Patrikmaci blogja

 Már megint itt. Újra, annyi némaság után. Talán aki egyszer-kétszer vette a fáradtságot és erre járt már a tétlenség árnyékában elfelejtni azt hogy valahol, a sorok mögött én is létezem még. Pedig mesélni eddig is tudtam volna. Lett volna miről. Talán magam sem tudom hogy kezdjek bele. 

Cuna már lassan két hónapja hogy elment.  A viták, a zavaros válaszok, a mentegetőzések, és a mindennapos sértődések Sitti idegeit cafatokra tépték, és oly mértékű agyrém érzést váltottak ki benne, ami beteges szorongással vált a mindennapjainak részesévé. Túllépni könnyebb lenne, de a hazugságokkal tarkított illuziók nehéz súlyt raknak a lábaira. A remény rabjává vált, túl az ésszerűség határain. De a távolság meg az idő talán áldásként törli le szemeiről a könnyeket, és észreveszi azt a kincset amit idő közben a sors elé vezetett, és tegnap óta ennek a kincsnek neve is van. Mosolya, ragyogás a szemében. Érintése, ajkai, csókja. Mint egy tündér úgy repült az életébe és varázsolta el egy pillanat alatt. Talán túl szép ahhoz hogy igaz legyen, túl szép a valósághoz. De szebb minden álomtól is.

Sitti hétköznapjai sokat változtak az elmúlt időben. Egy tánccsoportot vezet, bár soha nem volt ez az élete része, sőt tulajdonképpen ritmusérzékkel sem áldotta meg a sors. De így alakult, és egy külön kihívás a mindennapi harcok mellé. Élvezettel csinálja, alázattal, elszántsággal, és odaadással. Máshogy ez nem megy. Voltak képeket is csinálni a csapatról. Ott én is voltam. Ha kiforrja magát jó lesz. Menni fog. Érzem én is, érzi ő is. Néha elhadja az akarat, de pár kedves mosoly minden bajt feletet.

Tegnap este zenélt. Mostmár ez is menetrendszerű. Azt csinál amit szeret, és ettől boldogabb talán nem is lehetne. Még két hét és úton leszünk Pestre. Sitti és én életük első forma1 futamjára készülünk. Nem kizárt hogy az utolsó is ez lesz egyben.. :) Majd meglátjuk :)

Most ennyi. Remélem nem egy hónap múlva érkezem megint.