Néha látom, elképzelem magamnak
hogy a szavaim ha némán maradnak
hány kulcsolt kéz könyörögne értem
hány imában kérik bocsátani vétkem

hány ember szólna abban a percben
amikor a föld takarná el testem
és hány virág szállna utánam a mélybe
az emlékeket a múltnak ítélve

évek múltán, ha felkeresne bárki
már a nevem nehéz megtalálni
mert hiába még szól értem a templom
a sírom dísze nem virág hanem gyom

a dudvák között mégis valami látszik
az élet még a síromon játszik
hiába láncol a komor, holt világ
a sírom emlékét adja egy virág

Letépi majd, ha megszűnt életem
kinek legbelül még akkor létezem
és a virág, mintha nyúlna a kezem
érted nyílik, ha rád emlékezem