Csend van.
Az ágy nyikorgásai jelzik, hogy olykor-olykor Sitti kényelmetlennek találja a fekvést, vagy csak forgolódik, keresve a nyugodt álmokat.
Beteg volt ma, valamit elkapott. Pedig milyen büszke volt arra hogy ő soha nem beteg, ő gyógyszereket nem szed, és ha néha-néha orvosok felé vitte az útja annak is csak valami felszines, semmitmondó oka volt. De most beteg.
Kettős érzés van bennem. Hiszen egy másik oldalon annyi mindent elmondtam már magamról, itt pedig még mindig idegen vagyok. Ez sokáig így fog maradni.
Talán pár szóban mesélek a jelenlegi életemről. Aztán talán holnap a múltamról is.
Egy borsodi kis városban élek, valahol Tokaj és Miskolc között. Az életem nagy részét itt töltöttem, bár volt egy kissebb kihagyásom. Sitti egy évig Pesten élt, és fél éve érkezett vissza. Azóta a pesti élete inkább már csak valamiféle emlék, az idő sokat koptatott azon hogy igazi valóságnak érezze a múltjának ezt a részét.
Sitti igazi művészlélek. Szeret verset írni, zenélni, szeret alkotni, gondolkodni. Tehetségesnek nem mondanám, de valamennyit ért a szavakhoz, és a zenéhez is egyaránt.
Az igazi fegyver az emberek életében a szavak. Hiszen az emberi élet mulandó, de ha belegondoltok egy rég nem látott barát hangjai, szavai még mindig a fületekben csenghetnek. Ha pedig ebből indulok ki Sitti egy nagyon jól felfegyverkezett srác.
Évek hosszú során tanul meg a szavakkal, majd később az emberekkel bánni. Annyit foglalkozott mások lelkével hogy talán a saját lelkét hanyagolta el. Egy kedves srác, aki sokat mosolyog, mégis legbelül romokban van.
Nézek ki az ablakon, látom a levegőben kacsázó hópelyheket, közben Sitti szuszogása hallatszik. Ideje lenne már aludni.
FONTOS! : Te, aki ezt most olvasod egy-egy bejegyzésből semmit nem fogsz megtudni. A napló maga az életem, és egy nap alatt nem fogsz megismerni.
Jó éjt.
Üdv: Patrik maci
