájdalmak között élő katonát csak fájdalomcsillapítókkal tudtak életben tartani. De a gyógyszer akkoriban fogyóeszköz volt, így az egyik nap a nővér amikor elfogyott a bogyó egy másik gyógyszert adott a katonának. Tudta róla hogy az nem lehet hatásos, hiszen nem volt benne olyan hatóanyag amire a katonának lett volna szüksége. Mégis, a férfi szervezet úgy kezelte a gyógyszert mint ha az a régi lett volna, és ugyan az a hatás jelentkezett ami azelőtt.

A mai napig sem tudják az orvosok azt hogy ez a fantomhatás mitől vagy hogyan jön létre. Miért érdekes ez? Mert Sitti ezt a dolgot használta amikor a foga fájt. Bemagyarázta magának hogy egy darab csoki a gyógyszer, aztán a fájdalma elmúlt. 

Na de egy kicsit más...

Fura hogy az emberek miként használják a blogot arra hogy olyan dolgokat közöljenek amit igazából személyesen is eltudnának mondani, de mégis, kedvesebbnek, mélyre hatóbbnak tartják ezt abban az esetben ha egy egész világ számára küldik el. Aztán megmutatják hogy "nézd írtam rólad a blogomban" és persze akkor a kedves mondatok úgy jönnek az adott személyről mint a víz a csapból.

Ez baj? Nem. De minden éremnek két oldala van, ahogy a legjobb emberben is van rossz. A szubjektív megítélés pedig nem másodlagos szempont... legalábbis nem az lenne... mindegy.