Bizony. Pest után az élet nem ált meg, bár minden kétséget kizáróan Sitti számára ez az év fénypontja. A legjobban várt hétvége, a teljes, és felszabadult pillanatoké, amiket úgy él át Babuval együtt, mintha örökké tartana. Pedig nem tartott, sőt, már lassan másfél hónap is eltelt azóta. Azóta nem írtam, pedig lett volna miről. Közben becsengetett a nyár, amit én plüss medve létemből kifolyólag annyira nem szeretek. Ez a nyaralások, az utazások ideje. Ebből pedig volt néhány ebben a másfél hónapban.
Sittiék fülében még valahol ott szoltak a dudák, az orra még érezte a gumiszagot, a hangja is rekedt volt még kicsit, amikor újra belehuppant a munkába. Sitti élete nem csak játék és mese…idézhetném a mesének az énekét, és a valóságtól nem is állok messze. Az elmúlt években annyi emberrel dolgozhatott együtt, annyi rendezvényre ment, épített, kalapácsolt, dugott, tekert, vont meg húzott, hogy azt megszámolni is elég nehéz lenne. Néha csak egy rádiós dal, vagy egy valamilyen vidéki rendezvény elkóborolt plakátja jutatta eszébe, hogy bizony, ehhez vagy épp ahhoz az előadóhoz is volt már szerencséje. A kisebb régiót már bejárta így, de az, hogy elhagyják a megye határait még nem történt meg. Ez idáig.
Rakamaz. Egy szabolcsi kis falu, valahol Tokaj után, ahol még annyira lehet érezni a borsodi vérkeringőzést, hogy inkább tartozik hozzánk, mint máshova. Tipikus határvidék ez, ahol először fel se fogta Sitti, hogy ez már nem a jó hazai föld. Ez már bizony Tirpák land. Annyira nem tudta, hogy egészen a polgármesteri köszöntőig azt hitte hogy bizony ez még a megye…de nem. Úgy volt mint Zsákos Frodó…ő is elhagyta a Megyét. Sitti is.
A sokadik rendezvénye volt már ez, amikor bérbe kérték őket. Örömteli dolog ez, mert a 10 árát bizony zsebbe kapják. Az meg aztán nem 10 forint. Sőt…olyan sok, hogy Sitti az egész világot megakarja váltani belőle. Nem minden nap kap valaki bónuszba egy teljes havi fizetést..és jöttek a tervek, hogy majd ez meg az, és hogy ezt is meg azt is…és csak sorolta, hogy igen, majd ha a 10. meglesz még ez is belefér…persze ő is tudja hogy ez ostobaság és örül ha 1-2 dolgot megvehet majd belőle. De ilyen egy örök álmodozó.
Szóval új helyre mentek, az ilyen dolgok minden átkával együtt. Érdemes talán tudni azt, hogy az ilyen színpadépítések nem úgy történnek hogy Sitti előveszi az új Mágikusz varázspálcáját, rámutat az egyik elemre, majd egy hanyag mozdulattal legyint, és a több 10 kilós szerkezet magától a helyére kerül. Nem, ez nem igy van. És nem pici űrrobotok fogják meg a kis kezükbe, és 1-2 pityegéssel meg sípolással kommunikálva egymással összerakják, majd jön a hegesztődroid aki végérvényesen ráteszi a pontot az I-re, miközben Sitti egy fa árnyékában a fején egy kalappal, és a szájában lévő fűszállal valami Wellhello számot dudorászva pihen, várva azt, hogy a fő robot odajön, és szól hogy „Főnök….kész vagyunk”.
Szép álom. De nem. A valóság ettől izzadtabb és koszosabb. Ezt a rengeteg vasat emberi kezek kalapáljál, teszik a helyére, a melegben, vagy épp az esőben. A talaj általában egyeletlen, nehéz eltalálni hogy pontosan hol is van a közepe, és miért ott van, miért nem máshol… aztán amikor állnak a színpad lábak, pusztán baráti szeretetből, és odafigyelésből elkezdenek dőlni. Nincs ezen semmi meglepő, a színpadlábnak külön lelke van, és ha ezt matematikailag, mértanilag, geometriailag, és a világ összes kvantumfizikai tudását is felhasználva, egy egész tudós társadalom számolná ki hogy ez olyan egyenes legyen mint a….hát most majdnem az jutott eszembe hogy f@x a lakodalomba….szóval olyan egyenes legyen mint a világ legegyenesebb egyenese...a láb áll, a tudósok elégedetten lépnek hátra, és bólogatva konstatálják hogy egy bizony egyenes. Majd a láb gondol egyet, „kapjátok be”…és természetesen elmozdul 2 millimétert jobbra, balra, vagy bármerre. Ezen már Sittiék nem akadnak fent. A színpad lába egy öntörvényű köcsög.
De mint mindig.. előbb vagy inkább utóbb de a szerkezet össze áll. Akkor jön el a „már csak fél óra” mondat kiejtése, ami annyit jelent hogy, még egy óra a ponyva, kb 20 perc a felemelés, ami után még a lámpákat fel kell rakni, majd ha minden rajta van még ki kell stabilizálni a dolgot, és esetleg kikötni egy közeli fához, amit szintén csak a lélek tart az eldőléstől. Mert hogy ez így szabvány, ettől lesz bombabiztos az objektum. Szóval a „már csak fél óra” tulajdonképpen azt jelenti, hogy „ne siess haza, még a fele sincs kész, és hajnalig még itt szopunk vele”. Persze, mint minden szopásnak általában ennek is vége szakad, és valahogy ez pont akkor jön el mikor beesteledik. Persze, a tempó ilyenkor már nem kapkodós, a sorozatnak úgy is vége, a család már úgy is alszik, kipihenni reggelig meg már úgy sem fogjuk magunkat.
Mert a móka bizony másnap reggel kezdődik. Hangfalak, kábelek, mikrofonok, keverők, erősítők…és ha minden szakszót leírnék, amit még Sittiék használnak ennek a bejegyzésnek nem lenne vége. A fő feladat ez, itt minden Sittiéken múlik. Persze, ezt Sitti, meg a többiek nem igy gondolják, és jönnek a mondatok hogy „a faszér nem áll a mikrofon elé”, meg „miér nem hoz normális kábelt magával”….meg amúgy is, eljön fellépéni, pénzér’ oszt még igényei is vannak? „Hátakurvaannyádat”. Persze, ezt mindenki csak magába rendezi le, hiszen mi ilyenkor azok a nyelvek vagyunk, akik minden arra járó ember fenekét igyekeznek kinyalni. Mer’ hogy ez „szolgáltatás” kérem szépen, nem bazári majmok 20 forintos produkciója egy banánnal. Sittiék már-már gigászi rátermettségét mi sem bizonyítja jobban, hogy eddig soha nem volt probléma, amit ne tudtak volna valahogy megoldani. Persze, volt hogy nem volt elég hangfal, vagy mikrofon, de bánja a fene, Sitti jelmondata hogy „egy profi zenész hangosítás nélkül szól a legszebben”, és ha esetleg a mélyen tisztelt fellépő ilyen esetekben mégis ragaszkodik a technikához jön a szemrehányó tekintet, amiből kiolvasható, hogy „Áhááá, akkor te nem vagy profi zenész, de pénzért jársz fellépni, értem”. Szóval ezt az opciót elég ritkán szokták kérni, és a lényeg az, hogy mindig mindent megoldanak. Persze volt már olyan hogy egy darab doboz teteje volt a hangfal támasza, és egy 200 forintos vontatókötél kötötte össze a hangfalakat, ahogy a ponyva is volt már gyorskötözővel lekötve, arról nem is beszélve, hogy a színpad lábát olyan deszkákkal támasztják alá, amit ég Sitti megboldogult nagyapja hozott haza az orosz frontról. De szól, meg nem borul össze, a lényeg ez.
Szóval…fellépők jöttek, mentek, és általában ahogy egyre több alkohol fogy annál jobban fogy el Sittiek türelme, és ami még délután egy olyan párbeszéd volt hogy
-Megvan nektek a Kis Grofó?
- Persze, melyik számot szeretnéd?
estére inkább igy néz ki:
-He, a Grofót jáccad mán’!
-Elmész te a narkós kurva anyádba a Groffóddal, takarodjhaza oszt hallgasd otthon te faszkalap!
Persze a béke a legfontosabb, mindig, minden körülmények között… meg az hogy ha már ott szopnak vele a vendéglátással ne legyen gond. Általában nincs is, a minimális amit kapni szoktak legalább az ásványvíz, esetleg a kávé. Itt is megmutatkozni, hogy nem borsodban voltak, mert a víz mellé volt sör és kenyérlángos, a kávé mellé pedig nagy adag krumplifőzelék rántott hússal, sőt, este még repeta is. Ami meg még soha nem fordult elő: a túlóra zsebbe lett kifizetve. Azért érdekes ez, mert valós túlóra nincs, addig kell lenniük amíg a főnök mondja. A főnök szava szent. Ha egy földrengés viszi el az egész falut, és meteoreső hull alá az égből akkor is ott kell lenni. Ezt már Sitti tudja rég. De hogy plusz pénz a mulatságért? Tetszett Sittinek a dolog, lehetne ám ez rendszeres is.
Valamikor hajnalban értek haza. Ilyenkor mindig van egy „túl vagyunk rajta” érzés, ami csak félig igaz. Ugyanis amit egyszer felépítettek, azt szét is kell szedni, hogy máskor, más helyen újra összelehessen rakni. Persze ez már sokkal könnyebb. Velük van a titkos munkatárs, egy nagyon segítőkész, odaadó, és felettébb erős kolléga. Ő a gravitáció.
Ilyenkor – kis túlzással – minden összedőlhet, ezen már semmi nem múlik, mondhatni gyerekjáték az egész, sőt, van benne egy olyan gyermetek báj, amit annak idején a kisfiúk az oviba tapasztalnak amikor egy másik óvodás felépít egy szép nagy legóvárat. Azt mindenképp szét kell rúgni, de ugyanez az érzés van a homokozóba. Amit más épít, és szép azt a porig kell tiporni, ez a rombolás csodája. Sittiék a saját munkájukat rombolják le, de az önelégült mosoly ilyenkor valahol mélyen bennük van. Már csak haza kell vinni, és viszlát Rakamaz. Még egy rendezvény kipipálva.
Aztán még meg se száradt a kosz Sitti nadrágján, mikor a következő rendezvény már tervben volt. Annyira, hogy Rakamazról egyből oda vitték a szerkezetet. A töltött káposzták földi birodalma, a magyar svábok csillogó fővárosa, ahol olyan az éjszakai élet, mintha akkor is nappal lenne, és ahol reggel templomba járnak, este kocsmába… ahol a nénik fején a kendő még hajmosás közben is rajta van….ez nem más mint…(ide gondoljatok egy dobszólót)…nem más mint….. Rátka….
Rátka már ismerős Sittiéknek, és talán én is meséltem róla már itt. A felállás nagyban hasonló mint a Rakamaz. Az építés itt gond nélkül szokott menni. Építettek már itt ezer fokban, meg esőben is, nyáron és ősszel. A menetrend ugyanaz. Pénteken építés, szombaton rendezvény, vasárnap pihenés, hétfőn bontás. Rendben ment ez is. Gond nélkül, ahogy szokott.
Volt Janicsák Veca, és Bunyós Pityu. Volt Illés emlékzenekar, meg mindenféle mezei haknis fellépő. Volt mesemondó hölgy, akinek az előadása annyira rossz volt, hogy még a természet is kin keseversen hallgatta végig. Aztán jött a szél, és a díszlet ment „Ba….húúú gyerekek”
Arról nem is beszélve hogy a hölgy mikfonos cókmókja úgy szólt mint egy első világháborús tengeralattjárós morzerádió aminek a kábeleit épp egy egércsalád rágcsálja. Zizzent, recseget, épp hogy fel nem robbant ott magának. Nesze neked kínai gyártmány. A baj ilyenkor az, hogy mindenki kérdően nézett Sittire hogy most ezt te csinálod? Vagy miért nem kezdel ezzel valamit? Aztán persze erre a válasz sem jön annyira könnyen. Nem lehet belemondani a mikrofonba hogy kérem szépen, kedves rátkai közönség, a bohóc néni mikroportja rossz.
Persze nem ez volt az egyedül gond. Főleg hogy Sitti magára maradt, és ha van olyan dolog amit nem szeret egyedül csinálni akkor az ez. Mert mindig történik valami. Mindig. Nincs olyan hogy nem. Vagy az áram megy el, vagy Sitti életkedve….De túlélte, és a végére megint jött az áldott „túl vagyunk rajta” érzés.
Ez volt a második „melós” hétvége Pest után. A harmadik hétvége más miatt volt emlékezetes.
Sitti még olyan kis gyerek volt, hogy szinte tologatták, amikor utoljára esküvőn volt. Arra sem emlékszik hogy kién volt…lehet hogy ott se volt. Lehet hogy nem is esküvő volt, hanem valami más daj-daj. A lényeg hogy valamikor tavasszal derült ki, hogy újra esküvőre hivatalos. Az egész család, Babu is. Első közös esküvőjük. Sitti keresztanyának a fia házasodott, évtizedes ismerős. Annak idején, mikor még Sitti apukája fiatal volt úgy járta az országot, mintha ő lenne a világ legnagyobb csavargója. Itt is dolgozott, ott is dolgozott, megismert rengeteg embert. Az egyik ilyen volt a vőlegény nagyapja. 30, vagy talán 40 év összeköti a két családot, és Sitti is amióta az eszét tudja tudott a gönci barátokról. Nyaralt is ott, szilveszterezett is, azon ritka helyek egyike volt, ahova szívesen ment bármikor. Kedves emberek, csendes vidék…. Meg néhány nagyooon bolond figura. Az nem volt kérdés, hogy ha itt esküvő lesz akkor ott az nagy buli. Így is lett.
Sitti anyukája automatikus főszervezővé helyezte át magát, és olyan gondos aggodalommal próbálta megközelíteni a rendezvényt, mintha a sajátja lenne, vagy ő lenne az egyik örömanya. Volt olyan időszak, hogy Sitti is azt gondolta, hogy a vendégek listáját először majd az anyukája kapja meg, és az ő szelektálása után küldhetik ki a meghívókat, vagy hogy kinek milyen legyen a ruhája. Teljesen megváltozott, és némileg olyan volt, mintha az esküvő olyan rendezvény lenne, minta villámcsapás, hogy csak a semmiből előjön, és kész. Merthogy Sitti anyja ezzel kell, ezzel ébredt, minden pillanatban azt várta hogy mikor jön el, mintha ez csak úgy a semmiből jönne. Sitti természetesen nem vette ezt annyira komolyan, az ő készülődése abban kimerült, hogy az utazás előtt megkereste azon ruháit amiket annak idején locsolkodni vett fel. Sitti apukája még ennyire se vette a fáradtságot, sőt, minden készülődést megelőzendő teljes odaadással próbálta lebeszélni az ifjú párt a ceremóniáról. Végülis eljött a várva várt nap. Telkibánya volt a célállomás.
Egy határ menti kis falu, ahonnan nagyon szépen lehet látni Kassát. A hegyek között voltak, távol egy picit a civilizált élettől az erdő közepén volt egy hotel. Olyan szép volt a környezet, hogy igen erős képzelőerő kell ahhoz, hogy attól szebbet az ember eltudjon képzelni. A sors úgy hozta, hogy Babu és Sitti kéz a kézben várhatták a dolgokat. Ők voltak az elsők, akik a násznép köreiből megérkeztek a helyszínre. Után szépen sorba jött meg mindenki, végül olyan 60 fő körül megállt a tudomány. Aztán elindult a móka. Kezdődött a fiatal pár köszöntésével, ahogy ez lenni szokott. Köszöntik a vendégeket, a szülőket, a barátokat, a testvért…jah, hogy ő meg nincs sehol? A férj, nevezzük Sanyinak….mert bizony ez a neve….testvére Ricsi. Nehéz róluk komoly dolgot mondani, két idióta. Sanyi, mint az aktuális férj próbált komoly arcot vágni, de mikor kiderült hogy a testvére, Ricsi, egy sörös pohárral a kezében akkor jön csak be az ajtón, mikor már rajta kívül mindenkit felköszöntöttek…gondold el, mindenki csendben ül, elérzékenyülve hallgatja a vőfény érzelem dús szavait, Ricsi meg csak úgy a semmiből bejön, egy pohár sörrel…és mindenki visszafogottan, de elkezd nevetni. Hát ilyen egy jó esküvő. És hol volt a vége?
A köszöntés előtt már elkezdett esni az eső, maga a házasságkötés egy kis kápolnában zajlott. Az eső zuhog, és a kápolna falai elég szűkre voltak szabva. Így volt szép, meghitt…legalábbis az lett volna, ha Sitti apukája – még teljesen józan állapotában – nem kezd el idiótábbnál idiótább dolgokat mondani úgy a semmibe. Egy emlékezetes mondat megmaradt, jelezve hogy Sitti apukája néha elég tahó paraszt tud lenni. Az anyakönyvezető mondta a mondókát, versikét, vagy nem is tudom mi volt az…Sitti betűtésztából jobb verset hány ki pár pohár vörösbor után…no de nem a szépség volt itt a lényeg. A vers úgy szólt: „Kedvesem, fogd meg a kezem” majd Sitti apukája kb fél másodpercnyi szünet után kapásból vágta rá hogy „és nyald ki a s..ggem.”
Akiben ilyen szintű művészi hajlam van annál nem csoda hogy a fiú is örökli ezt a tudományt.
Sitti elég nehezen tudta elérni hogy a meghitt csendet egy hatalmas röhögéssel ne törje meg, ezért moderálva édesapját felé fordult, és rászólt. Persze Sitti apukája a tipikus bamba fejével visszanézve még jobban generálta a röhögést. Szerencsére a szertartás nem tartott órákig.
Olyan volt az egész, mikor a tejet forralják. Néha-néha felemelkedik a fedő, jelezve, hogy itt valami készül…de amikor kifut a tej, az bizony kifut. Eljött ez a pillanat is.
A szertartás után kezdődött a buli. A pálinka fogyott, a táncos lábú leszázalékolt nyugdíjasok magukhoz ragadtál a táncteret, és Babu meg Sitti leginkább a fiatalokhoz próbált közeledni. Sok olyan gyerekkori ismerős volt, akik már nem emlékeztek rá, vagy csak egy-két halvány emlék maradt meg Sittiről. Ezeket nem volt nehéz feleleveníteni (de nehéz ez a szó..), főleg akkor nem, amikor Sitti egy üveg valamivel a kezében a VIP szektorban járt körbe. Ez egy olyan szoba volt, ahol főleg a fiatalok próbáltak valami társadalmi életet élni. Sitti körbe ment, töltött..aztán elért egy lányhoz. Kérdezett tőle, a lány meg néz bambán…hát ezzel meg mi lett? Gondolta magába… aztán egy másik lány odaszólt hogy nem tud magyarul. Kiderült hogy ő A vőlegény hugának a barátjának a testvére. Aki szlovák. Meg egy picit angol. A lényeg hogy semennyire nem magyar. Sitti angol tudása véges, de a „oszt’ neked mit töltsek” még épp hogy benne van a szótárában. Az hogy a társaság egy része nem volt magyar néha elég fura dolgokat eredményezett. Lenka és a tesója beszélgettek, szlovákul, és Ricsi berobbanva a beszélgetésbe, intelligense hozzá tette hogy „Mucsácsóó”.
Ricsiről tudni kell hogy szingli. De tényleg!!! És ezt az este folyamán reklámozta is, Babu előtt is, majd amikor rájött hogy bizony ő Sitti barátnője sorozatosan elkezdte dicsérni. Hogy milyen jó csaj, meg mennyire jól néz ki, majd Sittinek szólt hogy becsülje meg. Érdekes pillanatok voltak.
Ha pedig már Ricsi.. egy rövid történet.
Ricsi festő. Amúgy életművész, és ő már volt minden, de szakmája szerint festő. Egyszer jött Sittiékhez kifesteni a házat. Persze, mint minden ilyen munkához elengedhetetlen a megfelelő hatású muníció, ami vidéken egyenlő a korlátoltan fogyasztott pálinkával.
Ricsi anyukája felhivta őt, majd megkérdezte hogy „Fiam, ittál-é?”
No, ez a kérdés, amire egyszerűen nem érdemes válaszolni, ugyanis a kérdező már a kérdés feltevése előtt pontosan tudja a választ. Ha bevallod az a baj, ha letagadod akkor meg az.
Ricsi bátor volt, és azt mondta : „Anyu, nem ittam. De tényleg!”
”Akkor mond ki hogy háromlábú bakkecske”
”Háromlábúbakccccsskkccsaaakkeee”
No,de nem mesélek ennyit Ricsiről, hiszen voltak még itt kultikus arcok. Ahogy Őcsi is.
Őcsi a férj nagybátyja. Egy örök szingli, közel 50 éves, és még az anyjával lakik. Nagyjából 30 éve ugyanúgy néz ki, ő semmit nem változott. Sitti még a tánctudását nem látta, de ez olyan élmény volt amit látni kell. Leírhatatlan.
Talán úgy tudnám jellemezni, hogy egy nagyon komoly arcú terminátor és egy gumimaci táncol, némileg ritmustalanul a saját világában. Tiszteli a ritmust, nem lép rá, és a mozgás külön életet él a zenével, ahogy a kéz és a láb is teljesen összeegyezhetetlen szinten él külön életet.
Említésre méltó még Krisztián, akiről tudni lehetett hogy egy finom autóversenyzős genetikát őriz magában. Ezt a nap folyamán párszor megtapasztaltuk. Nem hiába autószerelő a srác.
Maga az esküvő nem tartott reggelig, lassan világos volt amikor Babu és Sitti haza értek. Rengeteg élménnyel töltötték el az estét. És persze, külön ki kell emelni, hogy Babu olyan szép ruhában volt, hogy azt leginkább megmutatni kellene. De sajnos kép nincs róla még. Ha lesz akkor pótolni fogom.
Pár nap múlva Babu és Sitti megint útra keltek. Babu családjával voltak kirándulni. A cél: Tarcalinia. No, nem Hantát mentek meglátogatni, mert ha így lett volna Babu kellő mennyiségű benzinnel felszerelve szállt volna be az autóba. A faluban egy szobrot adtak át, ami egy dombon magasodott. Szép nagy, magas, mögötte egy bányató, ami Sitti számára nem volt túl ismeretlen. Picit borús volt az idő, de pont annyira volt csak lány, hogy kellemes legyen kirándulni. Csináltak képet, és a közösen meglátogatott helyek listájába egy új név került fel.
Mennyi minden történik pár hét alatt? Csak nyitott szemmel kell járni. Meg bízni a sorsban. Sitti egyik élete a zenélés. Nem profi, és nem is tehetséges, viszont kitartó, tanulékony, és odaadóan csinálja azt a pici dolgot is ahol az ő szintje tart. Vagy ezért, vagy a régi barátság okán, vagy pusztán amiatt hogy nem lett volna más Sitti kollégája, és barátja, Tibi egy közös zenélés lehetőségével kereste meg őt egy pár héttel ezelőtt.
A történet egyszerű volt, mégis szokatlan. Egy pesti cég rendezett egy csapatépítő tréninget a dolgozóinak. Valami úton – módon Tibihez jutott el a feladat, mégpedig hogy este diszkót kell csinálni. Egy fizetős, privát bulit. Sitti nem először zenélt pénzért, már az első millióját nem a lemezek pakolgatásából fogja megkeresni, de minden esetre egy ilyen mellékes dolog mindig jól jön.
Izgatottan várta az estét. Egy elég puccos hotel várta, amit pár nappal előtte adtak át, és amiből sugárzott az elit világ, és az elegancia. Valamikor délután mentek összerakni a „cuccot”, nem tartott sokáig a dolog, majd amikor végeztek egy rövidke hazamenetel után este mentek is vissza. Tibi este jött Sittiért, majd elindultak. Ahogy begurultak a hotel mögötti parkolóba olyan „Ibiza-hangulat” kapta el Sittit amit nagyon ritkán érzett. Az idő meleg volt, a tuják, a bokrok, a szépen kirakott sövény, a lenge ruhás hölgyek nagyon kellemessé tették az egész képet. Amikor megérkeztek valami névtelen zenekar zenélt, viszont elég jó hangulatot hoztak. A kellő alkoholmennyiség is megvolt, igy nem lehetett kérdés, hogy a buli jól fog alakulni. Éjfél környékén kezdték el, és csak a tulaj kérésére fejezték be valamikor 3 körül. Sitti és Tibi is szíve szerint folytatta volna még. Nem rajtuk múlt. Volt AC/DC-re rákevert Coco Jumbó, meg minden amit kértek. Nem ez volt a profi átkeverések éjszakája, de a hangulat mégis őszintébb volt mint bármelyik eddigi buliban.
A pakolás után kigurultak a parkolóból. A hotel előtt még 4 lány cigizett. Megálltak köszönni, mire az egyik kellemesen illuminált hölgy az autó elé ment, és elkezdett táncolni. A kocsiból nézve elég bizarr látvány lehetett, olyan amit Sitti eddig nem igen tapasztalt. Nagyon szóhoz se jutott, Tibi persze kiszállt, és elkezdett barátkozni. Sitti követte őt, bár korban ott ő volt magasan a legfiatalabb. Mosolygott egy kicsit, néha próbált valami vicceset mondani, amire nem igazán figyelt már senki. Pár perc múlva újra a kocsiban voltak és mentek haza.
Reggel ébredni kellett, hosszú nap várt Sittire. Ébredés után újra az esti buli színhelyére siettek, azokat az elvitt dolgokat hozták vissza, amit az este nem tudtak már berakni. Nem tartott sokáig. Azzal a lendülettel Sitti már Babuhoz ment ki, a hétvégét nála töltötte.
Délután szintén utazás volt, a célállomás most Tokaj lett. Egy elég fura város, ahol valahogy mindig nyár van. Van élet, pezsgés, fiatalság. Most épp egy boros valami nap volt…mi más.
A program nem volt túl ígéretes. A legnagyobb sztárvendég is szinte mindenkinek ismeretlen volt. Sitti persze róla is tudott pár szót mondani. Maszkura. Romániából származó harmónikás-énekes kalapos vézna rapperszerüség, akinek Denizzel is volt már közös száma. Tulajdonképpen ez a lényeg..na meg persze az, hogy épp ez a közös szám Sitti egyik kedvence. Picsarázós zenét játszottak, és Sitti tavaly szilveszter óta elég könnyen kezd el tingi-tanglizni az ilyen helyzetekben, amire Babut is igyekszik sokszor berángatni. Aztán tingli-tangliznak ketten. Jó volt a hangulat, legalábbis Sitti jól érezte magát, ahhoz képest, hogy elég fáradt volt. Másnap WTCC, délelőtt, szóval fontos volt a megfelelő kipihentség.
Ha már szóba hoztam. WTCC. Moszkva. Norbi dobogós. Túl sok mindent nem lehet róla elmondani…de most nem is ez a célom. Szóval Tokaj is kipipálva.
Ennek már több mint egy hete. Elérkeztünk a mához.
Hát mi volt ma? Semmi. Sitti a recepción ült, és percenként nézte az időd, mikor jön el a vég pillanata. Néha olyan érzése van hogy soha…de nem is az a lényeg hogy mi volt ma, hanem hogy mi volt tegnap. Huha, de még mi.
Számoljuk a napokat, már nagyon rég óta. Kereken a 700 volt tegnap előtt.
Számoljuk a hónapokat is. Ebből a 23 volt tegnap előtt.
Számoljuk az éveket is….ebből nemsokára lesz 2, Babunak pedig a 18. Micsodaaa?? Tizennyóóóc éves lett a jááááánnnnyyyy???? Dikk more, biza, úgy igaz.
Én magam hogy mikor találkozta vele először nem emlékszem már. Az hogy Sitti mikor az persze világosan van az emlékei között. Táncpróba és egy ismeretlen, fogszabályzós, vékony lány, aki próbált valami táncjellegűt csinálni. Ez akkor nem igazán ment. Akkor ez a pici lány épp hogy csak 16 éves volt. Milyen rég volt…és mennyi minden történt már azóta?
18 évesnek lenni jó dolog. Nem csak azért mert beengednek cigiért, meg hivatalosan önálló vagy..hanem maga az érzés. Hogy 18…és mégis egy életben mennyire keveset ér. Szinte semmit.
Babuban a legszebb talán a fiatalsága. 18 éves lett, de ez csak egy szám, belül régóta felnőtt. Több komolyság van benne, mint amennyi sokszor Sittiben. Több őszinte pillantás, őszinte, kedves szó. Rengeteg megértés, rengeteg érzelem. Ő egy olyan lány, akit a világ még nem piszkított be. Az erkölcsei rendben vannak, tudja mi a jó vagy mi a rossz. 18 éves lett még csak, de soha nem volt arra szükség hogy Sitti bármikor bármiben okoskodjon felette. Babu ösztönösen jó ember, és bizony sokszor talán ez a legnehezebb. Úgy jónak maradni, hogy közben a világ minden rossz pillanatára reagálni kell. Sokszor Sitti hülyeségeire is. Érett felnőtt lett, és nem a születésnapja miatt. Tudom, elfogult vagyok, de Babu talán az egyetlen olyan lány akire büszke vagyok.
A születésnapból nem csinált felhajtást. Nem volt nagy buli, és egy családi szalonnasütésben ki is merült az ünneplés. Persze volt torta, meg virág, de ezek csak felszínes dolgok. Talán még most Sitti sem hiszi el hogy bizony, ez a kicsi lány felnőtt.
Sitti most nem tudta a szeretét ajándékokkal kimutatni, persze ez soha nem is volt elvárás, viszont Sitti valahogy olyan természetű srác, hogy szüksége van arra hogy adjon. Egy hónap múlva 2 évesek lesznek. Akkor majd mindent bepótol. Nekem mondta. Jó lesz.
Ma reggel mikor Sitti felébredt egy pillanatra eszébe jutott hogy az ő tortáján a 27 lesz. Lassan száguld a 30 felé. Ideje lenne felnőnie….és ha Sitti 30 lesz Babu még mindig csak 22. Még akkor is jóval fiatalabb lesz mint Sitti most. Fura ebbe belegondolni, és valahol Sittit ez zavarja. De tegnap nem erre gondolt, hanem arra hogy annyi vihar után, amit saját magának okozott mégis mennyire szerencsés hogy ott lehet, azzal akivel…és együtt ünnepelhetnek, akár „csak” egy születésnapot.
Kicsi Babu….Te…nagy lány. Isten éltessen Téged! És köszönöm, hogy Sitti mellett maradtál akkor is, amikor nem érdemelte volna meg hogy veled legyen!!!
Lehet hogy egy hónapig megint nem írok, bár ezek a hosszú posztok igencsak fárasztóak tudnak lenni. Minden esetre azt hiszem kimerítettem a gondolataim tárházát. A lényeg, hogy még itt vagyok.
Üdvözettel: Patrik, a plüss maci.
