Még a fülemben csengenének a dallamok, ha én is ott lettem volna. Nem voltam, viszont Sitti is Babu igen. Fura érzésekkel vágok neki a soroknak, és mindjárt el is mesélem hogy miért.
Amióta írok soha nem volt olyan, hogy tudomásom volt róla, hogy az a valaki – vagy azok a valakik – akikkel kapcsolatban leírom a gondolataimat ezt olvasni is fogják. Nem véletlenül, hanem teljes tudatossággal. Úgy, hogy igazából számomra idegen emberekről van szó, Sitti barátai. Az egész történet januárban kezdődött.
Tél volt, szilveszter előtt egy pár nappal. Sitti ugyanolyan unottan ment dolgozni, ahogy előtte mindannyiszor. Aztán műszakváltásnál a kollégája szólt, hogy egy fura srác a vendégük, valahonnan jött, de nem értették hogy mit mond, és hogy mit akar, mennyit marad, és mikor megy. Az első napokban reggelit is kért, aztán azt sem. Pár nap után kiderült hogy egy bagoly, és hogy napokat lesz itt. Sitti nem egy beszélgetős típus (ha a másik fél férfi akkor meg főleg..) de pár nap múlva megtört a jég. Végül a napokból hetek majd hónapok lettek, a beszélgetésből meg közös ivászat, konzolozás, és egy barátság. Majd Tanár úr elment, és az egész épület szokatlanul csendes lett. A kapcsolat persze nem szakadt meg, annyira nem hogy a távozás óta most először találkoztak újra. Babu és Sitti útra keltek, és meglátogatták Tanár úr családját. Aztán el is érkeztünk a pénteki naphoz.
A szervezés nem volt túl bonyolult. Az „akkor jöttök amikor akartok” mondat túl sok feltételt nem szab meg, a korlát inkább Babu sulis időszaka és Sitti munkája volt. A csillagok szerencsés együttállása következtében a dátum végül még a világ vége előtt eljött. Minő véletlen, pont a füredi halas napokra esve. Mert hogy a Tanár úr füreden lakik. Tiszafüredről Sittinek nincs túl sok emléke, egy volt kapcsolatából egy lány onnan származott. De még őt barátnőnek se mondanám, inkább az a tipikus hamutartó – ahogy az mifelénk mondják. Lényeg, hogy ismeretlen terület, és mint ilyen Sitti aggályokkal várta az indulás napját. Egyrészt azért, mert az elmúlt hónapok alatt sok minden megváltozott, és félve gondolt arra, hogy más környezetben, nem összezárva a két régi barát hogy fog megint egymásra találni. A másik Tanár úr párja, akit talán előtte kétszer látott, és pár mondaton kívül túl sokat nem beszéltek. Idegen volt egy picit, és ez ilyenkor mindig sok-sok-sok kérdőjelet hoz ez a helyzet magával. Aztán ott vannak a gyerekek, akikről szintén nem sok tapasztalata van. No, meg Babu aki nem éppen úgy oldódik mint a kockacukor a sósavban. A legutolsó félelem mégis inkább az volt, hogy a pénz, amit az útra tett félre, és amit szinte azzal a lendülettel adott tovább a szüleinek kölcsön megérkezik-e Sitti apukájának a számlájára. Mármint az a pénz amit vártak. Mert ha nem…akkor gond van. Végül megérkezett, még időben, és bár részletkérdés lett volna, a torta amit Sitti a két évre tervezett emiatt az apró procedúra miatt maradt csak terv. Végül minden rendben volt, a munkahelyén jó előre bejelentette a távolmaradását. Ott minden szabad percért külön harcolni kell, a sors kegyes volt itt is. Sitti főnöke azon a héten nyaralt. Olaszországba. Divatos lett oda utazni, egyszer még fogok én ott ülni az olasz tenger partján. Aztán jól összehomokozom a mancsomat, meg minden. Jegesmedve a tengerparton, micsoda látvány.
Szóval minden rendben. Péntek, reggel, vonat, indulás. Az út nyugodt volt, és nem is volt annyira hosszú. Akik a pesti ingázáson nőtték ki a pubertás kort már meg se érzik, hogy 1-2 megyével kell arrébb menni. Még szinte el se zsibbadt Sitti feneke, amikor leszálltak. Füzesabony. Emlékezetes, annak idején az egyik padon épp itt éjszakáztak a Forma1-re menet. Most más a cél. Vonatról le, lépcsőn le, jobbra fordulás, és valahol szembe Tanár úr megjelent. Nem sokat változott azóta. Az autó az állomás előtt parkolt, lepakolás majd irány Füred. Tanár úr nem egy lassú ember, siet, rohan, száguld. Persze ezt Sittit a legkevésbé zavarja általában, Babu viszont szokatlanul riadt fejeket vágva figyelte a véget nem érő utat. Aztán erre is egy tó, arra is egy tó, települések egymás után. Végül jobbra egy épülő bicikli központ, kicsivel tovább egy körforgó, amit éppen csinálnak. Balra, szemben egy nagy torony, aztán egy benzinkút, lentebb egy Spar, fagyizó, félmeztelen srácok, bikinis csajok, a hídon túl pedig a helyi Kánaán, a fesztivál területe, ami épp Tanár úrék lakóövezete mellett helyezkedik el. Nem szokatlan ez az állapot, Sitti is olyan közel lakik a rendezvényekhez, hogy szinte kinyúl az ablakon és letekeri a potmétert, ha nem tud aludni valamelyik amatör zenekar dáridója miatt.
Csendes környék, poros utca, szép háza, tipikus luxus negyed, vidéki kivitelben. Egy kanyar erre, egy kanyar arra, és az utca végén megállva szálltak ki a kocsiból. Happy volt az első, aki érkezésünkről tudomást vett. Ő a család kutyája. Aranyos, kedves, és annyira hullik a szőre, mint vidéki óvodában Pistike félrészeg apukájának a szakállából a vatta, mikor beöltözik Mikulásnak decemberben. Aztán kis kert, benne ezer sebből vérző medence, majd a bejárat, aminek a másik oldalán Tanár úr kedvese (Meli) és a két kislánya, Manó és Babu várta őket.
A két kis gyerkőc persze azonnal megszeppent a két idegen látványától. Ha valaki új helyre megy vendégségbe mindig eljön a „mutassuk meg a házat” pillanat, amit én abszolút feleslegesnek tartok. Nyilván ennek inkább az az oka, hogy a plüss medvéknek ritkán van háza, és ha mégis azt mutogatni elég indokolatlan dolog, de az embereknél ez máshogy van. Minden esetre szép volt az egész, olyan kis otthonos. Ahol gyerekek vannak ott elmaradhatatlan a szanaszét heverő játékuniverzum, az ezer színnel végig rajzolt ajtók és falak, és a leglényegesebb: az ezer hangon ugató, nyávogó, röfögő, bugó-brekegő állat, amiről nem tudod, hogy kutya, maci vagy milyen állat, és az a hangszer, amin még az afrikai okuhama törzs ősi vadkaktusz leveléből készült furulyájának a hangján is lehet zenét kreálni, a téboly szélére teleportálni ezzel a gyengébb idegrendszerrel megáldott szülőket.
Ahogy Sitti nagyapja mondotta annak idején: „amíg van otthon pálinka addig a gyerek az első”, utalva ezzel arra, hogy egy jó szülő kizárja a rendetlenséget, a szétdobált kekszet, a csim-bum zenét, a indokolatlan sírást, meg a pelenkát. Mert a gyerek olyan, hogy ha van egy focipályán egy tócsa, ami akkora nagy, hogy egy tücsök képtelen lenne átúszni a gyerek azt megtalálja. És 1 deci vizből 2 liter sarat csinál magára. Tart ez mindaddig amíg nem tud beszélni. Sitti naiv felfogása régen afelé tendálódott, hogy a gyerek ha beszél akkor már nincs vele gond. Mondja hogy fáj ez, fáj az, kéne ez vagy kéne az. Onnantól olyan mint egy Pou. DE NEM!!! Ha a gyerek már beszélni tud akkor ott elkezdődnek a vég napjai. „Kislányom, ne beszélj csúnyán, a kurva életbe már!!!”
No, de visszatérve: megérkeztünk, és a kis otthon tipikusan olyan volt, ahol egy anyuka neveli a két kislányát és a kedves párját. Mert hogy Tanár úr évei száma mellette vannak még komolytalan megbotlások. Erre pedig nem is kellett annyira sokat várni.
Sitti ajándékként egy üveg saját termelésű bort és közel egy fél liter gönci pálinkát hozott. Arról a pálinkáról meg érdemes tudni, hogy a pokol bugyraiban főzték, gumicsizmából, kivágott szilvafából, és Juliska néni – szegény nyugodjon – 15 éve penészes lekvárját is belerakták, csak az íze kedvéért. Itt, vidéken sokan csak az aceton pótlására használják, mert a a kerítésről festéket úgy marja le mintha ott se lett volna. Tanár úr pedig elég komoly rendszerességgel járt rá – Sittivel együtt. A hatás kedvéért pedig sörrel bővítette a repertoárt, aminek a vége egy elég kora délután tudatállapot-változás volt. A kis kerti medencében ő önfeledten lubickolt, miközben a többiek a szobában beszélgettek. Sittit is hívta, de ő mint tudjuk nyilvános helyen nem fürdik. Ez úgy kell elképzelni, hogy ha a fürdőszobában valamelyik sampon flakonjáról egy kedves szempár figyeli őt fürdés előtt azt is a fal felé fordítja, biztos ami biztos.
Az idő telt, Tanárúr pedig csak áztatta magát. Mindenhol. A vége az lett, hogy némileg más dimenzióban egy óráig próbálta mondogatni, hogy ő bizony 5 perc múlva kész lesz az indulásra. Ugyanis kezdődött kint a fesztivál, amit ő minden bizonnyal „szeszt igyál”-nak értett. Nem volt ebből semmi gond, lepihent, amíg Meli, a gyerekek, Babu és Sitti elindultak. Jah, és Ferkó. Egy srác, akiről még pár napja Sitti el is tudta volna mondani hogy kinek a kicsodájának a kije, de ma már erre sem ő, sem én nem lennék képesek. Maradjunk annyiban, hogy Tanár úrék barátja.
Pár perc múlva tényleg a fesztiválon voltak. Körhinta meg céllövölde, dodgem, meg hullámvasút, mint egy vidámpark. Komoly volt ez, kérem szépen. Emberek mindenhol. Sitti részéről – csak csendes magányában – megállapításra került azon ténykérdés is, miszerint a füredi hölgyektől csak a szerencsiek szebbek. No, meg az ondiak, nehogy Babu megsértődjön.
Az első fellépő a Mangorise volt. Egy olyan zenekar amit rétegek ismernek csak, de Sitti páratlan zenei tudástára egy-két dolgot is így előrántott a képzeletbeli kalapból. Sőt, mondhatni, hogy szereti is őket. Kiderült hogy fürediek, ami elég hangulatosság tette a fellépést. Volt ugri-bugri, meg csápolás, selfie, meg mosolyok a víz tükrén. Ez az ő számuk, ami a fesztivál idei dala lett, és egy rendkívül nyári, dallamos sláger lett belőle. Azóta Sitti a munkahelyén is ezt játssza éjjel – nappal, és egy halovány kisérletet tett is a helyi fesztiválra való meghívás kapcsán. A koncert után visszaindultak. Közben Szabi már kezdett magához térni, és pár üzenetben próbál információkat kérni az olyan fontos dolgokról hogy „hol a cigim?” J Mikor visszaértek már enyhén sürü bocsánatkérés közepette próbálta menteni a menthetőt. Remélhetőleg megtanulta ő is hogy a borsodi pálinka az nem limonádé J
Az esti buli előtt egy pizza még lecsúszott, majd irány újra a fesztivál. A park tele volt fiatalokkal, a színpadon pedig egy hógolyó testű dj pakolta a lemezeket. Magunk között szólva kicsit hasonlított is rám. Sitti már délután lecsekkolta az ottani rendezvény technikai részét, de ez akkor még csak a hangra terjedt ki. Este már a fényeket is megnézte. Milyen lámpák, és mit csinálnak, hány és hogy. Az est „sztárvendége” a KatapultDJ volt, akik a Soundról tettek egy laza kiruccanást a „Tiszafüredi beteg állat barátaikhoz”. Ment a tingli-tangli, meg a nintendó zene. Profik a srácok, nem véletlenül keresnek egy este annyit, mint Sitti durván 3 hónap alatt. Aztán valamikor 1 és 2 között irány vissza, aludni.
A szombati nap egy picit szerencsétlenül kezdődött. Nem szándékosan, nem tudatosan, abszolút véletlenül de ez a hétvége pont egy WTCC hétvégére esett. Ami ugyebár kihagyhatatlan. Akkor nincs nyaralás, igazából nem is értem, hogy Sitti legalább ilyenkor miért nem hagyja ezt a fenébe. Nem arról van szó, hogy ne nézze, hanem hogy majd, este, vagy valamikor. Minden esetre ezzel számolni kellett, és persze azt nem várta el, hogy ehhez igazodjon mindenki, de ha lehetőség volt rá próbálta követni az eseményeket.
Ébredés után Szabi és Babu – Sitti Babuja, nem a kicsi :) - elmentek a közeli boltba, ami gyalog nagyjából 15 perc lett volna, nekik kocsival másfél óra volt. Közben Sitti próbált barátkozni a picikkel, és a pici Babuval egész jól meg is értették egymást. Manó már más tészta. Féltékeny, nagyon finoman hisztis, kicsit önző gyerek, ami nem csoda, egy kis tesó mellett nem egyszerű. Mentek a beszélgetések. Az első program egy repülős bemutató volt, amit a ház elől néztek meg, mert egy órával hamarabb kezdődött. Aztán a grillezés következett. Sitti ebből – elég bunkó paraszt módon – semmilyen szinten nem vette ki a részét, mert akkor ment éppen az időmérő edzés. Szabolcs ropogósan szereti a húst, legalábbis erre utal, hogy jól átsülve, enyhén megégve prezentálta. „A belső értékek a fontosak” – szokták mondani az emberek, és ez igaz is. A korom alatt a hús tényleg jó volt, főleg ha ezt még egy adag kókuszos-túrós sütivel is kombózta az ember. Mert hogy az is volt, de még milyen! A probléma az volt hogy nem ette senki, és ha valaki valamit csak egyedül eszik az bizony feltünő. Nem lehet a másikra fogni, hogy „azért fogyott el, mer’ te is etted”. Szóval Sitti csak finoman kezdett neki, majd tudományos szemmel nézte ki azt a pontot, ahonnan a következő kókuszgolyót elveheti, és ami még másoknak épp hogy nem tűnik fel. Az igazság viszont az hogy egy helyben befalta volna az egészet. Mer’ édesszájú, és mer’ a süti finom volt.
Mikor mindennek vége lett egy újabb körre indultak a fesztiválra. Szabi és Babu kipróbált egy pörgő-zuhanó cirkuszi bazárgépet. Lentről jól megfigyelhető volt hogy amíg Szabi önfeledten emelgeti a kezeit addig Babu minden koncentrációját arra fordítja, hogy az összekócolódott szerveit következmények nélkül tegye a helyére. Aztán mikor ez sikerült 1-2 mosolyt elengedett, és a saját elmondása szerint mikor már megszokta a dolgot eléggé élvezte is, amit a leszállás után egy puszival is kinyilvánított. Miután lejöttek, Szabi és Sitti elmentek a célbadobós bazári komédiába, ahol 3 zoknival próbálták kidobni a kis kocsi egész hétvégés bevételét. Persze ez sikertelen volt, és gyakorlatilag fejenként 500 Ft-ért vettek egy-egy buborékfújót. Ez ám az üzlet, kérem szépen.
Szabit annyira elragadta a gyerekszintű gondolkodás, hogy még a babakocsiba is belefeküdt, amit a kocsi nem teljes odaadással vett tudomásul. Kicsit később hazasétált a kis csapat. Otthon egy kinektparti fért még bele az estébe, amit Sitti nem nagy odaadással konstatált. Szabi azért egymaga is élvezte a dolgot. Gyors pancsi után jött a szunya, majd újra a reggel.
Vasárnap, a hazaút reggele, de ami inkább fontosabb hogy Sitti és Babu ezen a napon lettek két évesek. Tavaly Sitti egy rendezvényen volt, de akkor a meglepetések nem maradtak el. Idén az egész meglepetés az volt, hogy ott lehettek. A tortát pótolta a közeli sparban a mirelit borzalom. Volt rajta szivecske, meg kettes, de tortának semmiképp se mondanám. Vannak olyan helyzetek, amikor ismeretlen ételt eszel, és nem tudod hogy ez jó, rossz, vagy hogy egyáltalán mit kellene érezned. A torta kapcsán Sittinek pontosan ez volt a véleménye. Ehető, de jó? Vagy ez igy rossz? Milyennek kellene lennie? Mindegy, a lényeg hogy torta, és ünneplés, bár Meli nem sokat evett belőle. Meg az ő táplálkozása eleve elég speciális. Ha definiálnom kellene, akkor azt mondanám rá hogy szociális vegetáriánus, ami azt jelenti, hogy abból a csirkéből eszik csak, akinek a fejét ő maga vágta le egy baltával. A gyümölcsöket sem szereti. Ezeket leszámítva egy nagyon kedves nő, és minden félelem, amit Sitti vele kapcsolatban érzett az elmúlt. Nem a három nap alatt, szinte az első pár órában. Ugyanezt látta Babun is – nem a kicsin :) - hogy a görcs, amit ő ilyenkor mutatni szokott hamar elmúlt, és amennyire lehetett ő is fel tudott oldódni.
Vasárnap egy olyan fellépő volt a fesztiválon, akikkel Sitti sokat dolgozott, és bár nem ez volt az oka, hogy vasárnap még egyszer kimentek, de jó érzés volt látni ezt a srácot. Beszéltek is, és bár a kapcsolat nagyon ritka, és akkor is szakmai érezhető volt, hogy valami – ahogy az emberek szokták mondani – „beugrik” Sittiről, pár mondat után. A vízi bicikli sajnos elmaradt, de ez csak azt jelenti, hogy van még mit pótolni.
Hazafelé még egy spar, ahol találkoztak a Mangorise énekesével, és akit az állomásra menet az úton kocsival le is előztek. Gondold el, ülsz egy kocsiban, és Sitti megmondja hogy ezek őt. Egy sima furgon, a hátsó ablakon egy pici matrica. Szabi előz, visszapillantóban pedig látszik az anyós ülésen a srác. Ablak lehúz, és Sitti kidobja a kezét, és mutatja a „piiszzt”. Ez volt a pillanat, amibe még két vagy három napot bele kellett volna taposni. Sajnos a muszáj nagy úr, a vonatjegy is megvolt már. Elmúlt a hétvége…mit múlt…rohant, szaladt, és amit lehetett vitt magában…és mennyi van, amit még nem.
Sitti nevében és köszönjük Nektek, Szabi, Meli, Manó, Babu, Feri, Happy, Tiszafüred!
Csodás volt. Remélem legközelebb én is veletek lehetek :)
Üdvözlettel: Patrik, a plüss maci
