Egy plüss maci élete nem mindig egyszerű.
Sőt, az időm nagy részét unalmasan töltöm, előre bambulva, figyelve a semmit, de mégis szerintem én vagyok a legboldogabb plüss maci.
Van egy barátom. Sitti a neve. Egy átlagos, vidéki srác. A maga 24 évével nem mondható fiatal srácnak, bár még mindég igen fiatalos, sőt..talán néha gyerekes is.
A mi történetünk pár évvel ezelőtt kezdődött....
Réges-réges, egy messzi messzi.....üzlet játékos részlegén, egy kopott polc előtt egy fém kosárban...
Ez a fém kosár volt amiben több társammal együtt pihentem. Néztem ki az emberekre, ahogy a karácsony előtti forgatagban elmennek előttem, a talpuk latyakos, kezükön kesztyű, sál meg sapka. Az igényesebb újgazdag nők még a havat is gondosan lelapátolták a kabátjukról.
Volt aki rám nézett, volt aki észre sem vett. Volt aki valamelyik társamat vitte el. Szépen, lassan fogytunk.
Aztán belépett az ajtón Sitti. Elment előttem, nem az a nagyon vásárlós fajta. Tudta miért megy... nem foglalkozott azzal hogy ott vagyok. Megtörtént ez párszor, és lassan éreztem hogy ő sem az aki hazavisz.
Amikor már tele volt a kosara még egy utolsót fordult. Én félig lelógtam már a ketrec oldalán. Ő rám nézett, odajött hozzám, megfogott, felemelt és azt mondta: "Te hazajössz velem."
Még akkor fogalmam sem volt róla hogy ő ki, és hogy mennyire fogok hozzá ragaszkodni. Rengeteg kalandon mentünk már át, jóban, és rosszban, még a mai napig is.
Egy plüss medvének unalmas az élete? Lehet. De az enyém nem az
